Zsebpénzhajsza
Diákmunka: egyre több a jelentkező, harc a legjobb helyekért
Túljelentkezés mindenütt
Akárcsak a mostanában állást kereső frissdiplomások és felnőttek, a nyári szünetben munkalehetőség után kutató diákoknak sincs könnyű dolguk. Az elmúlt években tapasztalt gazdasági folyamatok eredményeként egyre több nappali tagozatos, középiskolás, vagy főiskolás, egyetemista fiatal szeretne dolgozni, nemcsak a nyári szünetben, hanem a szorgalmi időszakban hétvégenként, vagy esténként is. Mivel a családok egy része már nem engedheti meg magának, hogy az önálló keresettel nem rendelkező gyermekeik valamennyi nyári költségét fedezzék, így a tanév, illetve a vizsgaidőszak végeztével megtelik a munkaerőpiac a pénzt keresni vágyó fiatalokkal.
A tapasztalatok szerint a diákok a vakáció első heteit szánják leginkább a keserves kenyérkeresetre, hogy aztán a jól megérdemelt pénzzel a zsebükben felhőtlenül élvezzék a nyarat, vagyis mostanában nagyon nehéz jó munkahelyet találni.
A legszerencsésebb diákok ismerősökön keresztül helyezkednek el, jól beváltak a kifejezetten diákokra szakosodott munkaközvetítők, az iskolaszövetkezetek, és sokan próbálnak szerencsét külföldön is. Az újságokban és az interneten rengeteg alkalmi munkát kínálnak, különösen a mezőgazdaság, a vendéglátóipar, és az építőipar területén, ám ezek között sajnos előfordul tisztességtelen ajánlat is, a fiatalokat pedig tapasztalatlanságuk és jóhiszeműségük miatt könnyen becsaphatják. A hivatalos munkavállalás, és a jogszabályok ismerete nagy csalódásoktól kímélheti meg a diákokat.
Kifejezetten neked
Esztergomban és környékén az elmúlt években több, kifejezetten diákmunkával
foglalkozó iskolaszövetkezetnek működött irodája, mára egyedül a Pannon-Work maradt talpon, de jelen van a térségben a Meló-Diák is. Bár idén több munkalehetőség van, jelentősen megnőtt az érdeklődők száma is, így nem látszik ez az előrelépés - tudtuk meg a Pannon-Work helyi kirendeltségének vezetőjétől. Méhész Diána szerint is ennek az lehet az oka, hogy a családoknak egyre szűkösebb a felnőtt kor küszöbén álló gyerekek nyári programjainak finanszírozására fordítható kerete. Sok diák vállal munkát a tanév szorgalmi időszakában is, nyáron pedig egyre több a 14-15 éves fiatalkorú álláskereső, akiknek még kevesebb lehetősége van, mint a 18 éven felülieknek.
A dolgozni kívánó fiatalok személyesen, vagy az interneten regisztrálhatnak, majd a jelentkezés sorrendjében közvetítik ki őket a munkaerőigényével az iskolaszövetkezethez forduló cégekhez. Méhész Diána elmondta, hogy vannak olyan megbízóik, ahol folyamatosan naponta 15-20 diák dolgozik, és a nyár folyamán több százan kapnak rajtuk keresztül munkát a megyében, főképpen szórólapterjesztő, árufeltöltő, pénztáros, operátor, takarító, csomagolási és autóipari munkakörökben jellemzően multinacionális nagyvállalatoknál. A fizetés óránként 423 - 450 forint között van, amit esetenként különféle pótlékok egészítenek ki, és amely szinte teljes egészében a diákok zsebében marad, hiszen tőlük járulékokat nem vonnak, csak adózni kell a jövedelmük után.
A diákmunka-közvetítők megkeresik az adott állásajánlatra a legmegfelelőbb alkalmazottat, aki az iskolaszövetkezettel áll szerződésben, annak tagjaként dolgozik.. Míg egy vállalkozónál előfordulhat, hogy nem a megállapodás szerinti munkaidőben foglalkoztatja a fiatalokat, vagy kevesebbet, esetleg egyáltalán nem fizet, addig az iskolaszövetkezeteknél a Munka Törvénykönyvének megfelelő munkaszerződéssel, hivatalosan dolgoznak, bérüket az előírt határidőre megkapják, munkakörülményeik pedig minden tekintetben megfelelnek a szabályoknak.

Helyzetkép munkaközvetítői szemmel
A Meló-Diák jelenleg ugyan nem rendelkezik ügyfélszolgálati irodával, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jelen a környéken. - tudtuk meg Fülöp Pétertől a tatabányai iroda munkatársától. Az iskolaszövetkezet egy esztergomi kollégán keresztül tartja a kapcsolatot az álláskereső diákokkal és elérhetők az interneten, valamint a közösségi oldalakon is.
Az iskolaszövetkezet képviselője az idei tapasztalatairól elmondta, hogy látszanak a válság enyhülésének biztos jelei a megbízások lényegesen nagyobb számában, a nyári munkára jelentkezők számában azonban nem látnak nagy eltérést az előző évekhez képest. Fülöp Péter hozzátette, hogy meglátása szerint mostanában inkább más motiválja a nyári munkavállalást: háttérbe szorult a szórakozás, utazás, bulizás, viszont nem ritka az olyan dolgozni vágyó diák, aki az otthoni háztartásba segítene be keresetével.
A Meló-Diák kínálatában Esztergom környékén az ipari parkban és kisebb üzemekben végezhető gyári munkák mellett szórólapozás, kertészeti, bolti kisegítő tevékenység, és alkalmi jelleggel hostess munka, kérdőívezés, esetleg más szakmai jellegű megbízás is szerepel, ám a túljelentkezés itt is hatalmas, mintegy tíz-tizenkétszeres. Az iroda képviselője azt tanácsolja a diákoknak, hogy mivel a nyári szabadságolások miatt egyre több lehetőség adódik, érdemes inkább később próbálkozni.
Fülöp Péter hozzátette, hogy a környéken legrégebben jelen lévő és piacvezető országos diákvállalkozásuk szem előtt tartja a megfelelő oktatást és tanácsadást is. Fontosnak tartják felhívni a diákok figyelmét, hogy bárhol is vállalnak munkát, ragaszkodjanak az írásos munkaszerződéshez, melynek hiányában nagyobb a kockázat arra, hogy esetleg nem fizetik ki a bérét. A szakember rámutatott, hogy az iskolaszövetkezetek a kellő hozzáértés mellett garanciát biztosítanak a törvényesen foglalkoztatásra is. A Meló-Diák számára is fontos, hogy a tagjai fizetése, ahogyan az elmúlt húsz évben mindig, ezután is rendben és időben megérkezzen a bankszámláikra.

Hivatalos utak
A munkaügyi központok kirendeltségein is megszaporodik ilyenkor a nyári munkát kereső diákok száma, de a térségben évek óta nem jelentkezett olyan munkaadó, aki néhány hónapra keresett volna ifjú munkaerőt - tudtuk meg Romanek Etelkától, a dorogi kirendeltség vezetőjétől, aki a fiatalok munkavállalásával kapcsolatos jogszabályokról és tudnivalókról is beszélt.
Nyári diákmunka keretében a 16 évnél idősebbek létesíthetnek munkaviszonyt, valamint azok a 15. életévüket betöltött diákok, akik általános iskolában, szakiskolában vagy középiskolában nappali képzés keretében tanulnak és az iskolai szünetben kívánnak dolgozni. Ha a munkavállaló még nem múlt el 16 éves, foglalkoztatásához a törvényes képviselőjének írásbeli hozzájárulása szükséges.
Fiatal munkavállalók esetében a Munka Törvénykönyve a munkaidő és a pihenőidő vonatkozásában a fő szabályoktól eltérő szigorúbb előírásokat állapít meg.: a 18 évnél fiatalabbak munkaideje a napi 8, illetve a heti 40 órát nem haladhatja meg, és esetükben legfeljebb egyhetes munkaidőkeret alkalmazható. A munkáltató két munkavégzés között legalább 12 óra megszakítás nélküli pihenőidőt köteles biztosítani a fiatal munkavállaló részére, ha pedig a napi munkaideje a négy és fél órát meghaladja, legalább harminc perc munkaközi szünetet kell biztosítani nekik.
A törvény szerint a 18 éven aluli munkavállalók éjszakai vagy rendkívüli munkavégzésre még különösen indokolt esetben sem oszthatók be. - részletezte Romanek Etelka.
Fontos tisztában lenni a munkába álláskor elvégzendő „papírmunka" szabályaival is. A szakember ezzel kapcsolatban elmondta, hogy amennyiben a foglalkoztatás nem egyszerűsített munkavállalással, hanem munkaviszonyban történik, a munka megkezdése előtt írásos munkaszerződést kell kötni. A munkáltató és a munkavállaló között létrejött szerződésnek tartalmaznia kell a munkavégzés helyét, a munkakör megnevezését és a munkabér összegét. Ha a szerződésben ez nem szerepel, a munkáltató köteles írásban tájékoztatni a munkavállalót a bérfizetés napjáról, a munkaidőről, munkaköri feladatairól és egyéb feltételekről is.
A munkaszerződés megkötésekor be kell mutatni a személyi igazolványt, az iskolalátogatási igazolást, a TAJ-számot tartalmazó igazolványt, az adóazonosító jelet, és 16 éven aluliaknak a törvényes képviselő írásbeli engedélyét is, valamint meg kell adni a bankszámlaszámot is, ha a munkáltató másképp nem tudja megoldani a munkabér kifizetését.
A munkába állással kapcsolatos költségek, például a szükséges orvosi vizsgálat díja, a munkáltatót terhelik. A munkabérről a munkavállalónak írásos elszámolást kell kapnia, aminek tartalmaznia kell, hogyan alakult a bruttó bére, abból mennyit vont le a munkaadó, és mennyi a nettó bér. A munkáltató csak a törvény által előírt adókat és járulékokat vonhatja le a bérből, amik levonásához a szerződéskötéskor a munkavállaló írásban hozzájárult.
Romanek Etelka arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkába állni kívánó diákok kérjenek hallgatói igazolást az iskolájuktól. Amennyiben a munkáltató jogszabályt sért, jogorvoslatért az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőséghez, vagy a munkaügyi bírósághoz fordulhatnak a fiatalok.
Határokon túl
Az uniós csatlakozás és a fapados repülőjáratok elterjedése óta a külföldi nyári munkavállalás is egyszerűbbé, könnyebben elérhetővé vált, ezért a diákok közül sokan vállalkoznak arra, hogy a munka mellett, vagy azzal együtt nyelvet tanuljanak, és megismerjenek egy másik országoz, új barátokat, és életre szóló élményeket szerezzenek. A legkedveltebb úti cél Anglia, az Egyesült Államok, Írország, Németország és Ausztria, a leggyakoribb álláslehetőségek pedig az au-pair munkák, a különféle szállodai- és vendéglátó-ipari munkakörök, valamint az üdülőhelyeken végezhető animátori és egyéb állások.
A biztonságos, tisztességes külföldi nyári munka megszervezése több hónapot vesz igénybe, ezért nem árt már koratavasszal lehetőségek után nézni. Akinek van megbízható kapcsolata, önállóan, illetve a külföldön élő ismerős segítségével is szervezésbe foghat. A közösségi portálokon kialakítható kapcsolatok új lehetőséget kínálnak az információgyűjtésben is. A hivatalos ügyekben a www.afsz.hu, illetve uniós munka esetén a http://europa.eu.int/eures portálon találhatók információk, illetve a munkaügyi központokban elérhető tanácsadók nyújtanak segítséget. Az, hogy milyen papírok kellenek a munkavállaláshoz, az adott országtól, illetve a munkahelytől függ. Célszerű tapasztalt, referenciával rendelkező közvetítőirodákra bízni a munkahelykeresést, és a szerződéskötést, így a diákok garanciát kapnak arra, hogy a megállapodás szerinti, hivatalos munkát, és fizetést kapják, valamint egyértelmű megállapodás születik arról, hogy a munkaadó vállalja -e a repülőjegy, a biztosítás, illetve az esetleges nyelvtanfolyam költségeit, vagy ezt a munkavállalónak kell állnia. Az irodák többsége közvetítői díjat kér a teljes ügyintézésért, de vannak olyan vállalkozások is - ezekről az internetes fórumokon, közösségi oldalakon lehet tájékozódni, akik fejvadászként a munkáltatótól kapnak sikerdíjat a megfelelő munkavállaló felkutatásáért. Ha a közvetítés nem is kerül pénzbe, a kiutazásra, a szükséges engedélyek beszerzésére és a költőpénzre úti céltól függően néhány százezer forintot össze kell gyűjteni.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











