Zászlóvita Esztergomban
Helyi história - Esztergom felfedezése, avagy a hely története
Az esztergomi zászlóvita története három személy, Etter Jenő polgármester, Brenner Antal polgármester-helyettes és Széll Sándor budapesti heraldika író egymással való levelezéséből domborodik ki, de az írott dialógushoz később bekapcsolódott Lepold Antal kanonok és Hercog József, a Magyar Királyi Országos Levéltár főigazgatója is.
A történet Széll Sándor azon levelével kezdődik, mellyel 1940-ben azzal kereste meg az esztergomi polgármestert, hogy adatokat kért tőle a magyar városok címereiről és lobogóiról készülő tanulmányához. Ugyanebben a levelében arra is kitért, hogy véleménye szerint a heraldika szabályai szerint az új lobogót a városi címerből kellene képezni, mégpedig Esztergom esetében vörös alapon négy ezüst pólya (azaz sáv) alakban. Érdemes idézni még Széll 1941-ben keltezett levelét, melyben ezt írta: „leghelyesebb ha Esztergom ma is a címerben látható fehérrel nyolcszor vágott vörös lobogót választja. Ehhez ősi joga is van és lobogóján is felmutathat egy olyan ősi privilégiumot, amellyel kevés más város dicsekedhet.” Mivel a polgármester nem volt meggyőződve ezen érvelésről felkereste az Országos Levéltárat és szakvéleményt kért. A válasz nem késlekedett, az Országos Levéltár főigazgatója azt tartotta helyesnek ha nem cserélik le az esztergomi zászlót. Az idézett levelezés kutatásakor kitűnt egy feljegyzés, melyet az iménti főigazgatói válaszlevél hátoldalára írt fel az esztergomi polgármester: „a zászló megváltoztatására kellő indok nem áll fenn, további eljárást nem igényel – irattározandó”.
Széll Sándor heraldikus 1941. márciusában újabb levelet küldött, de Etter Jenő polgármestert a zászlóvitát lezárandó, Lepold Antal kanonokhoz fordult szakvéleményért, aki az esztergomi régészeti és történelmi társulat elnöke volt. Hercoghoz hasonlóan Lepold is egyértelműen elutasította a zászló lecserélésének gondolatát. Lepold szakvéleménye után a polgármester úgy vélte, hogy a zászló-ügy most már valóban nyugvópontra térhet.
Széll Sándor ugyanakkor nem tágított eredeti elgondolásától és újabb levelekkel „bombázta” az esztergomi városházát. 1942 márciusában még egy fényképet is mellékelt küldeményében, mely fotón az általa Nagyvárad részére készíttetett, az ünnepélyes felvonulásokon használatos heraldikai, illetve polgármesteri, a város címerét is ábrázoló díszes lobogó látható. Ez volt az a pont, ahol Etter Jenő mégis érdeklődést mutatott Széll elgondolásáról, akitől rákérdezett levélben egy ilyen zászló elkészítésének költségeire. Széll önszántából leszállíttatta a zászlót 1942. június 15-én. A kutatók által vizsgált korabeli dokumentumokból, levelekből nem derült ki, hogy Etter Jenő miért változtatta meg véleményét és miért fogadta el mégis Széll Sándor küldeményét. Az bizonyos – hiszen ezt levelek igazolják – hogy Etter Jenő annak ellenére, hogy átvette az „új” zászlót, azzal csak a szorgalmas Széll próbálkozásait kívánta megállítani, aki 1942 júliusában újabb levelet írt, immár kissé kioktató hangnemben arról vázolta elképzeléseit, hogy a termek díszítésére a meglévő zászlók alkalmatlanok, ellenben az általa küldött városi lobogó az „árbócra való felvonásra alkalmas”. Etter béketűrő ember lévén engedett és 1942 augusztusában arról tájékoztatta Széllt, hogy „a küldött selyemzászlót a nagyboldogasszonyi és szentistváni ünnepek alkalmával a városháza előtti zászlórúdon kifüggesztettem”. Ezzel némi nyugalom szállt a városra zászló-ügyben, a felek egy évig nem váltottak leveleket, ezután Széll 1943 szeptemberében még egyszer írt a város első emberének, a heraldikai szakember a levélhez csatolt két fotón látható felvonulási díszzászlókat ajánlotta a polgármester figyelmébe. Ezután a levelezés megszakadt, az esztergomi zászlóvita története e ponton ért véget.
A levelezésekből felsejlő vita kapcsán jó tudni, az 1940-es évek elején Esztergom városa vörössel és ezüsttel egyszer vágott zászlót használt. Az, hogy ez a forma mikor vált hivatalossá, még nem derült ki egyértelműen a kutatók, történészek előtt. A Széll Sándor által szorgalmazott változás a címerpajzs mintája alapján értelmezhető. A bevezetőben jelzett két mai szerző úgy írja: „Véleményünk szerint azonban a kitartóan sulykolt (Széll Sándor által mondott – a szerk.) tézis, miszerint „az ősi címerpajzsoknak megfelelően” Esztergom város lobogója kilenc sávból áll, végül is bizonyos mértékig elfogadottá vált mind a közvélemény, mind a tudományos élet számára. (…) Nem tudunk róla, hogy Széll Sándor kortársai közül bárki is nyilvánosan cáfolta volna az állítását.”
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












