hídlap.net

Az esztergomi zászlóvita története három személy, Etter Jenő polgármester, Brenner Antal polgármester-helyettes és Széll Sándor budapesti heraldika író egymással való levelezéséből domboro­dik ki, de az írott dialógushoz később bekapcsolódott Lepold Antal kanonok és Hercog József, a Magyar Királyi Országos Levéltár főigazgatója is.
A történet Széll Sándor azon levelé­vel kezdődik, mellyel 1940-ben azzal kereste meg az esztergomi polgármes­tert, hogy adatokat kért tőle a magyar városok címereiről és lobogóiról készülő tanulmányához. Ugyanebben a levelében arra is kitért, hogy véleménye szerint a heraldika szabályai szerint az új lobogót a városi címerből kellene képezni, még­pedig Esztergom esetében vörös alapon négy ezüst pólya (azaz sáv) alakban. Érdemes idézni még Széll 1941-ben kel­tezett levelét, melyben ezt írta: „leghe­lyesebb ha Esztergom ma is a címerben látható fehérrel nyolcszor vágott vörös lobogót választja. Ehhez ősi joga is van és lobogóján is felmutathat egy olyan ősi privilégiumot, amellyel kevés más város dicsekedhet.” Mivel a polgármester nem volt meggyőződve ezen érvelésről fel­kereste az Országos Levéltárat és szak­véleményt kért. A válasz nem késleke­dett, az Országos Levéltár főigazgatója azt tartotta helyesnek ha nem cserélik le az esztergomi zászlót. Az idézett leve­lezés kutatásakor kitűnt egy feljegyzés, melyet az iménti főigazgatói válaszlevél hátoldalára írt fel az esztergomi polgár­mester: „a zászló megváltoztatására kellő indok nem áll fenn, további eljárást nem igényel – irattározandó”.
Széll Sándor heraldikus 1941. márciu­sában újabb levelet küldött, de Etter Jenő polgármestert a zászlóvitát lezárandó, Lepold Antal kanonokhoz fordult szakvé­leményért, aki az esztergomi régészeti és történelmi társulat elnöke volt. Hercoghoz hasonlóan Lepold is egyértelműen eluta­sította a zászló lecserélésének gondolatát. Lepold szakvéleménye után a polgármes­ter úgy vélte, hogy a zászló-ügy most már valóban nyugvópontra térhet.



Széll Sándor ugyanakkor nem tágított eredeti elgondolásától és újabb levelekkel „bombázta” az esztergomi városházát. 1942 márciusában még egy fényképet is mellékelt küldeményében, mely fotón az általa Nagyvárad részére készíttetett, az ünnepélyes felvonulásokon használatos heraldikai, illetve polgármesteri, a város címerét is ábrázoló díszes lobogó látható. Ez volt az a pont, ahol Etter Jenő mégis érdeklődést mutatott Széll elgondolásáról, akitől rákérdezett levélben egy ilyen zászló elkészítésének költségeire. Széll önszántából leszállíttatta a zászlót 1942. június 15-én. A kutatók által vizsgált korabeli dokumentumokból, levelekből nem derült ki, hogy Etter Jenő miért vál­toztatta meg véleményét és miért fogadta el mégis Széll Sándor küldeményét. Az bizonyos – hiszen ezt levelek igazolják – hogy Etter Jenő annak ellenére, hogy átvette az „új” zászlót, azzal csak a szor­galmas Széll próbálkozásait kívánta meg­állítani, aki 1942 júliusában újabb levelet írt, immár kissé kioktató hangnemben arról vázolta elképzeléseit, hogy a termek díszítésére a meglévő zászlók alkalmat­lanok, ellenben az általa küldött városi lobogó az „árbócra való felvonásra alkal­mas”. Etter béketűrő ember lévén enge­dett és 1942 augusztusában arról tájékoz­tatta Széllt, hogy „a küldött selyemzászlót a nagyboldogasszonyi és szentistváni ünnepek alkalmával a városháza előtti zászlórúdon kifüggesztettem”. Ezzel némi nyugalom szállt a városra zászló-ügyben, a felek egy évig nem váltottak leveleket, ezután Széll 1943 szeptemberében még egyszer írt a város első emberének, a heral­dikai szakember a levélhez csatolt két fotón látható felvonulási díszzászlókat ajánlotta a polgármester figyelmébe. Ezután a leve­lezés megszakadt, az esztergomi zászlóvita története e ponton ért véget.
A levelezésekből felsejlő vita kapcsán jó tudni, az 1940-es évek elején Esztergom városa vörössel és ezüsttel egyszer vágott zászlót használt. Az, hogy ez a forma mikor vált hivatalossá, még nem derült ki egyértelműen a kutatók, történészek előtt. A Széll Sándor által szorgalmazott változás a címerpajzs mintája alapján értelmezhető. A bevezetőben jelzett két mai szerző úgy írja: „Véleményünk sze­rint azonban a kitartóan sulykolt (Széll Sándor által mondott – a szerk.) tézis, miszerint „az ősi címerpajzsoknak meg­felelően” Esztergom város lobogója kilenc sávból áll, végül is bizonyos mértékig elfogadottá vált mind a közvélemény, mind a tudományos élet számára. (…) Nem tudunk róla, hogy Széll Sándor kor­társai közül bárki is nyilvánosan cáfolta volna az állítását.”