„Zárópartizott” a Dunaparti Futópartik

Ezren az idei sorozaton

2010-10-16 07:39:00
A Dunaparti Futópartik amatőr utcai futóverseny-sorozat negyedik évfolyamának ötödik, egyben utolsó fordulóját rendezte meg az Esztergomi Futóművek Ama¬tőr SE múlt vasárnap az Erzsébet parkban. A versenyt követően az éves összesített eredményhirdetést a sportcsarnokban tartotta az egyesület. Az idei futamokon résztvevő 431 futó nagy része az immár hagyományos zsíroskenyér partival egy¬bekötött záróeseményen vehette át a három teljesített forduló után járó emblémá¬zott pólót, a korosztályos díjazottak pedig értékes nyereményeket kaptak.

Az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület futóverseny-sorozata vasárnap ért a végéhez. Az ötödik forduló helyszíne az Erzsébet park és a kerékpár­út volt, ahol elsőként az óvodások mér­ték össze erejüket az 500 méteres távon, majd a 10 kilométeres, végül pedig a 4 ki­lométeres táv versenyzői rajtoltak. A szép őszies napon összesen 170-en húztak fu­tócipőt, ami az elmúlt években már meg­szokottá vált a Dunaparti Futópartikon, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend nemcsak a gyerekek, hanem a fel­nőttek, sőt a senior korúak körében is.

Érdy Gábor, a verseny szervezője el­mondta, hogy míg az első évben össze­sen 388 nevezést regisztráltak, három év alatt annyira megszerették a Futópartikat, hogy idén már 431 futó összesen 941-szer állt rajthoz az öt forduló során. A ver­senysorozat legnépszerűbb eseménye a júliusi Teliholdfutam, amelyen idén 261 futó vett részt.

Az ötödik fordulót követően délben megtartotta az egyesület az összesített eredményhirdetést a sportcsarnok bü­féjében, ahol azok a futók, akik legalább három fordulón futottak, átvehették a szervezők által erre az alkalomra készített emblémás pólót, a korcsoportok legered­ményesebb három-három nő és férfi fu­tóját pedig egyedi kerámiaéremmel és ér­tékes nyereményekkel ajándékozták meg, miközben a résztvevők zsíros kenyérrel pótolhatták az elvesztett energiát.

A Dunaparti Futópartik idei összesített eredménylistája

I. kategória (4 km, Vaskapu 2 km) 2000 után születettek: 1. Bottlik Diána, 2. Vass Evelin, 3. Kuti Blanka; 1. Fiala Gergely, 2. Várnai Axel, 3. Pál Szabolcs; 1996–1999: 1. Lelkes Anna, 2. Schummer Boglárka, 3. Bottlik Dorina; 1. Orbán Balázs, 2. Orbán Ágoston, 3. Schuster Ambrus; 1992–1995: 1. Orbán Anna, 2. Nagy Brigitta, 3. Or­bán Sára; 1. Jónás István, 2. Tóth Tamás, 3. Sárosi Kristóf; 1970–1991: 1. Dobrotková Hana, 2. Kara Anita, 3. Gerstmajer Terézia, 1. Dunai László, 2. Ridly István, 3. Olaszy Ahmed; 1960–1969: 1. Hegedűs Roberta, 2. Wágnerné Gálicz Katalin, 3. Kerekes Ka­talin, 1. Varga Sándor, 2. Hangya Gábor, 3. Hertlik István; 1959 előtt születettek: 1. Szekeresné Wieland Ilona, 1. Stano Milan, 2. Drevenák Béla, 3. György László;

II. kategória (10 km, Vaskapu 3,5 km): 1996–1999: 1. Olaszy Luca, 2. Tomicskó Flóra, 1. Érdy Nándor, 2. Pál Kristóf; 1992–1995: 1. Beták Bence, 2. Ficsor Alex; 1970–1991: 1. Kiss Mirella, 2. Göbölös-Szabó Julianna, 3. Tóth Anna; 1. Gutrai Krisztián, 2. Fehér Árpád Csaba, 3. Németh Norbert; 1960–1969: 1. Kis Éva, 2. Bontovics Tímea, 3. Kihári Anik;1. Matis Daniel, Lelkes Gusztáv, 3. Horváth Tibor; 1959 előtt születettek: 1. Nagy Irén Etelka, 2. Tokodi Józsefné; 1. Galgóczi Imre, 2. Székely Árpád, 3. Nagy Zoltán.

A Dunaparti Futópartik 5. fordu­lójának eredménye:

4 km, férfiak: 1. Jónás István (14:55), 2. Dunai László (15:05), 3. Orbán Balázs (15:15), nők: 1. Dobrotkova Hana (16:33), 2. Kara Anita (17:59), 3. Nagy Brigitta (18:59)

10 km, férfiak: 1. Matis Daniel (37:50), 2. Gutrai Krisztián (38:25), 3. Lőrinc Richárd (38:37), nők: 1. Kiss Mirella (44:29), 2. Gál Katalin (46:25), 3. Kis Éva (47:53)

G.É.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe