Visszavert kecskemétiek
Nagy várakozás előzte meg a találkozót, hiszen a tavaszi első mérkőzésen a Kecskemét megverte a Vitézeket. A hétvégi meccset viszont azonnal a Vitézek lendültek támadásba és már a második percben az előretörő Mészáros előnyhöz juttatta a hazaiakat. A Vitéz-sereg ezt követően vesztett lelkesedéséből, folyamatosan támadtak az esztergomi rögbisek, akik Bőhm révén értek el újabb célt, ráadásul jutalomrúgásokat is értékesítette az együttes. A második félidőben játéklehetőséget kapott a Vitézek csapatában az angol Ford Matt, Hock István cseréjeként. Ebben a játékrészben az első félidővel ellentétben főleg a kecskemétiek támadtak, de a kőkemény házigazda védelmet nem tudták megtörni. A második félidő 26. percében ráadásul Ladányi labdát szerezve lefutotta a teljes kecskeméti csapatot és beállította a végeredményt. Így végül Esztergom 19-0-ra vágott vissza a Kecskemétnek.

A felnőttek előmérkőzésén a két klub kadétcsapata találkozott egymással, melyen a kecskeméti gárda nyert 19-50 arányban. A hétvégén az extraligás együtteseken kívül az NB I-es felnőtt esztergomi alakulat is pályára lépett. A fiúk Szeged ellen 15-7-es vereséget szenvedtek. A rögbisek legközelebbi az Extraligában szombaton játszanak a romániai Nagyváradon.
Esztergomi Vitézek Suzuki – Kecskemét 19:0 (14:0)
Esztergom: Heckel, Hock, Sinkovics, Novák, Marosi, Koller, Mészáros, Deli, Bíró, Kontics, Nakano, Haspel, Takamitsu, Ladányi, Bőhm. Csere: Ford Matt, Szőlősi, Gódor, Kőbl, Csépke Célok: Mészáros 5, Ladányi 5, Bőhm 5, Bíró 4. Edző: Szőlősi László
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











