Vissza a középkorba

Hétvégén várnak a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

2010-07-09 11:30:00
A hétvégén rendezik meg a Duna­kanyar egyik legnagyobb múltra vis­szatekintő és legtöbb látogatót vonzó fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat, melynek programjá­ban a hagyományoknak megfelelően idén is szerepel királyi menet, lovagi tornák és Toldi-verseny, továbbá ki­rakodóvásár, középkori mesterségek és hadieszközök bemutatója valamint királyi borudvar várja a vendégeket a városban több helyszínen.

Huszonhatodik alkalommal rende­zi meg Visegrád július 9-e és 11-e között a nemzetközi palotajátékokat, amely látványos kosztümös programok­kal, lovagi tornákkal, a középkort idéző vásári forgataggal és gasztronómiai él­ményekkel várja a család minden tagját.
A fesztivál mindhárom napja reggel 9.30 órakor királyi menettel indul, melynek során a Fő ut­cán átvonulva érkeznek a ki­rályi palotá­hoz a fejedel­mek pompás kíséreteit idé­ző jelmezesek. A királyok útján több száz vitéz, apród és vásári komédiás követi őket a kirakodóvásár, a középkori műhelyek és a látogatók sor­fala mellett.

 

 

A rendezvény egyik fő és egyetlen be­lépődíjas helyszínén, a királyi palota ud­varán minden nap 10.30, 13.30 és 16.30 órakor kezdődik a lovagi torna, mel­lyel egykor a királyokat mulattatták, de most mindenki szemtanúja lehet a lovas és gyalogos fegyverforgatók harcának karddal, lándzsával és csatacsillaggal, emellett íjászokat, királyi solymászokat, gyönyörű udvarhölgyeket, számszeríj­ászokat, itáliai zászlósokat és lovasbe­mutatókat is láthat a közönség. Szintén a lovagi tornapályán minden nap 12.30 órakor kezdődik a lovagi hétpróba bemu­tatója, 16 órakor pedig a Toldi verseny.

 

 

Naponta 12 és 23 óra között a királyi borudvar hívja középkori lakomára az éhes és szomjas közönséget, mellyel a szervezők a Károly Róbert által 1335-ben összehívott, a cseh és a lengyel uralkodók részvételével lezajlott királyi találkozót idézik meg, ahol a magyar király mindent megtett annak érdekében, hogy vendé­gei és népes kíséretük igazi fejedelmi el­látásban részesüljenek, így a magyar bor és a magyar konyha is hozzájárult ahhoz, hogy a három nemzet kapcsolata hosszú időre békésen rendeződött.
Az előadások mellett szinte három éjjel, három nap tartanak az in­gyenesen látogatható utcai prog­ramok. A Fő utcán középkori vá­sár, játszóházak, zene és tánc kelt valódi forgatagot, amit komé­diások, mesemondók, báb­előadások fokoznak időnként. A vállal­kozó szellemű ki­csik és nagyok kipróbálhatják az íjászatot, a lándzsavetést és a csatacsillag-do­bást, a bemutató­kon mindenki betekint­het a középkori meste­rek, fegyverkovácsok műhelytitkaiba és a lovagok mindennap­jaiba is.

 

 

A Fő utcán, a királyi palotában, a Fel­legvárban, a Salamon-toronynál és a ki­kötőben zajló események látogatói va­lóságos hétszáz esztendős időutazást tehetnek a 14. századba, amikor Károly Róbert elég biztonságosnak érezte az ország közepét arra, hogy ide helyezze át székhelyét Temesvárról és reziden­ciául nem a nagyvárosnak számító Bu­dát, hanem a jól védhető visegrádi vá­rat választotta.
A Visegrádi Nemzetkö­zi Palotajátékokat évről évre több tízezren keresik fel, a gépkocsival való parko­lás minden évben nagy gon­dot okoz, rendszerint több száz méterre a helyszíntől le­het üres helyet találni, ezért Esztergomból cél­szerű a buszpályaud­varról minden óra 40 perckor induló autó­busszal kiutazni Vi­segrádra. Vissza­felé a nagymaro­si révtől minden óra 50 perckor in­dulnak a buszok, az utolsó járat 21 óra­kor indul.
A fesztivál program­járól bővebben a www. palotajatekok.hu internetes oldalon lehet tájékozódni.

Gábor Éva
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe