Virtuális szoborséta Esztergomban
Esztergom felfedezése, avagy a hely története
A fent említett címen az országos lap található, a főoldal felső részében lévő kereső kisablakba kell beírnunk az „Esztergom” szót, hogy eljussunk az első magyar város köztéri szobrait, márvány emléktábláit bemutató virtuális galériába. Itt 165 fotóval ellátott cikket találunk, melyeken a köztéri szobrok és domborművek mellett az emlékoszlopok, a márvány emléktáblák, a patinás, korhű cégérek, díszkutak és köztéren elhelyezett speciális építmények láthatók. A szerkesztő valóban aprólékos gondossággal veszi sorra a kincsestárnak számító Esztergom utcáin, terein látható műveket, sőt egy-két esetben olyanokkal is találkozhatunk, melyek magánházak, intézmények udvarában, belső tereiben találhatók, de az alkotó vagy a téma miatt valamelyest ismertek Esztergomban, vagy kötődnek a városhoz. Egy példát kiragadva nézzük, hogy működik a helytörténet bemutatásának eme új, speciális és korszerű segédeszköze!
Még nem foglalkoztunk vele, így válasszuk ezúttal Kucs Béla Ülő lány című szobrát, mely a tanítóképző főiskola kollégiumának udvarán található, szinte köztéren, hiszen a Batthyány Lajos utcáról az udvarra betekintve is jól látható az alkotás. A listában erre a képre, illetve névre kattintva megnyílik az új oldal, melyen számtalan információval találkozhatunk. A helytörténet kedvelői számára igazi szellemi csemege-tár ez, egy olyan, egymással számos pontos kapcsolódó rendszer, melynek használata során közel hasonló ismerethez juthatunk, mintha egy közepes idegenvezetést igénybe véve arra kérnénk „idegenvezetőnket”, hogy a város köztéri szobrai, emlékművei, emléktáblái mentén avasson be Esztergom múltjába. Az Ülő lány szobráról természetesen a tér több pontjáról is készült fotó, ezeket a főkép alatti minigalériából hívhatjuk elő rákattintással. A felvételek jó minősége lehetővé teszi, hogy a művek olyan részleteit is megfigyeljük, melyekre az avatott fotós éles szeme fókuszált rá. Az alkotásról sokféle aspektusból kapunk információkat, a legfontosabbak – a mű neve, alkotója, a kiállítás, elhelyezés évszáma, (GPS-készülékkel leellenőrizhető) földrajzi paraméterei – a fotó mellett találhatók. Rögtön alatta olvashatunk a szobor témabesorolásáról, stílusáról, anyagáról és műemléki besorolásáról. A szerkesztők úgy alakították ki az oldalt, hogy nemcsak a helytörténet, de a művészettörténet rajongói is kellő módon támaszkodhatnak az itt kapott információcsomagra. A leírás mellett jobb szélen egy apró térképen beazonosíthatjuk az alkotás pontos helyét, illetve azt is innen tudhatjuk meg, hogy ennek közelében milyen más alkotások találhatók. Fontos fejezet a Leírás, melyben egy rövid, de tömör szövegben az adott mű történetét ismertetik. Mint látható, a www.szoborlap.hu első osztályú segédeszköz azoknak az iskoláknak, melyek nemcsak, hogy a város képzőművészeti és történelmi kincseit, de az ismeretszerzés számítógépes, internetes új változatait, módozatait is fontos szempontnak tartják. Az pedig végképp nem elhanyagolható, hogy a mai fiatalokhoz már „odanőtt” a világháló (avagy fordítva) és ha ezzel az eszközzel tudnak tanulni, akkor nagyobb az esély, hogy megszeretik a történelmet, a helytörténetet, a képzőművészetet. Az oldal figyelemre méltóan úgy aposztrofálja magát, hogy „Magyarország legnagyobb közösségi alapon működő művészeti adatbázisa”. A Hídlap Helyi história rovatának mintegy nyolc éve tartó működését figyelembe véve a helytörténet iránt rajongóknak nem is lehetne jobbat ajánlani, minthogy ezúttal az elektronikus sajtó világából már ismert módon lapozgassák a tudástár eme új oldalait.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












