Veretlenül túl a középdöntőn
Százszázalékos teljesítménnyel lépte túl a középdöntőt az extraligás Vitéz-csapat, köszönhetően annak, hogy az együttes a záró fordulóban 79-10-re legyőzte a Fit World Szeged együttesét két hete. Ahazai pályán kivívott nagyarányú győzelemmel pedig az Esztergomi Vitézek egyes csapata bejutott a Magyar Rugby Extraliga rájátszásába, melynek küzdelmeit az első helyről várhatják az esztergomi rögbisek. AVitéz-szakvezetés szerint a játékosok utolsó, néhány hétben mutatott formája alapján minden lehetőség meg van arra, hogy az alakulat idén visszahódítsa a Százhalombatta csapatától a bajnoki címet.

Az egyesület második számú felnőtt együttese, az Esztergomi Apródok játékosai két hete a Váci Elefántok ellen könyvelhettek el 24-14-es sikert, ezzel pedig a kettes egység is folytatja tavaszi győzelmi szériáját. Az Ioan Teodorescu által vezérelt alakulat múlt hétvégén sem talált legyőzőre, az Apródok együttese ugyanis hazai pályán a Pécsi Indiánok gárdáját verte meg 29-15-re. Az utánpótlás-rögbisek közül pedig a kadet csapat is legjobb formáját nyújtotta múlt szombaton, a fiúk a Velencei-tavi Vikingeket verték meg 41-5-re és ezzel a fiatalok is őrzik veretlenségüket.
Ahazai, extraligás bajnokságban a hétvégén bajnoki szünet volt, ennek ellenére a rögbisek nem pihentek, mivel nemzetközi porondon, egyetlen magyar csapatként a CEE Rugby Kupa keretében Bécs rögbiseit fogadták a fiúk. Az alakulat hazai pályán 34-17-re legyőzte az osztrák RC Donau Wien csapatot, amely jövő hétvégén megpróbálhat visszavágni az esztergomi alakulatnak Bécsben. Akétfordulós mérkőzés során dől el, hogy mely csapat szerezheti meg a CEE Kupa harmadik helyét. Az első két helyért ugyanis a két román, profi elitcsapat a Nagybánya és a Temesvár játszik majd.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












