Veretlenül második helyen telel az ESC
Tizenöt mérkőzésen tizenegy győzelem, négy döntetlen, harminc rúgott gól, tizenegy kapott és harminchét pont, ezzel pedig a tabella második helyén telel az ESC felnőtt csapata. Karcagi Pál vezetőedző szerint nagyszerű ősz áll az alakulat mögött, amely mind a tizenöt fordulóban nagyon egységesen teljesített. „Maximálisan elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával, teljesítményével. Szinte minden mérkőzésen akadt húzó ember, aki átsegítette a többieket az esetleges holtponton. Egy mérkőzéstől eltekintve a védelmünk végig nagyon jól működött, ez pedig jó alap volt az előre játékunkban, hiszen tudtuk hátul stabilak vagyunk. Összesen tizenegy gólt kaptunk, melyből hármat Oroszlányban, így a többi tizennégy meccsen mindössze nyolc találatot szereztek ellenünk. Az említett oroszlányi mérkőzés volt az egyetlen, amelyet idegenben „csak” döntetlenre hoztunk, a többi mérkőzésen begyűjtöttük a három pontot” – fejtette ki Karcagi Pál. A vezetőedző hozzátette, hogy sajnos igazi otthona nem volt ősszel a csapatnak, hiszen, mint fogalmazott, a tokod-üveggyári pályát nem igazán érezte hazainak a fiatal csapat. Kicsit esősebb időben ráadásul nem is tudtak edzeni a játékosok, sőt akadt olyan „hazai” meccsük is – a Tát ellen –, amelyet Lábatlanon játszott le az együttes. „Ezek a tényezők befolyásolták a csapat teljesítményét, úgy gondolom, egy igazi hazai pályával még jobban versenyben tudnánk lenni az évek óta együtt játszó, egységes Tardossal. De így is büszke vagyok, hogy ez a fiatal csapat, Esztergomnak régóta várt szép eredményeket szállított. A bajnokság elején még több helyen mosolyogtak rajtunk, hogy ezek az ifisták mit akarnak, de ahogy jöttek a győzelmek, úgy vettek egyre komolyabban bennünket” – folytatta a tréner, akinek a bajnoki rajt előtt célja volt, hogy a fiatalokat úgy építse be a keretbe, hogy az ne menjen az eredmény rovására, de ezenkívül a helyezésben nem határozta meg a szakvezetés a célkitűzést.

A tavalyi csapatból öt játékos maradt a keretben, köréjük kellett tehetséges fiatal játékosokat beépítenie a vezetőedzőnek. Az együttesben pedig így zömmel 93-as születésű labdarúgók szerepelnek, akik első évüket tapossák a felnőtt bajnokságban úgy, hogy közben szombatonként még az NB II-es utánpótlás bajnokságban is játszanak. „Ennyi fiatal beépítése mindenütt gondot jelentene, nálunk azonban Spóner József edző olyan alapokat rakott le, hogy a srácok gond nélkül megértették akár a taktikát, akár azt, hogy más rendszerben kell játszani, mint az ifjúsági bajnokságban. A mércét magasra tettük, de ha Esztergom szeretne minőségi labdarúgást, akkor ez a csapat hosszú távon olyan alapot rakhat le, mellyel magasabb célok is elérhetők. Nekünk edzőknek ez a célunk, ehhez kérnénk a város támogatását” – hangsúlyozta Karcagi Pál.
A téli átmeneti időszak után az edzések januárban kezdődnek majd, a vezetőedző pedig reméli, távozók nem lesznek, két-három játékos érkezése viszont, mint mondja, jót tenne a szűk keret feltöltéséhez. Karcagi Pál elárulta, hogy az őszi szezonban minden csapatrészben akadt egy-egy kimagasló teljesítményű labdarúgó, akik „cipelték” a terheket az együttesen belül. „A kapuban Czivisz Tamás remek teljesítményt nyújtott, nem volt gyenge mérkőzése. A védelemből Kovács Leventét emelném ki, aki amellett, hogy szikla szilárdan védekezett, még góllövésre is maradt ereje, hiszen négy fontos gólt is szerzett. A középpályán a fazonszabász Spáth Marci volt, ha neki ment a játék, akkor nagy gondunk már nem volt. Elől a házi gólkirály Fenyvesi László dicsérhető, aki a harminc gólunkból egymaga szerzett tizenhármat. Tavaszra szeretnénk mindenképp megtartani a dobogós helyezést, de tudjuk nem lesz könnyű, már nagyon figyelnek ránk, kellene egy hazai pálya is, de mindezzel együtt a csapat mindent megtesz azért, hogy Esztergom büszke lehessen a labdarúgó csapatára!” – zárta értékelését a szakember.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












