Vendégségben Babitsnál

Megnyílik a költőóriás esztergomi háza

2009-04-27 08:31:00

Május hetedikén újra kinyitja kapuját az előhegyi Babits-ház. A nagyközönség egy minden tekintetben felújított irodalmi múzeumot tekinthet meg, a 2008-as Babits emlékévben többek között önkormányzati, minisztériumi forrásból rekonstrukción átesett intézmény keddtől vasárnapig várja az érdeklődőket.

A Babits emlékházban található új, állandó kiállítás Babits Esztergomban töltött éveire, azaz az 1924 és 1941 közötti időre emlékeztet. A tárlat ezt az időszakot kívánja feleleveníteni korabeli fényképfelvételek és dokumentumok alapján, a hely hangulatától nem idegen audiovizuális eszközök bevonásával. Török Sophie-nak – a költő feleségének – köszönhetően gazdag fényképanyag maradt fenn. A kiállítás muzeológusa, Tóth Franciska, és látványtervezője, Ágoston István, egy olyan komplex látogatói élmény megteremtésére törekedett, amelyben a kép, a szöveg, a hang egységes egészet alkot egymással. A ház korabeli külső-belső festői díszítését, feliratait, értékes képeit a ház építészeti felújítása során Springer Ferenc restaurálta. A hanganyag is újszerű, hiszen egy olyan egyedi, csak a helyszínen meghallgatható összeállítás készült, amelyben a hely szellemét idézve Babits Esztergomban írott műveit rangos, elismert művészek: Maronka Csilla, Radó Denise, Sudár Annamária, Bács Ferenc, Blaskó Péter, Pusztaszeri Kornél, Horányi László, Simon Péter “A Babits Mihály Emlékház örökös hangjai” –ként szólaltatják meg. A ház ebédlőjében megtekinthető Jelenczki István filmrendező „Holt próféta a hegyen, Válogatás Babits Mihály esztergomi Előhegyen írt verseiből” című tavaly készült filmverse, amelyben Simon Péter mondja el a költeményeket. A Babits-kutatás jelenlegi eredményeinek köszönhetően a muzeológusok kísérletet tettek arra, hogy rekonstruálják az esztergomi Babits-könyvtár egy egészen kis szeletét. A régi fotókon láthatók a ház szőtteseinek motívumai, jellege, így jutottak el a hevesi háziipari szövetkezetbe, ahol készségesen vállalták az emlékház szőtteseinek elkészítését. A költő kedves esztergomi barátaitól, Einczinger Sándortól és Einczinger Ferenctől, egy alkalommal nagy méretű széket kapott ajándékba, stílusos festészeti díszítéssel. Az Einczinger-család nemes felajánlásának köszönhetően a múzeum tulajdonába került a szék egy, korabeli festetlen másolat, amelynek motívumait Einczinger Ferenc művészetének egyik helyi ismerője, Szivós Gábor festőművész festett meg. A Babits Emlékház sokadik újjászületése a 2008-as Babits Évben kezdődött, s azért is különleges, mert az emlékház történetében még nem volt ilyen nagy volumenű felújítás. Esztergom önkormányzata, több mint hatvan millió forinttal, az Oktatási és Kulturális Minisztérium négy millióval, a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete és a Petőfi Irodalmi Múzeum hat millió forinttal járult hozzá a rekonstrukcióhoz. Az emlékházban kialakítottak egy úgynevezett alkotószobát is, ahol kortárs művészeket és muzeológusokat lát majd vendégül a város. A Babits Mihály utca 11. szám alatti előhegyi villa keddtől vasárnapig, naponta 11-től 17 óráig tart nyitva.

 

 

A villahistória első fejezete

A házat Babits halála utáni években többen lakták. Özvegye később már nem szívesen látogatta az esztergomi házat, Török Sophie utoljára 1943 júniusában járt ott Einczinger Ferenccel. Ezt követően összeszedték, elszállították a legfontosabb bútorokat, könyveket, tárgyakat. A többit idegenek hordták szét idővel. A háború után a ház örömlányok tanyája lett. Később egy tanár vette bérbe, majd egy rendőrtörzsőrmester lakta, aztán szükséglakásként kapta meg egy gazdálkodó, aki kecskéket és baromfi állatokat tartott a lakószobákban. A pusztuló épületet végül 1960-ban nyilvánította védetté az Országos Műemléki Felügyelőség. Az első helyreállítás után 1961. augusztus 6-án nyitották meg emlékházként.

p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe