Várja a látogatókat a Duna-Ipoly Nemzeti Park
Erdei iskolával a természetbe!
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Esztergomi Bemutatóközpontja
Egészen tavaly nyárig nem volt lehetőség a látogatók elszállásolására, mára egy panzióval kötött együttműködés keretében több napra, akár egyhetes erdei iskolai program is megszervezhető az általános iskolák részére a Kökörcsin Erdei Iskolában. A névválasztás azért is szerencsés, mert a kökörcsin a védett tavaszi virágok sorát gyarapítja, ráadásul a Strázsa-hegyen található tanösvényen és a környező területeken is kora tavasszal nagy számban nyílik. A néhány órás szakvezetést vagy az erdei iskolai foglalkozásokat jól képzett, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek tartják.
Az erdei iskola programkínálata
A Kökörcsin Erdei Iskola gondosan kidolgozott programkínálattal várja a csoportokat, melyek beosztása az egyéni igényeknek megfelelően módosíthatók, az alternatív foglalkozások pedig felcserélhetők. Több lehetőség között lehet válogatni, így a természetismereti séta, a madárgyűrűzés, a vízbiológia, a nagy- és apróvadismeret, az erdészeti ismeret, a geológiai vizsgálatok, az odútelep-ellenőrzés és odúkészítés, a gyógynövény- és gombaismeret, a természetismereti vetélkedő és a kézműves foglalkozások közül. Alternatív ajánlatként az esti videó- és diavetítés, valamint szintén sötétedés utáni vad- és madármegfigyelés is izgalmakat tartogat.
Tematikus túrák a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban
Az erdei iskola szolgáltatásai mellett a tematikus túrák is népszerűek, melyek szintén szakvezetéssel történnek. Április 17-én a kökörcsinvirágzás szemtanúi lehetünk a Strázsa-hegyen. Érdekesség, hogy ez az elsők között nyíló virág, melynek több faja és alfaja együtt virágzik: a leánykökörcsin, a fekete kökörcsin és a különböző árnyalatú hibridek tárulnak a kirándulók szeme elé. Egy hónap elteltével május 15-én a „Vasfüggöny túra” néven a felhagyott katonai lőtéren nyílik lehetőség arra, hogy a még épségben megmaradt katonai bunkerekbe bepillantsanak az érdeklődők. Az elnevezés természetesen a régi időkből itt maradt katonai berendezésekre utal. A gyurgyalagok, népies nevükön a méhész madár megcsodálása június 12-én történik, melynek során táplálkozási szokásaik is megfigyelhetőek. Ősszel a Rám-szakadék és az Apátkúti-völgy szolgál úti célként, illetve szarvasbőgésre invitálják az érdeklődőket. A Rám-szakadék és a Lukács-árok túra időpontja pedig szeptember 10. Az ősszel párosodó gímszarvasok bikáinak hívó „szava”, a szarvasbőgés, majd október 9-én este a Visegrádi Vadasparknál hallgatható meg. Az ősz színeinek megcsodálására november 6-án nyílik lehetőség az Apátkúti-völgyben. A túrázók Pilisszentlászlóról sétálhatnak le Visegrádra az Apátkúti-patak mentén.
A túrák és erdei iskolák látogatása előre bejelentkezés alapján történik, részletes információ kérhető az esztergom@dinpig.hu email címen vagy a 33/435-015-ös telefonszámon Jankainé Németh Szilviától, a természetvédelmi őrkerület vezetőjétől, környezeti nevelőtől.
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe











