hídlap.net

S bár az alkotó rendszeres szereplője volt az elmúlt évek helyi képzőművészeti meg­mozdulásainak, akkor többnyire korábbi munkáival állt a publikum elé. A mostani kiállításon a legfrissebb „termést” láthatja a nagyérdemű, és aki szereti a fent emlí­tett szürreális látomásosságot, az bizony most sem kell, hogy hiányolja azt. Barcsai új képein továbbra is él a mondás: „egy macskának kilenc élete van”. Ezt toldjuk meg azzal, hogy az embernek csak egy, mely rövid idő alatt kell, hogy kiismerje a macskákat. Hogy Barcsai Tibor miért sze­reti a macskákat oly nagyon, azt bárki meg­tudhatja egy öblösebb nyár esti beszélgetés alkalmával is, de e sorok írójának már volt szerencséje részesülni egy kis Barcsai-féle „macskaológiából”, mely tan lényege, hogy ez a faj képviseli egyrészt legjobban a nemes tartást, az individualitást, a jó értelembe vett harciasságot és a szépséget, hiszen a macska is abba a körbe tartozik, mint a mindenki által királyi emlősnek tartott oroszlán, a macskafélékébe.



A grafikákon tehát majd mindig van egy macska, de a pusztának tűnő táj további kifejező és fon­tos részletét ékesíti a képeken egy-egy vár alakja is. Nem gondoljuk, hogy egy olyan alkotónak, aki élete olyan állomásaival háta mögött, mint Ungvár, Pécs és Esztergom ne lehetne ihletői forrása a vár, mint álomkép. Érdekesség a kompozíciókon, hogy míg korábban az alkotó hajlamos volt némi­leg hemzsegővé, burjánzóvá tenni rajzait, addig most minden leegyszerűsödött, a táj síkjában a háttérben magányosan de hatá­rozottan álldogáló várcsúcs mellé már csak egy macska, egy ember, vagy ezek keve­réke, valamiféle démonszerű figura kerül. Az izgalmas látomások akár történetekké is alakíthatók, ezt már valóban a nézőre bízhatjuk, egy biztos, a háttér és a szerep­lők azonosak, a változatok sokszerűek és sorsszerűek. Barcsai Tibor grafikus kiállí­tása március végéig nézhető meg a Babits Mihály iskolában.