Van még puskapor

Már női csapattal is versenyzik a testőr akadémia

2010-11-07 07:35:00
Minden őszi lövészversenyen szerzett aranyérmet az Esztergomban működő Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia. Aközelmúltban megrendezett megmérettetésen Keresztesi Zsolt egyéniben többször is nyert, míg mellette az akadémia női csapata is győzött.

A Glock Kupára Dorogon szituációs lövészversenyekkel hangolódtak a Magyar Biztonsági és Testőr Akadémia és a környék lövészei. A megmérettetésen jó néhányan indultak, elsősorban rendőrök, de akadtak civilek is. Profi kategóriában első lett Roman Pelech felvidéki rendőr, második az esztergomi Keresztesi Zsolt, harmadik pedig szintén a szlovák hatóságtól Pató Péter. „A verseny szervezője, a „hírhedt” Csomán János már megint, mint általában, eldobta az agyát és szinte lehetetlennek tűnő feladatokat is megcsináltatott velünk. Ezen a versenyen jól kijött a résztvevők lőképessége, állva, fekve, egy kézzel, két kézzel kellett lőni ismeretlen szituációkban” – számolt be Keresztesi Zsolt, aki ahogy fogalmazott, a következő „Csomán-féle szivatós lőverseny”-en is rengeteg izgalmas feladat és különösen sok ismeretlen pálya várt a versenyzőkre.

Az akadémia tagjai közül profi kategóriában Keresztesi Zsolt lett a győztes, Bükkfejes András pedig a harmadik. Ezeket követte az idény legnagyobb megmérettetése a Glock Kupa, melyen az MBTAegy női és egy férfi csapattal is indult, ráadásul a női együttes nyert is, míg a férfiak másodikok lettek. Az MBTAnői alakulatában két esztergomi rendőrnő, Sturcz Viktória és Kobezda Andrea is indult. „A lányok nagy energiát fektettek a felkészülésbe, ami meghozta gyümölcsét” – tette hozzá Keresztesi Zsolt.

Az akadémia kuratóriumának elnöke hozzátette, hogy ezt követte az egyik legérdekesebb versenyük október közepén. „Minden év novemberében rendezik meg Orlandóban a SWAT– taktikai beavatkozó egységek – világbajnokságot, amire két magyar rendőr csapat is megy. Általában egységeink a dobogón állnak, ám hogy ez idén is így legyen, egy felkészülési, nehezített versenyen készültek a megmérettetésre, melyen mi is részt vettünk” – részletezte az esztergomi lövész, aki a profi kategóriában ismét győzött, mellette második Borka László, harmadik Bükkfejes András lett. „A legnagyobb célunk a jövőre nézve, hogy most úgy néz ki, indulhat fiú csapatuk a jövő évi SWATvilágkupán. Érdekes lesz a mi részvételünk, mert mi civilek vagyunk és a többi rendőr egységgel szemben a magyar törvények miatt mi nem lőhetünk sorozatlövő fegyverekkel, csak egyes lövés leadására alkalmasakkal. Így most minden szabadidőnkben tréningezünk, futunk, erősítünk, lövünk és készítjük egymást” – zárta a tervekkel Keresztesi Zsolt.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe