Valóságra utaló jelek és geg-szkeccsek
Turányi Sándor aktuális kiállításáról Bánhidy László, az Esztergomi Művészek Céhe titkára elsőként elmondta, a tárlaton látható tűzzománc kapcsán érdemes tudni, hogy ezt a technikát az ötvösök használták korábban, például a Szent Koronán is láthatók ilyen munkák. Turányi Sándornál a tűzzománcnak önálló képi jelentése van, ezalatt azt kell érteni, hogy esetében nem a figurális ábrázolásra használja ezt az eljárást, hanem egy elvont, expresszív, szürreális világot teremt vele. Ez ugyan eltér a manapság megszokott tűzzománcosok munkáitól, amelyek főként női alkotóknál a dekorativitásra teszik a hangsúlyt.

Turányinál olyan valóságra utaló jeleket, olyan önálló képi tartalmi megoldásokat láthatunk, melyek rengeteg asszociációt, gondolatot, érzelmet indítanak el az emberben, mondta Bánhidy tanár úr. A kiállítás egyfajta keretet kapott azáltal, hogy a művész két mondatot is elhelyezett a tárlaton, egyet az elején, és egyet a végén. Az galériába belépőt az „Amiként kezdtem, végig az maradtam. Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom. Mint a fegyenc, ki visszatérve falujába, továbbra is csak hallgat, szótlanul ül pohár bora előtt” szöveg fogadja, majd a képek sorát a harmadik teremben a „De van kiút. Egy idegen, ki ajtódon kopogtat” felirat zárja le.

Arra a kérdésre, hogy ez a keretes megoldás miként értelmezhető Bánhidy László arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Turányinak ez nem egy életmű kiállítása, de mindenképpen lezár vele egy egységet. Azt is fontos tudni, hogy a most látható képek alkotója ugyan restaurátorművész, de mint olyan az egyes képzőművészeti munkák felújítása közben óhatatlanul is felötölhet benne, hogy „én miért nem alkothatnék önállóan és miért nem hozhatnék létre egyéni alkotásokat?”.

A tárlaton 12 kollázs is szerepel, a céh titkára ezekről úgy fogalmazott, hogy gegek, olyan világnak adott fricskák, szkeccsek, melyekkel egyben magát is a górcső alá helyezi, hiszen egy kivételével mindegyiken szerepelteti magát az alkotó. Az e képekkel való barátkozás adta izgalmat fokozza, hogy a groteszk tükörképeknek is felfogható kollázsokban sok humor, lehelet finomságú erotika és számtalan történet sejlik fel.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












