Úton a magyar bajnokság felé
Önvédelemre és egészséges életmódra nevel a judoklub
Süttőn léptek tatamira az esztergomi judoklub versenyzői, akik a magyar bajnokságon való részvételért mérték össze tudásukat ellenfeleikkel. „Természetesen a legjobb eredményeket vártuk el a versenyzőinktől, de nekünk a legmegnyugtatóbb az volt, ahogy a gyerekek küzdöttek és alkalmazták azokat a technikákat, amiket mi tanítottunk nekik” – számolt be Cserni László. Az edző hozzátette, hogy például a klub egyik reménysége, Szerencsés Dániel a dobogó második fokára állhatott, de felnőtteket meghazudtoló módon küzdött és teljesített. Sőt akadt olyan esztergomi leányversenyző, akinek a trénerek nem árulták el, hogy saját súlycsoportjában nincs ellenfele, így nagyobb súlyúakkal kell megküzdenie, ennek ellenére győzött.

A versenyen első helyen végzett Majdanics Laura, Schummer Boglárka, Gáspár Csilla, Máté Viktor és Romanek Ferenc, másodikként zárt Romanek Péter, Szabó Gergő, Szerencsés Dániel, Szállási Dániel, Baranyi Ádám, Hertlik Máté, illetve Máté Olivér, míg a dobogó alsó fokára állhatott Cserei Fruzsina. „Az egyesületünk megújult elnöksége mindent megtesz, hogy öregbíthesse a város hírnevét sportsikerekkel, illetve versenyek szervezésével. Az utánpótlás-nevelést és a lehető legtöbb gyereket megmozgató edzésmunkát tartjuk előtérben. Ehhez keressük a segítő szándékú sportbarátok, segítőkész vállalkozások, cégek segítségét” – folytatta az edző. A sportolókat Schleer Barbara, Cserni László és Keresztesi Zsolt edzi a Küzdősportok házában, ahol ráadásul egyre népszerűbb a felnőttek közt az utcai harc tréningek is, mely a leghatékonyabb önvédelem is egyben.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











