Utánpótlástól veterán birkózósikerekig
Az elmúlt hetek sűrű versenyprogramja kimagasló eredményeket hozott a Dorogi Nehézatlétika Club birkózóinak, ráadásul az utánpótlás-versenyzők mellett ezúttal a veterán és felnőtt birkózók is kitettek magukért. A Veterán Kötöttfogású Országos Bajnokságnak Miskolc adott otthont a közelmúltban, a megmérettetésen pedig a király kategóriában, a nehézsúlyúak között Rajos Csaba, a DNC sportolója magyar bajnoki címet szerzett. Emellett Pesterzsébeten a Felnőtt Kötöttfogású Birkózó Országos Bajnokságon is remekeltek a dorogi birkózók. Az OB-n a Szakolczi testvérek ezúttal is kimagaslóan teljesítettek, Hunor ugyanis ezüstérmet szerzett, míg Zoltán ötödik lett. Mellettük a dorogiak közül az országos bajnokságot Varga László és Tatár Gergő szintén az ötödik helyen zárta. Míg a veteránok és a felnőttek a Magyar-bajnokságon gyűrték a szőnyeget, addig a fiatalabb utánpótlás-korosztály Ukrajnában mérettette meg magát. Puksa Ferenc szakosztályvezető kifejtette, birkózóberkekben köztudott, hogy az ukrán mezőny rendkívül erős, és sokszor a győztes meccseknek is örülni kell, nemhogy az éremnek.

A Dorogi Nehézatlétikai Club versenyzői ennek tudatában, de magabiztosan utaztak Terrnopilba, ahol szinte minden versenyzőnek öt-hat mérkőzést kellet megvívnia az érmes eredményekért. A serdülő korcsoportban Lévai Zoltán és Torba Erik aranyérmet szerzett, míg Dömény János és Szentes Kristóf ezüstérmes lett. A DNC sportolói a kadét korosztályban is képviselték magukat, köztük pedig Dolinszki Norbert és Spóner Bence a dobogó harmadik fokára állhatott.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












