Ünnep-elő Dömösön
Az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület és a Pionírok által megálmodott és megszervezett esemény igen kellemes és meleg hangulatú színfolt volt a falu életében, különösen advent második vasárnapján. A karácsonyi hangulat és a népes forgatag mellett a vásár különlegességét az adta, hogy a dömösiek saját kezük munkáját kínálták és mutatták be büszkén egymásnak. Egész komoly kézműves tehetségek alkotásait szemlélhették meg a vásári látogatók. Ez nagyon jó lehetőséget kínált arra, hogy egymást jobban megismerjük, új arcunkat, eddig talán nem ismert képességeinket tárjuk fel szomszédaink és a falubeliek előtt. Az Ünnep-előt megelőző napok sok családban lázas készülődéssel teltek. A kisgyerekek alig várták, hogy remekműveikkel a vásári standokon villoghassanak, hogy aztán a begyűjtött zsebpénzből csencselhessenek társaikkal.
Az élő állatokkal tarkított Betlehem szintén nagy népszerűségnek örvendett a kicsik körében, valamint ötletes szervezés volt, hogy egész sor ügyességi versenyen mérhették össze erejüket a csapatokba verődött kis iskolások. Természetesen a karácsonyi vásárok elengedhetetlen kellékei, a forralt bor és az ínycsiklandozó finom falatok sem hiányoztak a repertoárból. A délután folyamán a felnőtteknek is kijutott a megmérettetésből, ugyanis a korábban meghirdetett mézecskalácssütő verseny nevezettjei komoly feladatot adtak sütikölteményeikkel és formációikkal a zsűrinek. Csodálatos alkotások születtek, melyekre mind látvány, mind pedig íz szempontjából szavazhattak a jelenlévők. Az falu adventi koszorújának gyertyagyújtására kis ünnepséggel készült a szervezőség, valamint a Zöld Kendő kórusa. Az est fénypontját az ősz szakállú, hetedhét országon túlról végre Dömösre érkező Mikulás jelentette az apróságok számára. Az óvodások énekeltek neki, ölébe ültek, és mindenféle kedves ajándékokkal halmozták el a megfáradt, ám mindent tudó világjárót. Persze a Mikulás sem volt rest. Segítőivel alig győzte a sok csomagot kiosztani, hogy minden gyermeknek jusson belőle. Nagyon szép gesztus volt az, hogy a rendezvény apropója egyben egy jótékonysági gyűjtés is volt, melynek adományait a VIII. ker. (Józsefváros) Dankó utcai hajléktalan óvodának juttatták el a szervezők (25.000.- Ft készpénz, gyerekjátékok, ruhaneműk, tartós élelmiszerek, tisztítószerek és édességek gyűltek össze a falu lakosainak jóvoltából). Összességében egy nagyon szép délutánnal gazdagodtak Dömös lakói, és jó érzés volt látni a boldog mosolyokat az arcokon a nap folyamán. Jó érzés, hogy van közösség, és hogy él az emberekben az összefogás igénye. Bízom benne, hogy sok ehhez fogható kezdeményezés válik valóra, és sokszor zendül még fel a Zöld Kendő Énekkar, ahogy most is, amikor Balázs Zoltánnal - roma gitáros, énekessel – Mikulás és karácsonyi gyermekdalokat énekeltek...
Kellemes adventot, békés boldog karácsonyi ünnepeket és szeretetteljes új esztendőt kívánok!
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












