Újratöltve
Teszt: Seat Exeo 2.0 TSI Sport
Gyanítom, nem én vagyok az egyetlen, az autókhoz legalább mérsékelt érdeklődéssel viszonyuló potenciális vevőjelölt, aki eljátszott már azzal a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha egy-egy tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt született autót most is megvásárolhatnánk – vadonat újonnan. Az első Golf GTi-t, a sokak által utolsó igazi Mercedesnek tartott W140-et, a Bálnát, vagy akár a keret nélküli ajtós, farmotoros 130-as Skoda kupét, a Cápa bömöst és még sorolhatnám. Gyári állapotban, nulla kilométeresen, csillogó fényezéssel. Gyanítom, sokan vagyunk ilyenek, akiknek olyan egykor volt modellek dobogtatják meg a szívüket, amelyekért most is hajlandók lennének a mai új autók árát otthagyni a szalonban.

Sajnos ez a legtöbb esetben csak álom marad, legjobb esetben meg az ember vesz egy sokat futott, hamvaiból feltámasztott matuzsálemet, és beleöli a családi vagyont, hogy újra olyan legyen, mint egykor, majd évente 3-4 alkalommal, verőfényes vasárnap délután kanyarog egyet vele óvatosan a Pilis szerpentinjein. Mindennapi használat az ilyen kincseknél kizárva. A Seat – teljesen más megfontolásokból – erre adhat gyógyírt. Igaz, az előző A4-es még korántsem az a régi, már csak halványuló emlékekben élő autó, de az vitathatatlan, hogy remek építési minőségű, prémium jármű.

A kérdés csak az, hogy egy már kifutott prémiumkategóriás autó megállja-e a helyét egy kategóriával lejjebb, a meglehetősen zsúfolt és újdonságokkal teli középszegmensben? Meg persze, hogy mennyiért adják a néhány évvel ezelőtti csúcsminőséget? A Seat mindenestre bízott a sikerben, amikor a németországi gyártósorokat felállították Spanyolországban. A változtatások minimálisak, az orr- és farrészt alakították át, itt a legnagyobb a különbség, oldalnézetből viszont könnyű összekeverni az előző A4-el, belül pedig a kormányon lévő emblémától eltekintve biztosak lehetnénk abban, hogy egy Audiban feszítünk. Maximum annyi lehet a zavaró, hogy a kabrió kerek légbefúvói kerültek az alapból az A4-hez járó szögletes rácsok helyére. Tehát adva van egy minimális változáson átesett Audi Seat emblémával, és az első kilométer után arra kellett rájönnöm, hogy ez egyáltalán nem baj.

Nincs olyan érzése az embernek, mintha mások megunt, levetett rongyaiban járna, sőt! Bárhová téved a szem, vagy a kéz. mindenütt jó minőségű anyagok találhatóak, az ergonómia remek, a megjelenés kicsit németes, azaz sivár, de gyorsan áttekinthető. A helykínálat talán az egyetlen árulkodó jel a korról: az A4 már újkorában sem volt túl tágas, és ez ma, az egyre hízó konkurensek között még hatványozottabban érezhető, különösen a hátsó sor lábtér esetében.

Tesztautónk a legdrágább Exeo volt, a kétliteres, 200 lóerős TSI motorral az orrában, ami nagyon derekasan tette a dolgát, szerencsénkre sikerült hó- és fagymentes napokat kifognunk, így volt alkalma bizonyítania a spanyolosított németnek. Menet közben egyébként ismét csak erősen érződik a prémium minőség: zörgésnek, felütő futóműnek nyoma sincs, és a szélzaj sem jelentkezett a legálisan autózható sebességhatárokig. A kormány jó visszajelzéseket ad, igaz, a kétszáz lóerőhöz párosuló 280 Nm az elektronikus segédek ellenére is érezhető egy-egy nagyobb gázadásnál, persze, csak amennyire a gondosan hangolt elektronika engedélyezi.

Az Exeo legnagyobb aduja azonban az ára, ami – legalábbis származásához viszonyítva – elfogadható, igaz, a Seat-tól elvárt szintnél magasabb. Az 1,6-os minimálmotorral szerelt legolcsóbb verzió ára 5,5 millió forint, a valószínűleg legnépszerűbb, 143 lóerős dízelmotorral szerelt változatok ennél 1,2 millióval kóstálnak többet. Seatként sok, Audiként kevés, márpedig az Exeo csak nevében spanyol, hiszen gyakorlatilag minden alkatrésze csereszabatos az előző A4-el.

Adatok: Méretek (mm): hosszúság 4661, szélesség 1772, magasság 1430, tengelytáv 2642, saját tömeg 1430 kg , megengedett össztömeg 1990, csomagtartó mérete 442 l. Motor: 1984 cm3, max. teljesítmény (kW/LE.): 147/200/5100 min, maximális nyomaték: 280 Nm/1800 min, átlagfogyasztás 5,8 –10,9 l, tesztfogyasztás 10,3 l, gyorsulás (0–100 km/h): 7,3, végsebesség 241 km/h, CO2 kibocsátás 184 g/km Típus alapára: Exeo 1.6 Reference 102 LE 5.515.500 Ft; tesztautó ára Exeo 2.0 TSI Sport 200 LE 8.141.250 Ft
Hozzászólások
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











