Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
A társaság szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy márciusban újabb beruházás indul Esztergomban, amelynek keretében új, világszerte is csak kevés helyen alkalmazott technológiát honosítanak meg Magyarországon, az úgynevezett „hotforming” meleg formázást, préselést. Ez az új technológia jelenleg csak a németországi üzemben működik. Az eljárás azért jelenti autóipari csúcstechnológiát, mert az autógyárak, a jelenlegi kényelmi és biztonsági szint továbbfejlesztése mellett, csak úgy tudnak súlyt csökkenteni, hogy közben a nagy szilárdságú acélokból hasonló szilárdságú, de kisebb, vékonyabb lemezeket készítenek.
Sólyom Szabolcs, a Kirchhoff Hungária ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére hangsúlyozta, hogy az új üzemcsarnok megépítésére vonatkozó árajánlatok, illetve engedélyek beszerzése még folyamatban van. Az ügyvezető hozzátette ugyanakkor, hogy a becsléseik szerint a 11-12 millió eurós beruházással 30-60 új munkahely jöhet létre.
Az igazgató tájékoztatása szerint a beruházás novemberre zárulhat le, addigra a gyártóberendezések is a helyükre kerülhetnek. Az új termékkel a jelenlegi vevőkört, közöttük a Mercedest, a Skodát illetve a BMW-t szolgálja majd ki az üzem.
A társaság a közelmúltban befejeződött fejlesztés eredményeként két nagy teljesítményű transzferprést állított üzembe, amelyeket robotcellák és feldolgozógépek is kiegészítenek. Az így meghonosított technológia révén – amelynek keretében az alapelemektől a kész alkatrészig folyamatosan robotok dolgoznak a terméken –, a korábban kizárólag a Suzuki számára termelő magyar vállalat más autógyártók megrendeléseit is fogadni tudta. Így a Mercedes kecskeméti, a Peugeot, Citroen és Volkswagen szlovákiai, a Skoda, a Ford csehországi, a BMW illetve a General Motors magyarországi üzemeinek beszállítójává vált.
Az akkori, 13 millió eurós beruházás nagy részét saját forrás fedezte a gyár, ehhez társult a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében elnyert egymillió euró állami támogatás. A fejlesztésnek köszönhetően a társaság alkalmazotti létszáma elérte a válság előtti 300-320 fős szintet.
A nemzetközi Kirchhoff Automotive világszerte 12 országban több mint 7 és fél ezer embert foglalkoztat. A csoport tavalyi árbevétele 970 millió euró volt.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












