Újra a szó az úr a Dunán
Hanghíd és könyvünnep
A párkányi származású Frühauf Károly és felesége Hanneke Frühauf ötlete a háború utáni évekbe nyúlik vissza, amikor nem állt a híd és tulajdonképpen semmilyen lehetőség sem volt a Duna másik oldalára szakadt rokonokkal és barátokkal való találkozásra, beszélgetésre. Ezért esténként, szélcsendes időben, lementek az emberek a Dunához és szót váltottak egymással. A folyó vize fél kilométeren keresztül vitte a szavakat, néha talán egy rejtjelezett hírt. Az Aquaphone performance ezt a jelenséget szándékozik megjeleníteni, tisztelettel adózva azoknak a sorsoknak, amelyek titkait annak idején az emberek a Dunára bízták. Tanúsítani szeretné az emberek abbéli óhaját, hogy egymással beszélhessenek és azon leleményességét, amellyel nehéz körülmények között is képesek a határok és távolságok áthidalására.
Az idei rendezvény jövő hét szombaton 11.00 órakor kezdődik a párkányi sétálóutcán felállított könyvsátraknál, ahol a pozsonyi PT Kiadó és a budapesti Ráday Könyvesház, valamint a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A könyvsátraknál Tomáš Janovic és a vajdasági Tolnai Ottó dedikálnak, utóbbi egyben az idei irodalmi-zenei performance szövegének szerzője. A könyvsátraknál a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola növendékei szórakoztatják a könyves rendezvény közönségét alkalmi zenei összeállításukkal.
Délután fél háromkor a városi galériában két gyermekkönyvet mutatnak be, melyek szerzői Thomas Hauck, egykori hídőr, illetve Hanneke Frühauf, illusztrátoraik pedig Bugyács Sándor, illetve Linda Graedel.
16.30-kor az egykori, illetve az ügyeletes hídőrök, Kanako Tsuruta, 1Rey és Haru Ea alkotásaiból nyílik kiállítás a Hídőrházban.
Pontban 18.30-kor kezdődik az Aquaphone performance a Mária Valéria hídnál. Tolnai Ottó „A visszavont hallali“ című szövegét Alfred Zimmerlin és Markus Eichenberger svájci zenészek zenei improvizációja kíséri a Duna fölött.
19.30-kor irodalmi beszélgetés lesz a Hídőrházban, amelynek vendégei Tomáš Janovic és Tolnai Ottó lesznek. A rendezvényt a Jóvilágvan Zenekar koncertje zárja a Hídőrház udvarán. A rendezvény szervezői a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás, a svájci Stefan und Viera Frühauf Alapítvány, fővédnöke pedig Svájc pozsonyi nagykövetsége.
Az idei Aquaphone rendezvény előtt egy héttel Budapesten is bemutatkozik a Hídőr Projekt a Ráday Könyvesház jóvoltából. Június 5-én a Ráday Képesházban mutatják be Hanneke Frühauf, illetve Thomas Hauck gyermekkönyvét, továbbá egy kiállítás keretében lesznek láthatók a Hídőr Projekt dokumentumai, valamint Bugyács Sándor alkotásai. A Ráday Kultucca könyvheti rendezvénysorozata keretében pedig június 4-én a párkányi Kuckó Bábcsoport mutatkozik be a Ferencvárosi Meseházban.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











