Új szinten Kesztölc

Döntetlennel rajtolt a már megye kettes csapat

2010-08-29 08:37:00
Egy 1-1-es döntetlennel kezdte a bajnokként a megyei másodosztályba feljutó Kesztölci SE felnőtt labdarúgó csapata az egy szinttel feljebbi bajnokságot. Az alakulat az előző évad aranyérme mellett kiérdemelte a legsportszerűbb együttesnek járó fair-play kupát is.

A 2008/2009-es megyei harmadosztályú szezonban második helyen zártak a kesztölci labdarúgók, az előző idényben viszont megnyerte a bajnokságot az alakulat, ezzel pedig feljutott a megyei másodosztályba. A felnőttek mellett ráadásul az ificsapat is kiválóan teljesítette a 2009/2010-es szezont, hiszen a fiatalok ezüstérmet szereztek. A Kesztölci SE kissé átalakult felnőtt legénysége az új osztályban egy 1-1-es döntetlennel mutatkozott be az augusztus 15-én rajtoló bajnokságban Nagyigmánd ellen. „Jól sikerült, magas létszámmal a felkészülésünk, hellyel-közzel rendben zajlott. A keretek némileg változtak, mivel a felnőttek közül Mlaka Tamás, Previczer Péter és Nádasi Mihály távozott, helyettük azonban érkezett a csapatba Oláh Csaba és Varga Mihály, de több ifi játékos is már felnőttegyüttesben szerepel” – fejtette ki Tóth Mihály. Az egyesület elnöke hozzátette, hogy az előző évad bajnoki aranyérme mellett külön büszke arra, hogy a Kesztölci SE érdemelte ki a fair-play kupát, a legsportszerűbbnek járó kitüntetést, és mint ahogy fogalmazott, számára szinte vetekszik a bajnoki arannyal ez az elismerés. Tóth Mihály szerint a másodosztályban a csapat elsődleges célja a bennmaradás, de bízik benne, hogy a jövőben feljut az alakulat a megyei első osztályba. „A cél, hogy minél magasabb osztályban szereplejünk, ami reálisan a megyei első osztály. Akkor ugyanis könnyebben tudnánk utánpótlást is nevelni, mivel nagyobb lenne az egyesület vonzereje” – hangsúlyozta az egyesület elnöke.

A megyei másodosztályú bajnokság mellett a magyar kupában is megmérkőzött a csapat, az első fordulóban az annavölgyieket 3-0-ra verték meg a kesztölci játékosok, akik azonban a második fordulóban kikaptak 3-0-ra a Lábatlan alakulatától.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe