Új szemétrendeletet fogadott el a testület

2012-01-16 08:53:00
Módosította a helyi hulladékkezelési rendeletet, az esztergomi képviselő-testület pénteken, az új szemétrendelet Tétényi Éva polgármester szerint továbbra is alkotmánysértő és emiatt törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez. Az ülést az érdeklődők és a képviselők közötti hangos szóváltás miatt egyszer félbe kellett szakítani.

A korábbi rendelet 2004-től volt érvényben, mely szerint a szemétdíjat nem a hulladékmennyiség, hanem a lakók száma alapján szabta ki az önkormányzat. A mostani módosítással egy vegyes rendszer jött létre, azaz az adott háztartásban élők számából és az igénybe vett térfogatból számítják ki a díjat. Tétényi Éva polgármester véleménye, hogy az egyfős háztartásoknak lényeges könnyebbség, hogy bevezették a 35 literes edényt, de úgy véli, a díjszámítás módja még mindig nem felel meg a hulladéktörvényeknek, ezért szükség van a megyei kormányhivatal törvényességi észrevételére.
A szavazás után szóváltás alakult ki az ülés nézői és a képviselők között, majd Kálmán Sándor fideszes képviselő közölte az érdeklődőkkel, hogy a teremben nincs joguk véleményt nyilvánítani, így ahogy fogalmazott morogni sincs.


Az ezt követő hangzavar miatt Tétényi Éva polgármester öt perc szünetet rendelt el, majd az LMP-s Batyikné Csőke Ágnes közölte, a képviselő megsértette az esztergomiakat és szolidaritásból nem vesz részt tovább az ülésen.
Az ülés utolsó napirendi pontjának a tárgyalásakor a képviselők zárt ülésen utasították el a jobbikos Stámusz Andreának a jegyző elleni fegyelmiről szóló indítványát. Az ülés után a polgármester az MTI-nek elmondta: a jelenleg gyesen lévő jegyző aláírt és kihirdetett egy az adósságrendezéshez kapcsolódó rendeletet, amelyet az Alkotmánybíróság törvénytelenség miatt megsemmisített, ráadásul az aláírás idején a jegyző betegszabadságon volt.

forrás: mti
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe