Új polgármester Csolnokon
Tafferner József mellett tette le a voksot a település
„Az eredményt tekintve bátran vállalhatom a rám váró feladatokat, hiszen a választók nagy hányada, 71 százalék döntött úgy, hogy én vezessem tovább településünket” – mondta az új településvezető. A nagyarányú győzelem nem érte váratlanul a képviselőként az önkormányzati munkában már évek óta tevékenykedő független politikust, így a település ügyeinek továbbvitele, emellett pedig új tervek, projektek, beruházások megvalósítása sem jelent gondot a község új vezetőjének. „Természetesen szeretném továbbvinni a már megkezdett munkát, illetve a folyamatban lévő beruházásokat mindenképp befejezzük. Mondhatom ezt úgy, mint volt képviselő, hiszen az elmúlt négy ciklusban benne voltam a képviselő-testületben és az ott eltervezett feladatokat, illetve, a cikluson átnyúló projekteket is mindenképpen szeretném eredményre vinni” – ismertette terveit Tafferner József.

A terveket részletezve az új polgármester elmondta, hogy a legfőbb beruházások közé pályázati pénz segítségével a csolnoki ravatalozó, valamint a község művelődési házának teljes körű felújítása tartozik, ezenkívül természetesen a mindennapi élet szinten tartása és a község lakóinak megelégedése a hosszú távú cél.
A polgármester mellett a képviselő-testület összetétele is jelentős mértékben változott, hiszen a korábbi képviselők közül mindössze egyetlen tagot választott újra Csolnok, aki mellett öt teljesen új tisztségviselő látja el a pozícióhoz tartozó feladatokat a jövőben. Mindezek ellenére Tafferner József szerint könnyen tudnak majd együttműködni a testület tagjai, hiszen ahogyan fogalmazott, évek, évtizedek óta ismerik egymást, aminek köszönhetően jól kiegészítik egymást a mindennapi munkában.

Együttműködésben rejlik a titok nyitja
Csolnok polgármestere szerint ugyan hivatalosan még nem tudott alakuló ülést tartani a Csolnokot, Dágot, Únyt, Sárisápot és Annavölgyet összefogó társulási tanács, amely társulásos formában működteti az érintett települések több oktatási intézményét, de a falvak vezetői egy kötetlen beszélgetés keretében már kinyilvánították azon szándékukat, hogy a továbbiakban is szeretnének, a korábbiakhoz hasonló módon együttműködni. Ahogyan Tafferner József kifejtette, erőteljesen a jövőbe mutat, hogy minden település vezetőjében megvan a szándék a további partnerségre, a folytatásra. „Ami eddig is sikeresen működött, azt mindenképpen tovább kell vinni” – hangsúlyozta Csolnok polgármestere.
Bérces József: Két jó közül a jobbat igyekeztem választani
Bérces József húsz éven keresztül volt Csolnok polgármestere, idén azonban nem indult a választásokon. Mint lapunknak kifejtette sokat gondolkodott a döntése meghozatala előtt. „Igazából egyetlen olyan érvet sem tudok mondani, ami a visszalépésemet indokolta volna. Ennek ellenére az elmúlt húsz évet figyelembe véve mérlegeltem az érzelmeket, a hozzám közel állók véleményét, és végül úgy döntöttem, hogy visszavonulok a polgármesterségtől. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy két jó lehetőség közül választhattam. Az egyik az az lett volna, hogy indulok a választáson és reményeim szerint meg is választottak volna és akkor tovább folytathattam volna, amit szeretek csinálni. A másik lehetőség pedig az volt, hogy nyugdíjba megyek és sokkal több időt tudok magamra szánni, illetve a családommal tölteni. Az utóbbit választottam. Ennek ellenére szívesen segítek mindenkinek, aki hozzám fordul, így a képviselő-testületnek és a polgármesternek is” – részletezte visszalépésnek okait Bérces József.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












