Új nyomon az utcaprogram
A szentgyörgymezői Honvédtemető utcában megújul az aszfaltburkolat, kicserélik a járdaszegélyeket, a Földműves utca és a Rényi Rezső utca között pedig a járdát is felújítják.

A munkálatok során előfordulhatnak forgalomkorlátozások, amiért az ott lakók megértését kérik. A postára igyekvőknek azt javasolják, hogy a Földműves vagy a Rényi Rezső utcákban parkoljanak és onnan gyalog menjenek a hivatalba. A 12,8 millió forintba kerülő beruházást várhatóan júliusban adják át.

Folytatódik az Esztergomi Ipari Park fő útvonala, a Mátyás király utca építése is, amely az elmúlt évek során több ütemben már majdnem teljes hosszban szilárd burkolatot kapott. Május elején a Tesco áruház és a 1117. út közötti szakasz utolsó 250 méteres részének építése kezdődik meg. A 71,85 millió forintos, a szintén a DK Konzorcium által elnyert beruházás keretében 7,5 méter széles, közel 2 ezer négyzetméteres nagy teherbírású útpálya-szerkezetet építenek, kiépül kétoldalt a kiemelt szegély, a nyomvonal alatt meglévő csapadékvíz-csatornára kapcsolódó vízelvezető rendszer és a közvilágítási hálózat is bővül nyolc új kandeláberrel. Az útszakaszhoz kapcsolódik majd a szintén Esztergom önkormányzata beruházásában megvalósuló busz- és kamiontároló, illetve kiépül az új létesítmény ellátását szolgáló gáz-gerincvezeték meghosszabbítása is mintegy 130 méteren.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












