Új jövő

2009-06-23 14:20:00
Az új Chevy hivatott arra, hogy végleg kipusztítsa az emlékezetünkből az „ez csak egy csokornyakkendős Daewoo” gondolatot. A Cruze minden porcikájában új fejlesztés, olyannyira, hogy az autó megkapta a következő (I) Astra padlólemezét is.

Mivel valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a hazai hivatalos GM-képviselet hovatovább a hazai importőrök közül egyedüliként továbbra sem tud hivatalos tesztautókat biztosítani lapunk számára, így mostani tesztalanyunk az esztergom-kertvárosi Autotrend jóvoltából érkezett hozzánk, amiért ezúttal is köszönet nekik. Sajnos ez egyben azt is jelentette, hogy tesztünk rövidebbre sikerült a megszokottnál, a bő egy hét helyett mindössze egy hétvégén keresztül ismerkedhettünk az autóval, így teszt helyett minden bizonnyal jobb, ha bemutatóként értelmezik mostani írásunkat. Ez már csak azért is helyesebb, mivel a kölcsönkapott Cruze még bejáratós volt, így csak finoman tettük próbára – kár, mert szívesen vizslattam volna behatóbban és főleg hosszabb ideig a csokornyakkendős autót.

 

 

A Cruze szerencsére nem csak a szépen megfogalmazott marketinges maszlag szerint jelent egy teljesen új korszakot, hanem a valóságban is, ennek tudatosításához pedig tulajdonképpen be sem kell ülni az autóba. A mérnököket valószínűleg a márka sportosabb járgányai ihlették, a muscle car-okról mintázott orr-rész, a kupésan lejtő tető és a magas övvonal legalábbis erre utal. A Cruze szemből nézve a leginkább figyelemfelkeltő: a méretes motorháztető jóval izmosabb erőforrást sejtet, az egyenes vonalban lecsapott fényszórók, valamint a keresztben osztott nagyméretű légbeömlő közepén trónoló aranykereszt arra készteti az előttünk haladókat, hogy utat nyissanak a Cruze számára. Oldalnézetből a lendületes tetővonal is az erőt sugallja, hátul pedig a méretes lámpák utalnak arra, hogy a Chevrolet ezúttal nagy dobásra készül.
A dinamikus megjelenésre szükség is van, mivel olyan vetélytársak ellen küldik csatába, ahol már nem csak a praktikum, de a megjelenés és az árértékarány is rengeteget nyom a latba, az egyik legkomolyabb konkurense például a minden téren remekül teljesítő Skoda Octavia.
A Cruze az együtt töltött hétvége alatt meggyőzött arról, hogy nem hiú ábránd a Chevy részéről a vetélytársak megszorongatása, a lendületes külső mellett a beltér is jogosult arra, hogy felvegye a kesztyűt.

 

 

Első pillantásra ugyan sok a műanyag – sajnos másodikra is –, de szerencsére többségében puhák a felhasznált anyagok, ráadásul textil is jutott bőven mindenhová. Például az ajtókra, amelyekre eddig csak prémium márkáknál látott módon „fordul rá” a műszerfal: kategóriájában szokatlanul igényes megoldás. Jól felszerelt tesztautónkban ráadásul némi bőrdekoráció is került, jó fogású és pontos, rövid utakon jár a váltókar, csakúgy, mint a kormány, amely nem csak magasságában, de mélységében is állítható, így nem gond megtalálni az ideális vezetési pozíciót. Az ülések jól formázottak, oldaltartásuk is remek, a hagyományos elrendezésű körműszerek – balra fordulatszámmérő, jobbra sebességmérő, középen az üzemanyag és a vízhőfok kijelzője – szépen megrajzolt, jól leolvasható, kékesen világító számlapok.
A középkonzolon viszonylag sok a gomb, ennek ellenére kezelésük könnyen kitapasztalható, elrendezésük átgondolt, mindössze a szellőzőrendszer szabályozó kapcsolói kerültek egy kicsit mélyre. Pakolórekeszből is akad bőven a Cruze-ben, a méretes kesztyűtartón és ajtózsebeken kívül a váltókar környékén, a középkonzol tetején, valamint a könyöktámaszban leltünk kisebb-nagyobb üregekre.
A helykínálat nem csak elöl, de hátul is elégséges, itt azonban már tetten érhető a tetszetős tetővonal miatti hátrány: beszál láskor be kell húzni a nyakat, igaz, ha már bent vagyunk, akkor – legalábbis átlagos testmérettel –kényelmesen elférünk. A csomagtér tágas és jól pakolható, elegendő hely marad a csomagoknak a belógó ajtózsanérok ellenére is.

 

 

Tesztautónkban a konszern 1,6-os benzinese dolgozott, sok meglepetésre így nem számítottunk. Az Euro5-ös emissziós előírásokat teljesítő erőforrás tapasztalatok szerint csak néhány ezer kilométer megtételét követően mutatja meg igazi erejét. Mindebből a „zsír új” Cruze-tulaj mindössze csak annyit érez majd, hogy eleinte mintha az elektronika le-lefojtaná a motort, hogy azután bizonyos fordulatszám felett megjöjjön az erő, ez azonban a későbbiek folyamán eltűnik. Pár száz kilométert futott tesztautónkra ennek ellenére sem lehetett panasz, némi ismerkedést követően sikerült kiismerni a dinamikus közlekedéshez szükséges fordulatszám-tartományokat: a kicsit túlszervózott kormány ellenére korrekt vezetési élményt biztosított a menet közben is feltűnően csendes Chevrolet.
Mindent összevetve a Cruze egy nagyon átgondolt, a márkához kapcsolt sportos géneket a mindenki számára elérhető kategóriába exportáló alsó-középkategóriás, szépen megrajzolt karosszériával, a kategória talán legmodernebb padlólemezével, az Insigna-ból átemelt belső megoldásokkal és – nagyon fontos – kimagasló árértékaránnyal

Bukovics Krisztián
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe