hídlap.net

Nagyon egyben van – talán ezzel jellemezhető leginkább az új Opel, hiszen a szokottnál rövidebb teszt alatt nem elsősorban az egyébként önmagukban is figyelemre méltó részletek, hanem azok összhangja hagyta a legmélyebb nyomot. Mert ugyebár lehet iparművészeti remekmű akár egy pohártartó is, ha közben nem lehet elérhető helyre letenni a telefont vagy éppen egy árva kampó sem segíti a csomagok rendezését a csomagtérben.

Ugyanígy például hiába több fokozatú az ülésfűtés, ha az ablaktörők képtelenek rendesen tisztítani a szélvédőt, vagy éppen beállíthatatlan a kényelmes vezetőpozíció. Sajnos az autók többségében kénytelenek vagyunk ilyen, és a fentiekhez hasonló kompromisszumot kötni annak ellenére, hogy a gyártók igyekeznek kiküszöbölni az apró, de annál bosszantóbb hibákat. Mielőtt már most elfogultsággal vádolnának: az új Astra sem hibátlan, de érezni, hogy rettentően sokat dolgoztak az opelesek azért, hogy a lehető legtöbb ilyen dolgot száműzzék.

Nem tudom, de gyanítom, hogy az előző generáció tulajdonosainak és a szaksajtó véleményét is figyelembe vették, márpedig – főként előbbiek – szolgálnak a legpontosabb információkkal arról, hogy mit hogyan kellene változtatni. Ennek megfelelően az Opel nem csomagolta különc héjba az új Astrát: a formatervre nem lehet egy rossz szavunk sem, de korántsem feltűnő, sokkal inkább a legtöbb potenciális vásárló számára elfogadható. Azért azt nem mondanám rá, hogy olyan semmilyen, mert vannak szolid, de karakteres elemei az új Astrának, de a közönséget megosztó megoldásoktól tartózkodtak.

Szép, de nem túl feltűnő az ajtók alján végigfutó, emelkedő lemez domborítás, motorháztetőt ketté osztó vonal, vagy éppen az Insignia-n debütált, átdolgozott márkajelvény, de ezeken semmi felesleges, kihívó elemet nem fedezhetünk fel az Astrán. Az igazi változás bent várat magára, az Opel olyan autóbelsőt tervezett a J-sorozatba, ami egy kategóriával feljebb is nyugodtan megállná a helyét. Az előző sorozat puritánságát és komorságát teljesen száműzték, helyette minőségi anyagokba csomagolt elegáns megoldások érkeztek. A krómkeretes, csőbe bujtatott műszerek, az elegáns középkonzol, a műszerfalat borító puha műanyag mind a minőségi kidolgozást sugallja. Az előző Astrából nagyon hiányoltam a kacattartókat, a mostaniban erre biztosan nem fog panaszkodni egyetlen tulajdonos sem, minden lehetséges helyen kialakítottak egy-egy kis rekeszt, pohártartót, tárolót, hova mi fért.Az Opel a visszafogott külső után belül a látványelemekkel is bőkezűbben bánt: a váltókulisszát alulról derengő piros fény övezi, a gyújtás ráadásakor a műszerek végigskáláznak, sport üzemmódba kapcsolva a fehér háttérvilágítás vörössé válik. Igen, nem elütés, az új Astra esetében háromfajta üzemmódban is használhatjuk az autót, feltéve, ha megrendeljük hozzá a feláras Flex-Ride futóműrendszert. A sofőr személyre szabhatja autóját: külön beállítva a kormány és a futómű „keménységét”, illetve a gázreakciók mértékét, meg persze szinte minden egyebet, mivel az Astra esetében nem csak előre beállított gyári értékek közül válogathat a sofőr, hanem maga határozhat meg mindent a fentebb említettektől kezdve a különböző megvilágításokon keresztül akár a csomagtartó mélységéig. Mindez természetesen egyetlen egy célt szolgál: a gondtalan autózást, aminek még az egyre szigorúbb környezetvédelmi normák sem képesek túlságosan gátat szabni. A tesztautóba az 1,6-os benzines erőforrás duruzsolt, amely ugyan érzetre nem túl lelkesen pörög fel, de a sebességérzet nagyon csalóka, a mutató gyorsan átlendül a tiltott tartományokba, érdemes résen lenni, annál is inkább, mert szél- vagy kerékzaj sem szűrődik be az utastérbe, ami figyelmeztetne a gyorshajtásra. Egyszóval: az új Astra nagyon átgondolt, jól összerakott autó benyomását keltette, ami érdemes közelebbről is szemügyre vennie annak, aki a kategóriában keres új autót magának.