Új-Hullámos fejlesztő év
Beindul a dorogi úszóiskola Cseperedő programja
A bővülés jegyében eltelt tavalyi év sikereihez hozzájárult, hogy az addig már munkába bekapcsolódott oktatási intézmények mellett már újabb óvodák és iskolák is tartoznak a dorogi úszó és vízilabda iskola partneri körébe. Az elmúlt években emellett „felnőtt” egy olyan generáció, mely az Új-Hullám szárnyai alatt kezdte meg az úszástanulást, ezekből a gyerekekből pedig ki tudnak válogatni a szakemberek olyan tehetségeket, akiket be lehet kapcsolni kezdetben előkészítő jelleggel, később egyre komolyabban az úszósportba és a vízilabdázásba. „A tanulók első ízben kondicionáló edzéseken bontogatták szárnyaikat, majd a tehetség-kiválasztás folyamat után az edzési-versenyzési lehetőséget is biztosítani tudjuk a kiválasztott gyerekek számára. Ezért alakult meg az Új-Hullám Úszó SE Dorog, amely az úszósportban, azon belül is az utánpótlás-neveléssel kíván foglalkozni. „Fontos, hogy ez nem az úszóiskola egyesülete, mert a törvényi előírások szerint sportegyesületet csak magánszemélyek hozhatnak létre, szervezet nem. Az egyesület nyilván kötődik az úszóiskolához, merít annak bázisából, de nem annak egyik mellékága” – emelte ki 2009 egyik nagy lépését Várhegyi Ferenc. Az iskola sajtóreferense, az egyesület elnöke hozzátette, hogy az Új-Hullám ifjú tanítványai helyi és térségi versenyeken is elindultak. „Két kategória létezik, az egyik az igazolt, a másik a nem igazolt sportolók tábora. Úszásban még a nem igazolt csoportok között szerepeltünk, egyrészt az adminisztrációs feladatok miatt, másrészt egy több éve működő egyesülettel nehezebb felvenni a versenyt. Az itt kivívott sikerek viszont a kondicionálási munka eredményét bizonyítják, melyre büszkék lehetünk” – folytatta Várhegyi Ferenc.

A dorogi fiatal tehetségeknek a megyei diákolimpián öt aranyérem ütötte a markát, a győztesek pedig az országos döntőben is bizonyíthattak. A hétvégén véget ért az Országos Diákolimpia úszódöntőjének második köre is, melyben a dorogi ifjú úszók egy negyedik, egy kilencedik, egy tizennegyedik és két tizenötödik helyet szereztek, amely Várhegyi Ferenc szerint egy ilyen rövid ideje dolgozó csapattól nagyon szép eredmény. A tavalyi másik siker, hogy megkezdte működését a vízilabda versenycsapat is, mely, nem az egyesület keretében, hanem úszóiskola égisze alatt indul a Duna Kupán. A versenyek mellett a nyári tábor is sportolási, úszástanulási lehetőséget nyújtott a fiataloknak. Ráadásul látókörtágításban úgynevezett „szellemi képzésben” a sporttörténelemmel is megismerkedhettek a gyerekek. A lehetőségek bővülése mellett a dorogi gyermekek kötelező úszásoktatását is az iskola végzi, amely a nagycsoportosoktól kezdve az általános iskola negyedik osztályáig biztosítja a képzést. Ez pedig a tehetségkutatás szempontjából is egy megfelelő bázist ad. A tavalyi sikeres programok kínálatán túl további izgalmakat is tartogat a közeljövő. Újdonság, hogy a nyári tábor ezúttal már külön az óvodások és iskolások igényeit is kielégíti. Míg a kicsik sok-sok játék keretében tanulhatnak úszni, addig a nagyobbak már életkoruknak megfelelő úszásfoglalkozásban részesülnek. Az idei év másik szenzációja a Cseperedő Úszóprogram megjelenése, mely ebben a hónapban indul. Az új fejlesztésű programot a legkisebb – három és fél-hatéves – gyermekek és szüleik számára dolgozta ki az iskola, melynek legfontosabb célja, hogy segítse a gyermekek vízhez szoktatását, vízbiztonságának növelését, valamint előkészítse az úszásoktatást.

„A program egyik előnye, hogy a közösen végzett játékos tanulás nagy élményt ad a szülőknek és gyermekeknek. Hasznos szorongó, nehezen megnyíló gyermekek esetében is, akik a szülői-oktatói segítséggel könnyebben meg tudnak barátkozni a vízzel és az uszodai környezettel” – foglalta össze Várhegyi Ferenc. A Cseperedő Úszóprogram foglalkozásai hétfőn és szerdán 17 órától, pénteken 16 órától kezdődnek, melyről Szabó Ágnesnél (30/545-3909) lehet érdeklődni.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











