Új éves program, új telefonszám a Féjában (frissítve!)

2012-01-18 09:45:00
A hagyományos programok mellett idén újdonságokkal is várja majd a kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház a közönséget. A jövőben az intézmény programjai iránt érdeklődők új telefonszámon kaphatnak információt az egyes rendezvényekről.

Új telefonszámon érhető el az Esztergom-Kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház, melynek állandó programjairól, foglalkozásairól illetve időszakos eseményeiről ezentúl a 33/555-605-ös számon kaphatnak információt az érdeklődők.

Így akár már a közösségi ház idei programtervéről is, melynek összeállított munkatervében a már megszokott, hagyományos programok mellett, mint a Baba-mama klubfoglalkozások, a fotó-, festmény- és kézműves kiállítások, a bálok, a különböző versenyek, mint a kocsonya szépségverseny, bor- és pogácsaverseny valamint az Ister-Granum Eurorégiós vers és mesemondó illetve rajzverseny is. Mindemellett Tóth Tamás újdonságokat is ígér 2012-re, melyre az igazgató szerint gazdaságilag is biztosítva van a működési feltétel.

A rejtélyes Pilisről is sokat tudhatunk meg a közösségi ház egyik programjában

Januárban és februárban több érdekes kiemelt program várja a Féja Géza Közösségi Házba látogatókat. Elsőként január 25-én, 19 órai kezdettel a Féja Filmklub keretében a Vizet az elefántnak című mozit nézheti meg a közönség. Január 27-én 18 órától „A Pilis titkai, avagy mi is az a Pilis-rejtély?” címmel Aradi Lajos Pilis-kutató előadását lehet meghallgatni. Február 18-án a III. Esztergom-kertvárosi „Farsang farka” kocsonya szépségversenyt tartják a közösségi házban. Ez utóbbi eseményről később részletesen is beszámolunk olvasóinknak.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe