Tovább élő keresztek és kápolnák
Felújították a Bánomi úton álló kőkeresztet
A Bánomi úton a lakóteleppel szemközt, emberemlékezet óta kőkereszt áll, melynek történetéről Perger Lajos, egykori szentgyörgymezői plébános 1901-ben kiadott könyvében a következőket írta: „Régi idő óta egy fakereszt állott a Szent János-kúti út alján, ezt egy szánandó gonosztevő 1866-ban keresztül lőtte; az így megrongált kereszt helyébe 1881-ben egy névtelen jótevő 100 forint költséggel új kőkeresztet állíttatott, melyet Krotonsav József kanonok fölszentelt nagyszámú ájtatos hívőnek jelenlétében.”
A több mint 120 éves kereszt a közelben zajló építkezések során megsérült. Ideiglenesen megerősítették ugyan, de teljes felújítása is elkelt volna már. Így gondolták ezt a nemrég megalakult, céljául a körzet szépítését és a régi emlékek megőrzését és felújítását kitűző Búbánatvölgy, Szamárhegy, Szentjánoskút Alapítvány tagjai is, akik ifj. Gieber János tardosi kőfaragó mester megbízásával felújíttatták a keresztet, hogy régi szép fényében állva hirdesse tovább a régmúlt idők és névtelen elődeink emlékét.
Az alapítvány időközben egy másik kereszt felújítását is megkezdte. A tervek szerint egy héten belül visszakerül a helyére, a Nyárfa köz sarkára a megújult fakereszt, melynek tölgyfa alapanyagát helyi fakereskedő adományozta, az asztalos munkát Maradi Mózes asztalosmester, a lakatos munkát a Kugler testvérek, az alapozási munkálatokat a Zafír és Romanek Bt. végezte, a festékanyagot pedig Bády Jánosné bocsátotta az alapítvány rendelkezésére.

A Búbánatvölgy, Szamárhegy, Szentjánoskút Alapítvány másik két képviselői alapítvánnyal, a Szentgyörgymezőivel és a Bánomival együttműködve, Meggyes Tamás polgármester támogatását is megnyerve fáradozik a kívülről már megszépült Szentgyörgymezői temetőkápolna belső felújításán. A városszépítők a tervek szerint több alkalommal és több helyszínen szerveznek majd jótékonysági hangversenyeket, melyek bevételéből és az adományokból megkezdik a munkálatokat, hiszen a felújítás tervei és a kivitelezéshez szükséges engedélyek már megvannak, csak az anyagiak hiányoznak.
Az első jótékonysági koncertre június 13-án 19 órakor kerül sor a Vízivárosi templomban, ahol Georg Friedrich Händel Dettingeni Te Deum című műve hangzik el a Balassa Bálint Vegyeskar, a pestszentlőrinci Szent Margit-plébániatemplom kórusa és az Esztergomi Szimfonikus Zenekar előadásában, Reményi Károly vezényletével. A nagylelkű adományokat a helyszínen kihelyezett urnába vagy az alapítványoknál lehet elhelyezni.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












