Tóth Zoltánra szavazott az egész település
Újult erővel folytatja Bajót polgármestere
Tóth Zoltán, Bajót régi-új polgármestere szerint egyértelmű felhatalmazást kapott, ahogyan fogalmazott a bajótiak döntése egyfajta visszajelzés arra vonatkozóan, hogy elégedettek az elmúlt négy évben végzett munkájával. „Nem volt kihívóm a választásokon, de nagyon nagy örömömre szolgál, hogy azok a bajótiak, akik elmentek szavazni mindannyian mellettem tették le voksukat. Azt gondolom, hogy az öröm mellett büszke is lehetek erre az eredményre, hiszen az elmúlt években nagyon sokat dolgoztam a településért, rengeteg beruházást sikerült megvalósítani a községben, ezenkívül pedig rendbe tettük a költségvetést is, aminek köszönhetően most már viszonylag stabil az önkormányzat gazdálkodása” – fejtette ki sikerének vélhető okait Tóth Zoltán.
Bajóti jövőkép
A választások új erővel ruházták fel a már folyamatban lévő és még csak tervek szintjén létező beruházásokat is, melyekben nem lesz hiány a településen az elkövetkezendő években sem. Az egyik, legnagyobb volumenű fejlesztés, melyet már az előző ciklusban kidolgozott az önkormányzat, a kultúrotthon teljeskörű felújítását foglalja magába, mely projekthez a település közel 60 millió forintot nyert az Új Magyarország Vidékfejlesztési program keretében. A sikeres pályázatnak köszönhetően néhány hónapon belül teljesen megújul a bajóti művelődési ház, hozzáépítéssel bővül az intézmény alapterülete, új nyílászárókat építenek be, új tetőszerkezetet húznak fel és az akadálymentesítik is az épületet. A polgármester elmondta, a projekt közbeszerzése már véget ért, a kivitelező a napokban átvette a munkaterületet, így a bajótiak legnagyobb megelégedésére a rekonstrukciós munkálatok már zajlanak.
A környezetvédelem területén is komoly előrelépés várható a településen, hiszen szintén pályázati támogatás segítségével közel 6 és fél millió forintból valósul meg az elkövetkezendő hónapokban a már régóta komoly problémát jelentő helyi dögkút felszámolása. A sikeres pályázatok sorát tovább folytatva, tavasszal megkezdődhet a község sportlétesítményének felújítása is, miután a LIEDER program forrást biztosít a sportöltöző, a szurkolói mosdó és a pályavilágítás korszerűsítéséhez is, tudtuk meg a polgármestertől. „A felsorolt beruházások mellett természetesen rengeteg tennivaló vár még ránk az elkövetkezendő években. Ezek közül a legfontosabbak az iskola és az óvoda modernizálása, az energiahatékonyság növelése. Hosszútávú terveink között szerepel továbbá a jelenleg a Nemzeti Földalapkezelő tulajdonában lévő közel hat hektáros földterület megvásárlása, ami a település fejlődésének szempontjából kulcsfontosságú lenne. A föld megszerzését követően egy közel ötven telkes településalakítási programot szeretnénk megvalósítani” – részletezte a távolabbi jövőt a település vezetője.

Együttműködve
A térség legtöbb kistelepülésre jellemző, hogy a szomszédos községekkel összefogva próbálják megkönnyíteni egymás életét. Nincs ez másként Bajóton sem, ahol a korábbi választási ciklus alatt rendkívül jó kapcsolatot és több együttműködést is sikerült kialakítani egyebek között Süttővel, Lábatlannal és Nyergesújfalúval is. A község vezetője ehhez hozzáfűzte, a négy településből álló, az Esztergomi Kistérségen belül működő mikrotérség korábban is rendkívül jól tudott együttműködni, mely közös munkát a jövőben is szeretnék folytatni.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












