Tokod, a bringások barátja
Nem mindennapi eredményt ért el Tokod: a település három munkahelye is a díjazottak közé került, a polgármesteri hivatal, a Hegyeskő Általános Iskola és a Mesevár Óvoda sikerének köszönhetően így az elmúlt években kiosztott címekkel együtt összesen 30 díjazott tíz százaléka ezentúl tokodi.
Összesen egyébként hat kerület, falu, város nyerte el a Kerékpárosbarát Település címet, tíz cég, közintézmény a Kerékpárosbarát Munkahely elismerést; előbbiek száma ezzel 24-re, utóbbiaké 30-ra nőtt - hangzott el a szerdai győri átadóünnepségen. Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára elmondta, hogy az elmúlt hónapokban több mint 25 milliárd forint támogatást nyújtottak a kerékpáros-fejlesztésekhez, a jövőben pedig közel 36 milliárdot fordítanak kerékpárutak építésére és a meglévők felújítására. Elsőbbséget élvez a balatoni bringakörút minőségi fejlesztése és a Budapest–Balaton kerékpárút kiépítése. Kiemelt állami fejlesztésben fog megvalósulni a Folyók útja Dunamenti kerékpárút előkészítése és kiépítése is. A határmenti régiókban folyó fejlesztések kapcsán elhangzott: a Hegyközben jelenleg három olyan kerékpárút épül, amely Magyarországot Szlovákiával köti össze.
Az eseményen a főváros XVII. kerülete (Rákosmente), Gyomaendrőd, Győr, Győrújfalu, Hódmezővásárhely és Tapolca képviselői vehették át a Kerékpárosbarát Település 2011 emléklapot.
A Kerékpárosbarát Munkahely elismerést négy fővárosi cég (a Budapest Bank Nyrt., a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Mondolat Iroda Tanácsadó és Szolgáltató Kft. és a HappyBike Kft.) mellett a bugyi-i OBO Betterman Hungary Kft., az orosházi Guardian Orosháza Kft., a tiszaújvárosi JABIL Circuit Magyarország Kft., valamint három tokodi közintézmény (a polgármesteri hivatal, a Hegyeskő Általános Iskola és a Mesevár Óvoda) képviselői vehették át.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












