Tizenkét TABAK érem négy versenyről

2011-05-15 06:29:00
Öt arany, négy ezüst és három bronzérmet szereztek a TABAK judosai legutóbbi négy versenyükön. A közelmúltban a tokodaltárói sportolók hazai porondon, Zircen, Budapesten és Győrszentivánon versenyeztek, míg nemzetközi szintéren Romániában az Ifjúsági Európa Kupán Sziklai Albert szerepelt eredményesen.

Az elmúlt hetekben versenyről versenyre jártak a TABAK judo szakosztály sportolói, a tokodaltárói judosok a közelmúltban előbb Zirc, majd Budapest, Győrszentiván és legutóbb romániai Ploiestiben mérkőztek meg ellenfeleikkel. Zircen április 10-én egy meghívásos megmérettetésen indult hét sportolóval a TABAK, melynek tagjai közül első helyen végzett Ghete Bence és Sziklai Albert. Mellettük a dobogó második fokára állhatott Kriszeg Ákos, míg a harmadikra Oláh Ferenc és Kriszeg Ákos. Az érmeseken kívül remekül teljesített ötödik helyével Báthory Róbert valamint Makkai Krisztián. Ezt követően április 14-én, Budapesten az UTE csarnokában az ifjúsági diákolimpián is bővült a tokodaltárói egyesület sikergyűjteménye, köszönhetően Sziklai Albertnek, a Zsigmondy Vilmos Gimnázium diákja a tizenhat fős mezőnyben ezüstérmet szerzett. Április 26-án folytatódott a szezon Győrszentivánon, ahol a második régiós rangsorversenyen diák A, B és C korosztályokban indultak a serdülők, a gyerekek pedig játékos vetélkedőn szerepeltek.

 

 

A diákok kategóriájában Németh Erik harmadik helyen végzett, míg Ghete Bence ötödik helyet szerzett. A serdülők közül Szimicsek Máté elsőként zárt, Krizonics Ádám másodikként, míg Makkai Krisztián harmadikként. A gyermek korosztályban is született kiemelkedő TABAK siker, Kara Angéla ugyanis aranyérmet szerzett, ahogy Erdélyi Máté is, aki ráadásul mind a két ellenfelét ippont érő dobással győzte le, így abszolút megérdemelten állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A két gyermek aranyérem mellett Oláh Ottó pedig egy ezüstöt zsebelt be. A hazai versenyeket követően április végén Romániába utazott a TABAK judosai közül Sziklai Albert, aki Ploiestiben az Ifjúsági Európa Kupán mérettette meg magát Sziklai Béla Ádám edző felkészítésében. Sziklai Albert a 73 kilogrammosok mezőnyében végül a pontszerző hetedik helyezést érte el.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe