Tíz bajnoki cím hazai pofonokért
Világbajnokságon küzd a kick-box utánpótlás
Hazai pályán OB döntő
Esztergomban a Dobó gimnázium tornacsarnoka adott otthont, két küzdőtéren múlt hétvégén a felnőtt magyar bajnokság döntőjének light-contact és kick-light szabályrendszerben. Utóbbi kategória fináléját ráadásul most először rendezte meg
Magyarországon az Esztergomi KBSE. A kick-light szabályrendszer egy átmenet a tatami és a ring közötti bunyóban, melyben akár félerővel, combra is lehet rúgni. „A világszövetség döntése alapján azért került be a szabályrendszerek közé, hogy fiatalabb korban lehessen elkezdeni a ringes munkát, amelyre így hamarabb átállnak a sportolók. A volt Szovjetunióbeli államok bunyósai ugyanis már 10 éves kortól a ringben küzdenek, nálunk pedig ez 16 éves kortól megy, így iszonyatos lemaradásunk van. Ennek a leküzdésére jött be ez a szabályrendszer. Az eredményeink pedig azt mutatják, hogy ez egy jó törekvés számunkra” – részletezte Zrínyi Miklós mesteredző. Kick-light szabályrendszerben a nőknél Németh Janka (50 kg Zoltek SE), Molnár Mónika (55 kg EKBSE), valamint Varga Tímea (70 kg EKBSE) szerzett magyar bajnoki címet, míg a férfiaknál Buják Tamás (63 kg EKBSE), Hock Péter (69 kg EKBSE) és Hargitai Viktor (84 kg EKBSE).
Az első magyar, kick-light szabályrendszerű bajnokságra, ahogy a light-contactra, szintén az eddigi versenyek alapján kvalifikálta magát a négy legjobb hazai versenyző. Zrínyi mester régiós tanítványai természetesen a light OB döntőről sem hiányozhattak, melyen a hat kick-light arany mellé, négy első és öt második helyet szereztek az esztergomi, nyergesi és dorogi versenyzők. A nőknél ötven kilogrammban régiós, házi csata zajlott a bajnoki címért, melyet végül az esztergomi Krempf Réka érdemelt ki a nyergesi versenyző, Németh Jankával szemben. 55 kilóban szintén EKBSE siker született Molnár Mónikának köszönhetően, míg 70 kilogrammban a Zoltek SE bunyósa, Fenyvesi Márta győzte le az esztergomi Varga Tímeát a végső meccsen. A férfiaknál 63 kilóban a nyergesi Hirsch Viktor lett az első legyőzve a dorogi Buják Tamást. A 69 kilósok között pedig a szintén Dorogi SE versenyző, Quintz Norbert gyűjtött be ezüstérmet, ahogy 84 kilogrammban az esztergomi Hargitai Viktor is, bár mint Zrínyi mester elmondta ez az egyetlen olyan meccs, aminek bírói ítéletén lehetett vitatkozni. A bajnoki döntőre még több régiós sportoló is kvalifikálta magát, sérülés, illetve munkahelyi elfoglaltság miatt azonban nem tudtak részt venni a versenyen. „Abszolút elégedett vagyok, ezekre az eredményekre számítottam. Külön öröm, hogy Hargitai Viktor nagyon összeszedetten bunyózott, ha megnyerte volna a light-contactot, akkor azt abszolút megérdemelte volna,
így helyette viszont ott volt a kick-light győzelem. A kick-light eredményeket pedig maximális sikerként értékeljük, hiszen mindenki behúzta az első bajnoki címet” – hangsúlyozta a mesteredző.
Nemzetközi porondon utánpótlás vb
A felnőttek mellett az utánpótlás kick-boxosok is teljes gőzzel vágtak bele a szezonba, vasárnaptól ráadásul már a szerbiai világbajnokságon küzdenek a junior és kadett versenyzők. A vb-n országonként és kategóriánként két versenyző indulhat, a Magyar Kick-box Szakszövetség válogatási elvei alapján az egyik induló az országos bajnok, a másik pedig a ranglista első helyezettje. Ha azonban ugyanaz a versenyző, akkor a ranglista másodikja utazik a megmérettetésre. Régiónk válogatottjai a light-contact szabályrendszerben érdekeltek: az Esztergomi Kick-box SE-ből Ébelle Fruzsina, Szabó Tamás és Gózon Ádám, a dorogi egyesületből Quintz Norbert, míg a nyergesújfalui Zoltek SE-ből Szabó Z. Dominik. „Múlt vasárnap kezdtük el a felkészülés véghajráját napi két tréninggel, plusz futással. A tavalyi mezőnyt nézve, ha ugyanaz lesz idén is, akkor, ha érmet hozunk, az már jó teljesítmény lesz. Igaz szinte mindannyian súlycsoportot váltottak, eggyel feljebb indulnak, így nem pontosan tudjuk az erőviszonyokat” – tette hozzá Zrínyi Miklós, majd azzal zárta bizakodva, hogy szeretné, ha bunyósai bejutnának a négy közé.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












