hídlap.net

Az Üvegtigris 3. alapvetően eltér az elő­ző két felvonástól. A korábban a jól kitalált-megírt karaktereken épülő anek­dotafüzérek helyett itt („akciódús”, több szálon futó) történet születik, amelyről a produkciót övező titoktartási kötelezett­ség miatt nem tudunk beszámolni. Annyi elmondható, hogy a hat megszeretett fő­hős – Lali, az Amerika-rajongó büfétulaj­donos (Rudolf Péter), Gaben, az enyveske­zű használtautó-nepper (Reviczky Gábor), Róka, a balfogású üzletelések nagymeste­re (Gáspár Sándor), Cingár, a bundesliga-frizurás szaxofonos (Szarvas József) és Sa­nyi, a defektes hajléktalan (Horváth La­jos Ottó) – most Budapestre kalandozik, mindebben nagy szerepet játszik egy jármű (láttuk, de a titkokat mi is tart­juk, és nem beszélünk róla), egy új férfi főhős (Kamarás Iván), vala­mint három új női szereplő (akikből eggyel találkoztunk a forgatáson, de meglepetés-pár­tiak vagyunk).

A cselekmény induló- és záróhelyszínéül persze ez elhí­resült bádogbódé és környéke szolgál, a mintegy hónapnyi forgatás itt kezdődött és itt ér véget. Illetve itt kezdődött volna, azon­ban az első és második napon zuhogott az eső, és ezért a külső felvételeket nem le­hetett rögzíteni. Mit lehet ilyenkor tenni? – fordultunk a film operatőréhez, Kapitány Ivánhoz. Mérgelődünk nagy erőkkel, de akadnak bizonyos jelenetek, amiket rossz idő esetén is fel lehet venni, amik bent ját­szódnak a lakókocsiban. Most már muszáj jó időnek lennie – tette hozzá. A nap va­lóban hét ágra süt, és a forróság közben literszámra fogy a hűsítő (bubis és nem bubis) ásványvíz. Nincs irigylésre méltó helyzetben Csuja Imre (Csoki) és Reviczky Gábor (Gaben), akiknek sötét ruhában, fe­kete rockerszerelésben, illetve öltönyben kell feszítenie, felvételeken kívül árnyék­ban pihegnek, jobban járt Gáspár Sándor (Róka), akinek könnyű, úszódressz-sze­rű jelmezben kell szerepelnie, illetve Hor­váth Lajos Ottó (Sanyi), aki rövidnadrág­ban bolondozhat.
Kora délutánra értünk a helyszínre, a stáb és a színészek az ominózus büfé előtt jeleneteznek. Az Üvegtigris mellett egy le­robbant Robur parkol, hátul a már jól is­mert kidőlt-bedőlt kerti vécé oszladozik, arrébb leszedált hordók, mosógépek, té­vék hevernek. Új elemként egy giccses fla­mingó vigyázza hőseinket és a tavat. Oldalt nagy halomnyi görögdinnye roskadozik – Róka egyik újabb „zseniális” üzletelésének eredménye –, ám mielőtt megkívánnánk a lédús gyümölcsöket, orrunkba csap er­jedő szaga, több napja hevernek a napon (és egy levitézlett sárga tuning-Ladában), mint a segítőktől megtudtuk, elő-előfor­dult, hogy a pakolásuk közben a rothadt dinnye szétrobbant a kezükben. A bódé beszögellése előtti útfordulóban elhala­dó járművekből kiintegetnek, az embe­rek pontosan tudják, mi történik itt, moso­lyognak, és olykor „ízirájdereznek”.

Rudolf Péter nincs könnyű helyzetben, eljátssza az adott jelenetet (a fények és a mozgás beállításakor dublőr segít neki), aztán odakocog a néhány méterrel odébb felhúzott sátorhoz, amiben a kontrollmoni­torokon visszanézheti a három kamera által rögzített képeket, és Kapitány Ivánnal meg­beszéli az eredményeket és a továbbiakat.
Kapitány komoly előnynek tartja, hogy Rudolffal való barátságuk és munkakap­csolatuk régi keletű (többek között együtt jegyzik a Beugró című tévéprodukciót is), nem kell újonnan felfedezniük a filmké­szítés alapjait, egy szemvillanásból lát­ják, hogy a kamerák előtti történések tetszetősek-e vagy sem. Mint Kapitánytól megtudjuk, a két filmes jó barát készül egy újabb közös munkára is, ami nem Üvegtig­ris, hanem az úgynevezett dramedy műfa­jába sorolható opus volna, de erről korai mondani bármit. A forgatási légkör kap­csán az operatőr elmondta, egy vígjáték­nak csak jót tesz, ha kedvező atmoszférá­ban zajlanak a felvételek. Mint mondta: ha egy vígjáték a készítőiben nem vált ki jó kedvet, az a kész produkcióban is kiderül. Merthogy az első tesztközönség tulajdon­képpen maga a stáb. Az ebédszünetben módunk nyílt szót váltani a színészekkel. Horváth Lajos Ottó elárulta, igazából nem jellemző, hogy az utcán az Üvegtigris-béli szerepével, Sanyival azonosítanák. Megis­merni is inkább a második részt követően ismerték meg. Nagyon nem ez az én civil fazonom – tette hozzá. Volt olyan kollé­gám, akivel már együtt dolgoztam hetek óta, amikor megtudta, hogy én vagyok a Sanyi az Üvegtigrisben, és rácsodálkozott. Nekem jól el lehetett bújni Sanyi mögé – nem úgy, mint a többieknek.
Csuja Imrét, alias Csokit szintén arról faggatjuk, mennyire szok­ták szerepével azonosítani a népek. Azt mondta, csak hé­be-hóba „ízirájdereznek” neki. A szállóigévé neme­sült mondásról elárulta, nem rögtönzés, előre pa­pírra fektették (ezúton is tiszteletünket fejezzük ki a trilógia íróinak: Búss Gábor Olivérnek, Hársing Hildának és Rudolf Péternek). Szerinte nagyon jól ki lettek találva anno a figurák, amik most úgy „működnek”, mint az autóknál az alap­járat. S ez az „alapjárat” idomul aztán a for­gatáson a forgatókönyvhöz. S ha lenne az Üvegtigrisnek negyedik része (amire utalt Rudolf Péter a korábbi sajtótájékoztatón), akkor örömmel állnál elé? – szögeztük vé­gül a kérdést a színésznek, amire „Csoki­san” felnevetve válaszolt: szerinted…?

Az ebéd utáni rövidke pihenőt követő­en folytatódott a munka, szinte egész dél­után azt a jelenetet rögzítették, amikor az új férfi hős (Kamarás Iván) az ominózus járművel megérkezik, amibe Lali (Rudolf) bepattan, és elszáguld. Hátulról, szemből, fahrt-kocsiról, három kamerával. Az egyik röpke átállás alkalmával megszólítottuk Kamarás Ivánt. Elmondta, Rudolf Péter­nek köszönhetően került az Üvegtigris 3-ba. Tavaly épp a Beugró felvételére tar­tott, amikor Rudolf közölte, hogy eszébe jutott egy figura. Olyan, mint én – mond­ta Kamarás –, pontosabban: nekem kezd­te el írogatni. Az én figurám, fűzte hozzá a színész, kvázi ellenpontozza a többieket. Ebben a filmben mindenki egy kicsikét őrült és bolond, én pedig mintha egy tel­jesen „normális”, másik filmből csöppen­tem volna át ide.
Kamarás örül, hogy bekerülhetett a produkcióba, és az ismert hat arc mellett új figuraként felbukkanhat. Elárulta, hogy készült az „Üvegtigris-mitológiából”, meg­nézte az előző két filmet, és csupán emi­att a forgatás miatt jött haza dolgozni, au­gusztusban utazik vissza Amerikába.
A hosszúra nyúlt tudósítási kirándulá­sunk arra is alkalmas, hogy az egyik új fő­hősnő kilétét megtudjuk, aki jelmezpró­bára érkezik a késő délutánba. Persze mi sem mondhatjuk el, ki az illető hölgy, de frissítő jelenség, tény. Felbukkannak régi – publikus – arcok is, látjuk Szilágyi Tibort, és jön Kálloy Molnár Pé­ter, aki kedvesen ránk köszön, majd profi aktor módjára ved­lik át „helyi hülyévé”, hogy újra a Tigris-bódé asztalára csap­jon, és kétes állagú hambur­gert rendeljen, nagy tap­sot kap, pláne, hogy elégnek bizonyul kétszer rögzíteni a snittet, jól csinálja. A nap embere.
Estére kissé megpörkölő­dünk a napon, és kicsit el is nehezülünk, úgyhogy némi­leg el tudjuk képzelni a rendező-főszerep­lő Rudolf Péter fáradtságát. A jelenetek és a kontrollmonitorok között folyamatosan futkosó Rudolf azonban egyáltalán nem törődött, készséggel áll rendelkezésünk­re, az ejtőzésre részünkre felkínált Merce­desbe mellénk huppanva a visszapillantó tükörben megigazítja fizimiskáját, kipat­tan, és már mondja is (olykor aznapi bú­csúutasításokat adva a stábnak): „Egy fél­reértést szeretnék eloszlatni. Attól, hogy valami a műfaját tekintve talán könnye­debbnek tűnik, vagy oda soroltatik, az nem jelenti azt, hogy nem véres verejték­kel készül műfajtól függetlenül minden, amit dolgos emberek alázattal készítenek. S hogy hogyan bírom: az ember, amit él­vez – márpedig ezt igazán élvezem –, azt bírja. S ha vannak olyan „mazsolák” a nap­ban, amik tudom, hogy most már meg­vannak, és odakerülnek a vászonra, és senki sem veheti el tőlünk, az meg öröm. Sőt: hálás vagyok, hogy csinálhatom.” S mikor kérdjük, hogy ma született-e „ma­zsola, azt válaszolja, ez már a kilencedik forgatási nap, és nagy baj lenne, ha nem lett volna ma „mazsola”.
Az Üvegtigris mélyebb összefüggései­ről szólva megjegyzi, ez tulajdonképpen egy szomorú történet, csak mi röhögünk rajta. Hozzáteszi: mindig is ezt az össze­tettséget kerestem az életemben. Azok a pillanatok az érdekesek, amik dupla fene­kűek. A harmadik részben jobban szeret­nék megfogalmazni, hogy nem csak ezek az emberek tehenek arról, hogy vesztesek lettek, magukra lettek hagyva. Ettől ez a film nem válik sem politikai krimivé, sem társadalmi drámává, de azért a vígjáték eszközeivel azért pirossal aláhúznám ezt a gondolatot – zárja mondókáját.

Kiderült az Üvegtigris-titok!
Amikor június végén az Üvegtigris 3. tinnyei forgatásán jártunk, még hétpecsé­tes titokként őrizték a film női főszereplőinek kilétét. Most lehullt a lepel. Az új Üvegtigris-film sajtótájékoztatója óta folyik a találgatás, vajon a hat jól ismert ba­lek mellett kik alakítják a film három női szereplőjét, Nikit, Nórát és Fannyt. Nos, immár nem titok: az Üvegtigris harmadik részének női főszereplőjét, Nikit Sza­bó Erika (a Barátok közt-tévésorozat Tildája) alakítja, Kamarás Iván feleségeként Pikali Gerdát láthatja a közönség, Fanny szerepében pedig a Magyar Színház te­hetséges művésze, Ruttkay Laura tűnik fel a vásznon.