Testvervárosok diákolimpiája
Boócz Imre és Zahradnicsek Béla a város ifjúsági labdarúgásának elismert szakedzője volt sok évtizeden keresztül, számtalan nemzedéket készítettek fel és indítottak útnak a zöld gyepen. Iveta Chlebáková síelő paraolimpikon, aki négy téli olimpián (Nagano, Salt Lake City, Torino, Vancouver) is sikerrel szerepelt. Összesen három olimpiai bronzérem tulajdonosa, emellett egy világkupa győzelem birtokosa. A vancouveri paraolimpiai játékokon a szlovák küldöttség zászlóvivője volt. A díjakat Ján Oravec, polgármester adta át, aki azt követően fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére.
Csütörtöktől szombatig négy sportágban - kosárlabda, röplabda, kispályás foci és úszás - folytak a küzdelmek mintegy 220 résztvevővel.
A fiúk focitornáján Újbecse csapata diadalmaskodott, megelőzve a párkányi Összevont Szakközépiskola és Bruntál csapatát. A lányok csoportjában ugyancsak az újbecseiek vitték el a pálmát, mögöttük az Ady Endre Alapiskola és a Szlovák Alapiskola végzett.
A röplabdás vegyes csapatok versenyében a klobucki gárda érdemelte ki a győzelmet az Összevont Szakközépiskola felett aratott győzelmével.
A kosaras lányok tornáját a Párkányi Gimnázium csapata nyerte, maga mögé utasítva a Szlovák Alapiskola és Újbecse csapatát, a fiúk versenye pedig az újbecseiek győzelmét hozta, mögöttük a Párkányi Gimnázium, Klobuck, illetve a Szlovák Alapiskola csapata végzett.
Az úszószámokban a párkányiak taroltak.

Eredmények:
100 m hátúszás - fiúk:
1. Richard Tóth (Párkány)
2. Martin Koreň (Párkány)
3. Oskar Chlebowski (Klobuck)
100 m hátúszás - lányok:
1. Paulína Stašková (Párkány)
2. Monika Árendášová (Párkány)
3. Karina Wieczorek (Klobuck)
100 m mellúszás - fiúk:
1. Richard Tóth (Párkány)
2. Martin Koreň (Párkány)
3. Michal Misiak (Klobuck)
100 m mellúszás - lányok:
1. Nina Raškov (Újbecse)
2. Paulína Stašková (Párkány)
3. Monika Árendášová (Párkány)
100 m gyorsúszás - fiúk:
1. Richard Tóth (Párkány)
2. Martin Koreň (Párkány)
3. Denis Capko (Párkány)
100 m gyorsúszás - lányok:
1. Paulína Stašková (Párkány)
2. Karina Wieczorek (Klobuck)
3. Nina Raškov (Újbecse)
A 4x 50 méteres váltót is a párkányiak nyerték Klobuck és Újbecse előtt.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











