hídlap.net

A magyar egyházszervezet kezdetén a térítők közt püspökök, szerzetesek és világi papok is megtalálhatóak voltak, erre utal már Piligrim passauiu püspök 974-ben kelt levele is, melyben azt írja, hogy „szerzetesek, kanonokok és presbiterek” egyaránt részt vettek az első térítésben. Ha azonban a nevezetes térítők pályafutását végignézzük, azt látjuk, hogy egyesek „klerikusokból” lettek „monachusok”, mások szerzetesekből világi papok. A térítő püspökök nem egy város, hanem egy tartomány vagy nép nevét viselték címükben, vagy éppenséggel meghatá­rozatlanul a „pogányok” térítői lettek. A magyar egyházszervezet jogi alapkőletéte­le a koronázást követően 1001 áprilisában Ravennában történt. Közvetlenül ezután alapították a Szent Adalbert érsekséget Esztergomban, csaknem egyidőben a római, ravennai, vagy az aacheni, liége-i és gneznoi egyházakéval. A veszprémi püs­pökség alapkőletételére már 997 és 1000 körül sor került, a Szent Pálnak szentelt kalocsai püspökséget pedig 1002 ősze után Anasztáz-Asrik apát nyerte el. Valószínű, hogy a Szent János evangélista tiszteletére emelt egri püspökség szintén besorolható a legkorábbi alapítások közé.
A felállított püspökségek a részük­re kijelölt egyházmegye lakóitól tized szedését kezdték el, ami terményük és minden jövedelmük egytized részének beszolgáltatását jelentette. Ennek tény­leges megindításához azonban egyházi szervezetre is szükség volt, melyek sorát István király a pannonhalmi apátság ala­pításával kezdte. Az oklevélben a kivált­ságokon kívül István gondoskodott az apátság anyagi ellátásáról is egy olyan intézkedéssel, amely révén az apátság egyenjogúvá vált a püspökségekkel. Ezt követően alakultak meg az egyházme­gyék is. A Duna vonalától keletre a kalo­csai püspökség egyházmegyéje terült el. 1009-ben alapult az erdélyi püspökség, mely az egri és a kalocsai egyházme­gyékhez kelet felől csatlakozott Az első „erdélyi” püspök valószínűleg egy térítő szerzetes volt. Erre utal egyrészt, hogy nem városnévvel jelölték püspökségét, mint egyebütt az országban, hanem terü­letnévvel, másrészt az a körülmény, hogy Bihar megyében kapott faluját Barát­püspöki névvel különböztették meg más Püspöki nevű falvaktól. Mindamellett a térítő püspök állandóbb székhelyét Gyu­lafehérváron kell feltételeznünk.



István király a püspökségek székhelyeit általában ott jelölte ki, ahol a királyi csa­lád egyik tagjának palotája, vára állt, így ezek katonai kísérete, páncélos vitézei biztonságot nyújtottak az egyházfőnek is. A püspöki székesegyház és palota a király, királyné, illetve a dux (trónörökös) udva­ra mellett, a várban épült fel. Az egyházfő jelenléte fellendí­tette a vár és az alat­ta kialakult „váras” hely forgalmát úgy, hogy ezekben euró­pai értelemben vett városi fejlődés indult el. Az 1009-es ren­dezés nyomán hét egyházmegye terü­letén kezdődött el a szervezés. Amint a püspökségi beosztás a világi központok­hoz igazodott, úgy az egyházi szerve­zés középszinten is a világi adminiszt­ráció, a vármegye­szervezet keretei között indult meg. Bizonyítja ezt, hogy az esperességek határai általában egybeestek a vármegyék határaival. Ez ugyan már egy előbbre haladott fejlődés eredménye, kezdeteit azonban az 1009-es szervezés következményének kell tekinte­nünk. Az első plébániák kétségtelenül az ispáni vár mellett, a várjobbágyok védelme alatt létesültek. Az ispán mellett székelő plébános a vármegye segédletével indította el a falusi templomépítést. Az ispán és a pap (presbiter, sacerdos) közösen járt el abban, hogy a vasárnapot, mint munkaszünetet megtartsák, de abban is, hogy vásárnap mindenki menjen a templomba. István király a templomba járást azzal segítette elő, hogy a vásárokat vasárnapra helyezte, és a vásár helyét a templom mellett jelöl­te ki. Innen ered a vasárnap szó, amely eredetileg „vásár nap” volt. Az ispáni vár plébániája után épített templomokat a leg­korábbi hagyományos vásárhelyeken kell keresnünk. Ezek egyrészt a váras helyeken és a királyi udvarhelyeken voltak, másrészt forgalmasabb csomópontokon. A fonto­sabbak helyét az a középkori jogszokás rögzítette, mely szerint a megyei kihirde­téseket három hagyományos vásárhelyen eszközölték. Az egyházas vásárhelyek sűrűsége a XI. század elején már elér­te azt a fokot, hogy a legtöbb falutól 3-4 óra járásnyira, 15-24 kilométerre lehetett templomot találni. Ez azonban nem volt elegendő a rendszeres templomlátogatás biztosítására, ezért rendelte el István király II. törvénye 1. cikkelyében, hogy minden tíz falu építsen templomot. Az egyházszer­vezet kiépítésével meghonosodott és egyre jelentősebbé vált az írásbeliség kialakulása is Magyarországon.