Terem után irány a Pala
Alapszezon után strandröplabda vár a dorogiakra
A Dorog SE NB II-es röplabdásai jelenleg a 4-5-6. helyért harcolnak, noha a fiúk akár az első három helyért is küzdhetnének, de nem így történt. Baranyai Ákos, szakosztályvezető elmondta, hogy az alapszakaszban tizenkét meccset vívtak és az utolsó forduló előtt nekik és a győri ellenfelüknek ugyanaz volt az eredményük, így a nyertes a második helyen juthatott be a helyosztóba. A harcos játékban végül 3-0-s vereséget szenvedett a Dorog és a kihívó jutott tovább a legjobbak táborába. A versenynek azonban még koránt sincs vége, hiszen a Magyar Röplabda Szövetség ötlete szerint a hét csapat szereplőinek, az első három és negyedik, ötödik, hatodik helyen álló egyesületeknek az alapszakasz után külön tornát rendez, és az itt elért végeredmény alapján dől el a helyezések sorsa. Az utolsó, azaz hetedik helyezettnek ugyanakkor befejeződik a bajnokság az alapszakasszal. „A kezdeti csalódásokat leküzdve, minden meccset szeretnénk megnyerni, a legjobb tudásunk szerint szeretnénk játszani, bár legutóbb ez nem sikerült” – fogalmazta meg Baranyai Ákos, majd hozzátette, hogy az első tornának ők voltak a házigazdái és bár a Kunhegyest 3-0-ra legyőzték, Pécs azonban kifogott a játékosokon 3-0-ra.

A tornák után sem fognak unatkozni a dorogi röplabdások, hiszen a Palatinus-tó dorogi részén az ottani strandüzemeltető jóvoltából egy strandröplabda-pályát alakítottak ki tavaly, melyet a jó idő beköszöntével megrohamoznak és egész nyáron ott játszanak majd. Baranyai Ákos elmondta, nyáron is várhatóak versenyek, konkrét információkkal azonban egyelőre nem tud szolgálni, csakúgy, mint az ősszel kezdődő versenyszezont illetően, annyi viszont biztos, szeretnének továbbra is játszani.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











