hídlap.net

Prológus

A Mária Terézia-féle Szent István-templom jelentőségéhez hozzájárul, hogy az milyen előzmények hatására emeltetett, így az építmény históriájának elmesélését, az építtető uralkodó és Esztergom, illetve Magyarország kapcsolatának vázlatos ismertetésével kezdjük. A 18. századról bizonyos értelemben elmondhatjuk, hogy a megbékélés százada Magyarország történetében. Rákóczi kurucainak leverését követően III. Károly császár a magyarokkal való megbékélés híve volt, utóda, Mária Terézia pedig kimondottan kedvelte a magyarokat. Nem véletlenül, hiszen sokat, egész pontosan a trónját köszönhette nekik. De miképpen is került sor minderre? Egy jeles esztergomi érsek, Esterházy Miklós hathatós közbenjárására 1723-ban a magyar országgyűlés elfogadta a Pragmatica Sanctio néven elhíresült törvényt, vagyis deklarálta a Habsburg-ház leányági örökösödését. Ez meglehetősen időszerű volt, hiszen III. Károlynak nem született a felnőttkort megélt fiúgyermeke. A császár halála után kitörő osztrák örökösödési háború közepette ugyan könnyen előfordulhatott volna, hogy a korábbi törvényt a magyarok csak értéktelen papírdarabnak tekintik, ám a királyválasztó országgyűlésen megjelenő Mária Terézia gyászruhában, karján elsőszülött gyermekével meghatotta a kardcsörtető magyar urakat és „Vitam et sanguinem pro rege nostro Maria Theresia!” felkiáltással magyar királlyá választották az ifjú császárnőt. Az uralkodó soha nem felejtette el a magyarok nagyszerű gesztusát. Ahol lehetett segítette, támogatta a hazai felemelkedést. A Nagyszombatból Esztergomba visszaköltöző érsekség és maga a város is neki köszönhette másfél száz esztendő után újbóli felvirágzásának kezdetét. Az uralkodó hálájának egyik szimbólumaként is felfoghatjuk, hogy templomot építtetett az elpusztult Szent Adalbert-székesegyház helyén, amelyet Szent István tiszteletére szenteltek föl és a Bazilika építésének kezdetéig az ország első templomaként működött.

A Szent István-templom története

Barkóczy hercegprímás építésze, egy bizonyos Franz Anton Hillebrandt nevű, 1766 végén az udvari haditanács részére készített az esztergomi várban lévő templom helyreállítására, lelkészlak és konvertita gyermekek elhelyezésére szolgáló épületekhez terveket. A templom alapozási munkálatai valóban már 1767 szeptemberében megkezdődnek a Várhegy azon részén, ahol ma a Bazilika áll. Azt, hogy Hillebrandt készítette a templom tervét, sőt a legapróbb részleteknek is az egységes tervbe való beillesztése miatt szobrászi és egyéb építészeti részletkérdésekhez is készített terveket, a homlokzat szobrainak elhelyezéséről szóló nyugta is igazolja. A szobrokat ugyanis Hebenstreit József pesti szobrász »nach der Zeichnung des Herren Hellebrand«, azaz „Hellebrandt úr rajzai alapján” készítette. A templom a Barkóczy-féle építkezések szentély-alapfalaira és az ehhez összehordott anyagokból épült. A templom alapkövét 1768. június 7-én tette le Berchtold Ferenc gróf, novai püspök. Ebből az alkalomból Mária Terézia Anton Franc Wideman bécsi éremvésővel ezüst emlékérmet veretett, melynek előlapján a királynő jobbra néző mellképét, hermelinnel szegélyezett, csattal összefogott palástban, fátyollal és diadémmal ábrázolja. A templomot Szent István első magyar király tiszteletére állították. Az építkezés gyorsan haladt, a nagy munka vezetője Hartmann Antal esztergomi építőmester volt.

A templomból alaprajzán kívül, csak a két homlokzati szobor és két mellékoltár képe maradt fenn. Alaprajza centrális elrendezés felé törekedett és ebben Franz Anton Hillebrandt stílusa Lucas von Hildebrandt centrális alaprajzú kupolás templom-típusát követte. A kupolával fedett hatalmas központi térhez görög kereszt alakban csatlakozott a félkupolával fedett előtér, valamint kétoldalt a központi térbe nyíló tágas mellékkápolnák. A kereszt szárához kétoldalt a szentélynél egy-egy sekrestye, a homlokzatnál pedig egy-egy négyszögletes helyiség csatlakozott. A templom díszítése és belső felszerelése 1771-72-re esett. Főoltárát és két mellékoltárát Martin Karl Kellner bécsi stukkator készítette, August Imre pozsonyi festő aranyozta, illetve festette az oltárszobrokat. A templom szószékét, tabernaculumát, valamint az oltárképek kereteit Messerschmidt János pozsonyi szobrász faragta. A templom belső és külső stukkódíszítését Traltner Károly pozsonyi stukkátor végezte. Martin Karl Kellner (Köller) és Karl Traltner (Trattner) Franz Anton Hillebrandt kivitelező művészegyütteséhez tartoztak. A templom főoltárképe a keresztre feszítést ábrázolta, de már 1788-ban a falból kiszivárgó víz miatt nagyon rossz állapotban volt. A mellékoltárok képei Szent Józsefet, Krisztus nevelőapját és Szent Istvánt, Magyarország első királyát ábrázolták. Az elpusztult főoltárképet, és a két mellékoltár festményeit Rosier Antal pozsonyi festő 1771-72-ben festette a fennmaradt szerződés és a 460 forint kifizetéséről szóló nyugta tanúsága szerint. A Szent István-templom 1771-ben készült el.

A templom szobrai

A MáriaTerézia-féle templom fennmaradt emlékeinek egyik fontos csoportját alkották Hebenstreit homlokzatszobrai. Az építtetők Hebenstreit József pesti szobrásszal még 1771-ben kötöttek szerződést kilenc, pontosabban meg nem határozott szobor elkészítésére, melyeket még ugyanez év júniusában le is szállított. A szobrok jellemzik a hangsúlyozott kontraposztot, melyet Hebenstreit minden alkotásánál megtalálunk ugyan, de egyiknél sem ilyen mértékben és ennyire modorosan. A testnek ezt a torzításszámba menő többszörös csavarodását a templom homlokzatán magasra elhelyezett szobroknál művészi céltudatosságnak is vehetjük. Az alakokat magyaros ruhába öltözteti és a feszes nadrág, valamint a testhezálló zubbony megmintázásában nagy, sima felületeket ad. Szent István baljában hatalmas országalmát, erősen restaurált jobb kezében pedig jogart tart.

Szent László kinyújtott jobbjában a test felé visszahajló bárdot tart, bal keze kardjának markolatán a köpeny redőzetében vész el. Mindkét szobor a Hebenstreitre jellemző fejtípust követi: kiugró pofacsontok, széles tömpe orr, az erősen ívelt szemöldökcsontok alatt mélyen ülő apró szemek, meredek magas homlok. A szakállt és a korona alól előtüremkedő hajzatot jellemzően apró kis fürtökre bontja. A szobrokból hiányzik a belső tartalom, a mozdulatokat átfűtő és magyarázó érzés. Az esztergomi szobrok Hebenstreit működésének legmodorosabb alkotásai és ezt a hatást a túlzott kilengő testkezelés még fokozza. A másik két szobor, Boldog Özséb és Boldog Kőrösi Márk alkotójának neve nem ismert, illetve az, hogy ezeket is Hebenstreit készítette volna, annak ellentmond, hogy e másik két forma zömökebb, organikus felépítésük biztosabb, mint Hebenstreit már említett, okmányilag hiteles alkotásai. Épp ezért nem találjuk meg ezekben azt a modoros, túlzott kontraposztot, mely Szent István és Szent László esztergomi szobrait is annyira jellemzi. Boldog Özséb és Körösi Márk szobrainak alkotója másrészt sokkal lágyabb, festőibb felfogású mester, aki Hebenstreit merev, nagy vonalakban, mély árnyékokkal, modorosan kidolgozott redőzete helyett, puhább és festőibb redőkezelést mutat. A miseing szegélyének és a szakállnak mély aláfúrásai is eltérnek Hebenstreit technikájától, aki a szakállt vonalasan, rajzosan, vésővel mintázza meg. A fejtípusban is olyan eltérések vannak, melyek a közös mestert, az idősebb Hebenstreit Józsefnek szerzőségét, kizárják. A lehetséges alkotók sora viszonylag hosszú, az Esztergomban ez idő tájt dolgozó kisebb tehetségű mesterek, mint Holtzer Tamás, Raitzinger Mátyás és Kitzenberger Sebestyén, mellett sokkal valószínűbb még két szobrász, Carlo Carili és Carlo Adami. Egyes kutatók inkább ez utóbbi két név mellett törnek lándzsát a szentek szobrai készítésének históriájában, de teljes bizonyosság nincs.

Epilógus

A templomot 1814-ben restaurálták és alaposan átépítették. Homlokzatát már a Hillebrandt-féle eredeti állapotban is korintusi fejezetű pillérek tagolták a sarkokon és a középtengelyben elhelyezett torony szélein, valamint ennek folytatásaként a kapuzat két oldalán. Az átalakításkor azonban a pillérek számát megnövelték, a barokkos voluták szerepét lecsökkentették s a templom homlokzatát szobrászi díszétől megfosztották a neoklasszicizmus hidegebb dísztelenebb és egyenletesebb ritmust követelő szellemének megfelelően. A Szent István-templomot a főszékesegyház építése 1820-as megkezdése előtt bontották le. Az oltárképek a templom lebontása után az esztergomi Szent Anna- vagy Kerektemplomba kerültek, ahonnét csak újabban vitték fel őket a Bazilikába.