Teljesen jó idő van

2012-02-21 08:50:00
Szerintem teljesen jó idő van – legalábbis a rendkívül fagyos idő beköszöntekor feltett kérdésünkre, a többség ezt válaszolta. A nagyjából két hétig tartó metsző hideg, úgy tűnik már a múlté, mindenesetre szavazóink többségét egyáltalán nem is zavarta.

A február elején kezdődő rendkívül fagyos, sokszor havas időjárás rengeteg nehézséget okozott, mind a közlekedésben, mind pedig a fűtésben, pontosabban inkább majd annak kifizetésében. Két hét alatt ugyanis jelentősen megugrott az ország gázfogyasztása, de emellett szinte heti menetrendként a levegő porkoncentrációja is mindig veszélyes értéket mutatott, köszönhetően a több fa-, olaj- és szénfogyasztásnak is. Sokakat éppen mindezek kifizetése aggasztott a jeges időjárásban, igaz a „Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?” kérdésünkre a több mint kétszáz szavazó közül, a voksolók 29 százaléka szavazott arra, hogy nem zavarja a hideg, csak a fűtésszámlát lesz nehéz kifizetni. A legkevesebben azok voltak – 19 százalék –, akik szerint hamarabb is vége lehetett volna a rendkívül hidegnek, ők ugyanis nehezen viselték az olykor mínusz 10-15 fokos telet.

Szavazóink legnagyobb arányát azonban egyáltalán nem zavarta a fagyos, havas idő, voksolóink 52 százaléka ugyanis a kemény mínuszokban is azt állította, hogy teljesen jó az idő.

Sok helyen már nyoma sincs a hónak

A meteorológusok szerint a nagy hidegnek már vége, keddtől péntekig ráadásul a nappali hőmérséklet meghaladhatja a 10 fokot is. Némi csapadékra ugyan kell számítanunk, ám hétvégétől száraz és ismét kissé hideg levegő érkezik fölénk. A hőmérséklet azonban akkor sem süllyed 0 fok alá.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe