Tát históriájának első lapjai
Egy igazi lokálpatrióta hogyan máshogy is vélekedhetne szeretett településéről, mint úgy, hogy annak jelentőségét minden kontextusban kihangsúlyozza. Így van ez a jelölt kötetben, a história első lapjain is, melyben az ókortól indul Tát története. „Településünk – ha nem is néven nevezetten –, már Krisztus születése előtt is jelölve volt, hisz római úti térképeken a nyergesújfalui Crumerum és a tokodi Gardalleca létezett. A közte haladó római út nyomai ma is kivehetők Táton. Az is lehet, hogy a kertvárosi Halomka domb tetején majd egy kis őrtorony (burgus) alapjai is előkerülhetnek”. A magyarság honfoglalása utáni időszakában, egészen pontosan 1146-ban – az eddigi kutatások szerint – először írták le Tát nevét. Érdekesség, hogy a falu 1981-ben azért ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját, mert akkor még az 1181-es évszám volt ismeretes. 1146-ban egy Fulko nevű ember a pannonhalmi apátságnak adományozta Táton lévő birtokát. 1181-ben III. Béla az esztergomi keresztesek konventjének adta a Taath nevű birtokot, erről tudósít egy akkor keletkezet dokumentum. A település már az Árpád-korban fejlett volt, itt működött a Szent Jánosról elnevezett lovagrend temploma és kolostora, melyhez egy ispotály, azaz kórház is tartozott. Akkor a településen papok, lovagok, szerzetesek, világi testvérek és a mezőgazdaságból élő parasztemberek éltek. 
A helytörténeti kutatások egyik izgalmas kérdése ez, melyre az idézett kötet is említést tesz, „Horváth István múzeumigazgató, kiváló római kori és középkori időszakokat vizsgáló régész – a táti kutatók segítője – Magyarország régészeti tipográfiája című kötetében a következő megjegyzést teszi: Véleményünk szerint a keresztes lovagoknak Táton nem volt rendháza”. A Balassa Bálint Múzeum igazgatója III. Urbán pápa 1187-es oklevelére, és más oklevelekre való hivatkozással tartja fenn kétségeit. A Kátai-Szabó szerzőpáros ezt úgy kommentálja, hogy ez csupán annyit jelent, hogy „ismét a későbbi kutatásoké a terep, a majdani teljes bizonyosság eléréséig”. Tát középkori története pedig az Árpád-házi királyok kora alatt is folytatódik, illetve azt követően a török hódoltság idejéig is fontos volt Tát és területei, hiszen viták tárgyát képezte azok birtoklása, olvashatjuk a könyvben. A krónikások szerint ezeket a világi és egyházi méltóságok közötti vitás kérdéseket pápai és királyi szinten döntötték el. Fontos dátum Tát történetkutatásában 1304, amikor is a következőket írták: „Karachinus mester, győri prépost a táti egyház termény és bortizedét a szentkirályi keresztesek ellenében Benedek veszprémi püspöknek ítéli.”
Ezután Tát az 1391-ben alapított esztergomi társas káptalan fennhatósága alá került. Egy nagyobb ugrással a török harcok idejében Esztergom és környékén zajló csaták Tátot is érintették, az idézett krónikások úgy vélik, az egykori lovagrendi templom, kolostor ekkor pusztult el. A mai templomot ennek helyén találhatjuk meg. Az 1570-es török adóösszeírásban a település tíz házzal szerepelt, emellett a jegyzék felsorolt 19 férfinevet is. 1617 és 1622 között a Nagyszombaton székelő jezsuita főpap, Pázmány Péter is elküldte papjait a hódoltsági területekre, hogy elkészítsék a jobbágyi helyiségek urbáriumait, azaz az úrbéri viszonyokról rendelkező törvénycsomagokat. A kutatók úgy gondolják, hogy azért kérte Pázmány a királytól Tát és Tokod falvakat, hogy oda a Szent János lovagok vissza tudjanak telepedni, emellett azért is, hogy e két településen létrehozhassák a Szent István szemináriumot. 1629. október 4-én és 5-én a nagyszombati zsinaton már részt vettek a környékbeli egyházi képviselők, így többek között a táti licenciatusok is, vagyis a papokat helyettesítő világiak, Tát esetében egyikük neve ismert: Bernát Orbán. Tátról is ír egy 1647-ben keltezett iratban a korabeli szerző, aki Lippay György érsek munkája kapcsán jegyzi le a település nevét, amikor összeírják az egyházmegye plébániáit. De nem szabad kihagyni a szemelvényezésből a „világszerte jegyzett táti csata” eseményét, mely 1685-ben zajlott, és melynek kimenetelének ismerete híján egy következő dátum áll a sorban: 1696. Ekkor „Tát pusztult helyként szerepel”, de a szép magyar vidék életrevalóságát jelzi, hogy mintegy három év múltán már ismét arról tesz említést egy korabeli dokumentum, hogy itt 17 jobbágy él és dolgozik.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
Frenki3 @
Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
"Böszme" álltal vizionált "Ketrecharcnak" vége?
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
hét képe












