Taroló ifjú tekések
Sárisáp rendezte a megyei diákolimpiát
Komárom-Esztergom megye legkiválóbb tekés diákjait szedte egy csokorba a sárisápi tekeverseny, melyen féltucatnyi település negyvenkét sportolója vett részt. Az „A” korcsoportot az 1991. július 1. és 1996 június 30. között születettek tették ki, a „B”-t pedig az 1996 július elsejét követően világra jöttek alkották. A versenyen az amatőr és az igazolt indulókat külön értékelték. Az igazolt sportolók 80 vegyes gurításban mérkőztek meg egymással, akik közül a lányoknál a tatabányai Harmath Martina bizonyult a legjobbnak. A fiúk közül az oroszlányiak foglalták el a dobogó egészét: Seyler Lajos, Rohrbacher Ferenc, valamint Karácsony Tamás sorrendben. Az amatőrök között az oroszlányiak ismét sikert arattak: Tilli Zsuzsanna első, Szabó Viktória pedig második lett. A fiúk közül az aranyat Mikula Zoltán, az ezüstöt Sipos Gábor szerezte meg, viszont az oroszlányi egyeduralmat a sárisápi Szőnyeg Kristóf törte meg harmadik helyével.
A „B” csoport ifjú tehetségei az amatőr kategóriát képviselték 60 gurítással. A házigazda lányok igencsak kitettek magukért, nem találtak méltó ellenfélre: Gálicz Barbara arannyal, Papp Fruzsina ezüsttel és Simon Mercédesz bronzzal zárt, a fiúk között pedig Lakatos Péter nyert Nyergesújfaluról, megelőzve az orosztlányiakat, Hungler Barnát és Fintor Valentint. A Megyei Teke Diákolimpiát a „Sárisápi gyermekek jövőjéért” Alapítvány támogatta, az érmeket Szayer György, a megyei tekeszövetség elnöke adta át.
„A verseny előtt már edzettünk a sárisápi tanulókkal, az amatőrökkel, akik még eddig nem kóstoltak bele a teke világába. Öröm volt látni a fiatalok lelkesedését, ügyeskedését, hiszen minden sportágban nagy problémát okoz az utánpótlás-nevelés. Nincs ez másképp a környéken és a településünkön sem, így mindenképpen pozitívnak tartom a nagy érdeklődést. A jövő szempontjából ez előrelépés lehet, de hogy mekkora utánpótlásbázis marad, egyelőre még nem tudni” – értékelte a rendezvényt Bercsényi Sándor. A Sárisápi BSE Tekeszakosztályának vezetője hozzátette: megyei szinten is fontos volt a diákolimpia, hiszen tavaly csak két település – Oroszlány és Sárisáp – jelentkezett a rendezésre, melyen sikeresen helytállt a település. A szakemberek szerint a sárisápi tekepálya azért is jó választás, mivel a feltételek adottak: a négypályás mérkőzés lebonyolítása egyszerűbb, ráadásul a megyében különleges adottság, másrészt a sárisápi rendezvény a helyi utánpótlás-nevelés bázisát is megteremtheti. A hétvégén már bajnokság is megkezdődik, idegenben játszanak a Tát ellen a sárisápi tekeszakosztály játékosai. „Szeretnénk továbbra is érmes helyezést elérni, ősszel a bajnokságban a harmadik helyen zártunk. Tavasszal nehéz dolgunk lesz, a sorsolás ugyanis úgy hozta, hogy eggyel több idegenbeli mérkőzésünk lesz” – folytatta a tekeszakosztály vezetője, majd hozzátette: „A fiatalok megtartása, az utánpótlásbázis teremtése az elsődleges célunk, ezért továbbra is nevezzük a fiatalokat a dorogi tömegsport-bajnokságra. Jelenleg négy fiatal sárisápi fiatal indul az amatőr csapatok küzdelmén, melyen a 12-13 éves gyerekek a felnőttek között szerepelnek” – zárta Bercsényi Sándor.
Hozzászólások
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
- > Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
- > Akik örülnek a kemény télnek: düböröghet a síszezon
- > A Zöld-Út felkészült a rendkívüli téli üzemre
- > Ismét kocsonya szépségverseny Kertvárosban
- > Bod Péter Ákos a könyvtárban
- > Egészségkárosító az extrém hideg?
- > Antikvitással cselezett az álrendőr
- > Kis helyen nagy kép (videó)
- > Síkosságmentesítésre 3 millió forint
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
-
kiscsillag187 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Azt remélem, hogy a Váczy tudja, hogy itt nem lesz elég, ha kopog kettőt, majd azt mondja: Csilla...
-
csabi @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vajon mi számít a csődmester szótárában "trükközésnek"? Az, ha a választott képviselő teszi a dol...
-
csabi @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Kedves miaveczj! Konkrétumok nélkül a liberalizmus hiányolása pusztán politikai vélemény nyilván...
-
Frenki3 @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vároma választ "zoe" kérdéseire, V."Geréb" I. nem válaszol?! Vajon mi az oka, hogy nem válaszol? ...
hét képe











