TABAK-siker két versenyen

2010-10-24 07:03:00
Két versenyen is remekeltek a közelmúltban a TABAK judo szakosztályának sportolói. A fiatalok előbb a Koroncón megrendezett gyermek, diák, serdülő és ifi-junior B összevont korosztályú nemzetközi versenyen szerepeltek magyar, szlovák és német egyesületek között.

A D korosztályban három versenyzőt nevezett a TABAK, Ghete Bencének és Erdélyi Máténak is 4-4 ellenfele volt, akiket mindkettejüknek ippont érő dobásokkal sikerült legyőzniük, így a dobogó legmagasabb fokára állhattak fel. Ebben a korosztályban még Bosnyák Bence versenyzett, aki harmadik lett. A diák korosztályban Krizonics Ádám aranyérmet, Oláh Ferenc ezüstérmet szerzett, a serdülő Makkai Krisztián pedig ezüstérmes lett. Az ifi-junior B összevont korosztályban Kriszeg Ákos első, Sziklai Albert első, Iván Krisztián harmadik helyezést ért el. „A versenynek számunkra volt még egy sikeres mozzanata. A német csapat edzője felkérte egyesületünket, hogy Sziklai Albert álljon ki egy barátságos meccsre az ő versenyzőjükkel. Elfogadtuk, és amikor a német fiú a tatamira állt csak akkor láttuk, hogy feketeöves, junior korosztályú, míg Albert első éves ifi. Nagy küzdelem alakult ki kettőjük között, de Albert egy nagyon szép technikával, ippont érő dobással legyőzte ellenfelét. A meccset néző közönség tapssal és hatalmas ovációval jutalmazta ezt a teljesítményt” – részletezte Sziklai Béla szakosztályvezető, akinek tanítványai csapatban negyedikek lettek.

Ezt követően Budapesten az UTE csarnokában zajlott le a Diák B korosztályos Magyar Bajnokságot, melyen a TABAK lányversenyzője, Baráth Roxána második helyezett lett, értékes pontokat szerezve ezzel a tokodaltárói egyesületnek.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe