Szöszmötölés után sport
Kézműves hét és családi nap Nyergesújfalun
Hagyomány Nyergesújfalun, hogy a településen működő szervezetek már a nyári szünet első napjaitól igyekeznek különféle programokkal hasznos időtöltésre csábítani a település fiataljait. Idén már ezen a héten egy izgalmas és sok kihívást tartogató programsorozattal várták a szervezők elsősorban a kisiskolásokat.

Hétfőn reggel elkezdődött az a Nyergesújfalui Alkotóház Egyesület által szervezett kézműves hét, aminek első napján az agyagozás technikájával ismerkedhettek meg a gyerekek. Ezt követően kedden a nemezelés mesterségének elsajátítása után, gyapjúból készíthettek maguknak ékszereket, képeket az ifjoncok, hasonlóképp a következő nap, amikor is bőrből alkothattak ékszereket és mobiltelefon-tartót. A hét utolsó két munkanapján a vesszőfonás rejtelmeibe, valamint a csuhézás világába is betekintést nyerhettek a gyerekek, és ki-ki maga is elkészíthette első vesszőből font madáretetőjét vagy csuhébabáját. A foglalkozások a hét minden napján 9–12-ig tartottak, melyekhez a szülőknek csak az anyagköltséget kellett finanszírozniuk. A kézműves héten a gyerekek által készített portékákat a szülők, hozzátartozók is megtekinthetik, hiszen június 21-én öt órakor ezekből nyílik kiállítás a Tömegszervezeti Székházban.
Sportnap az egész családnak
A hétvége is tartogat meglepetéseket Nyergesújfalun, hiszen ma, szombaton tartják a település hagyományos Családi Sportnapját a nyergesi tavaknál. A megmérettetések részvevői már fél nyolctól regisztrálhatnak a különféle versenyszámokra, amelyek teljesítésével értékes ajándékokat érő pontokat gyűjthetnek a nap folyamán. A regisztrációt követően kilenckor kezdődik a program hivatalos megnyitója a résztvevők közös bemelegítésével. Ezután fél tízkor elrajtol a futóverseny és a természetjáró túra résztvevői, fél tizenegytől pedig aerobic és baba-mamatorna lesz. Fél tizenkettőtől környezetvédelmi- és drogellenes előadáson vehetnek részt az érdeklődők.

Az ebédet követően délután sorversenyek, tizenegyes rúgó- és dekázóverseny várja a legkisebbeket, majd egy órától a kispályás labdarúgótornán szurkolhat mindenki kedvenc csapatának, a programot pedig a Total Dance Tánccsoport előadása színesíti. Az ütemezett programok mellett a nap folyamán a rendezvényre érkezőket folyamatosan íjászat, lovagoltatás, kajak, sakk, tenisz és foci várja, emellett pedig lehetőség lesz vércukorszint-, vérnyomás- és koleszterinszint-mérésre is. A legkisebbeket ugrálóvár és lovagoltatás szórakoztatja, sőt a helyszínen lévő tűzoltó-és rendőrautókat is megtekinthetik az érdeklődők.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











