hídlap.net

„1815-től egyre szaporodó társulatok rendszeresen jöttek hosszabb-rövidebb időre Esztergomba. Szereplésükről többnyire levéltári források vallanak. E korai időből a Hetényi József által vezetett társaság 1822. évi előadásairól maradt fenn két színlap. Esztergom színháztörténetének harmadik ismert színlapjáról idősebb Szinnyei Józsefnek, a komáromi színészetről írott munkájáról olvashattunk. Ebben ír Fülöp János társulatának komáromi szerepléséről. A beszámolóból megtudhatjuk azt is, hogy a társaság Nyitra és Érsekújvár után Esztergomba is eljutott. Itt Rudnay Sándor kardinálissá avatásának alkalmából játszottak, kihasználva a polgárok és az idesereglő vendégek adakozó kedvét. Szinnyei írása szerint erről egy keltezés nélküli színlapról értesülhetünk. Ez a színlap azonban az idők során elveszett az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből, egyik példányát azonban sikerült meglelnünk Majer István kanonok gyűjteményében. Így részletesen tanulmányozhatjuk a Szinnyei által említett nyomtatványt. Dátum ugyan ezen sincsen, de levéltári forrásokból tudjuk, hogy Rudnayt 1829. január 9-én iktatták be.

Tehát minden bizonnyal a színészek ezen a napon tartották előadásukat. A megtalált színlap legnagyobb értékét maga a kora adja. Minden olyan színlapnak örülnünk kell, amely színészetünk legkorábbi időszakából származik, mint ez az 1820-as évek végéről származó. Érdekes ezenfelül a játszó személyek miatt is. Fülöp János igazgató és neje, Fügedi Zsuzsanna az úttörőszínészek közé tartoztak, a színjátszók között azonban más nevezetességekről is olvashatunk. Az Anikó név Hivatal Anikót, a későbbi idősebb Lendvay Mártonnét rejti, aki a Nemzeti Színház kiváló tragikája volt. Esztergomi szereplése idején, alig tizenöt évesen aratta első sikereit. A Földi néven fellépő színész, a 19. század jeles tárcaírója, humoristája, az a Frankenburg Adolf volt, akit éppen a feltűnően szép Hivatal Anikó vonzott, ha rövid időre is a vándorszínészek közé. (…) Maga Frankenburg így jellemezte az Esztergomban fellépő társulatot: „...ők nem tartoztak azon bandák közé, melyeknek tagjai talpalatlan csizmákban s kopott öltöny által mesterségesen eltakart rongyos ingben szoktak e vagy ama kisváros utcáin nagy kevélyen föl és alá járkálni s azután minden előadásra régi ruhadarabokat s egyéb szükséges tárgyakat kikölcsönözni, hogy legalább emberi formában léphessenek föl a viszontagságos deszkákon, melyek a világot jelentik. Fülöpnek személyzetét a jobbak közé lehet sorolni, a tagok kedvenc szerepeiket meglehetős sikerrel adták, s csak a férfiak outrirozták (túlozták – a szerk.) néha kelleténél túl s vetették oly messzire a sulykot, hogy azon este ritkán bírták megtalálni”. Ugyancsak Frankenburg naplójából értesülhetünk arról is, hogy a társulat a farsang első hetében érkezett meg Esztergomba. A Magyar Király vendégfogadóban helyezkedtek el, amely ideiglenes színházul is szolgált. A vendégfogadó a Buda utcán állt, tulajdonosa Bleszl Albert volt. Az adatok szerint elsőként 1829-ben Fülöp János színtársulata játszott itt, de Frankenburg naplójából az is kiderül, hogy ő nem a vendégfogadóban lakott, hanem egy „becsületes tímármesternél, kinek felesége életre való víg menyecske volt, keresztülnézte az embert szép fekete szemeivel s a vendégek kedvéért sok édes falatot rakott az asztalra”. A társulat többi tagjáról szintén Szinnyei József szakíró tollából tudhatunk meg részleteket. „Fülöp János igazgató, a színtársulat vezetője rossz színész volt, főleg hangja nem felelt meg a közönség ízlésének. Direktornak, szervezőnek azonban megfelelt. A társulatok szívesen látták őt, mert felesége Fügedi Zsuzsanna jó színésznőként, s énekesnőként volt ismert. Szünetekben füttyművészetével is megnyerte a közönséget. Pozsgai János, aki korábban Kilényi Dávid színtársulatában működött, egyike volt azoknak a színészeknek, akik éveken át tolták Thália szekerét. Csigó Lajos előkelő származású volt, s jó tehetséggel bírt a színészet mellett az úgynevezett kortina festésben és a hegedülésben is. Ez különösen akkor kapott jelentőséget, amikor egy zenés darabban az ő hegedűjátékával és Frankenburg Adolf gitárkíséretével igyekeztek pótolni a zenekart. Csigóról más egyéb nem derült ki, hacsak nem az, hogy mint sok színésztársa, ő is fiatalon fejezte be életét. A társulat kalandos életű vígjátéki színésze Nagy István volt, akit mindenki csak Nagy Pistának szólított. Túlzásairól vált híressé, habár kritikusai szerint kiváló tehetséggel rendelkezett, de a mindenáron való nevettetésről nem tudott lemondani. Alakja több jeles írót is megihletett, így szerepelt a kor több emlékiratában. Jókai is írt róla, sőt Vas Gereben egész novellafűzért szerkesztett a legendás Nagy Pista kalandjaiból. A már említett Hivatal Anikó, tizenéves kora okán is, ekkor fiatal lányok szerepeit játszotta. Kiteljesedett pályája során az egyik legkiválóbb színésznőnek tartották, még az oly szigorú kritikusok is, mint Vörösmarty, Bajza és Garay. Némelyek – köztük Petőfi Sándor is – versben magasztalták páratlan drámai tehetségét, kivételes szépségét, de Déryné is elragadtatva írt bájos egyéniségéről. Hivatal Anikó 1891-ben bekövetkezett halála után gyászcédulájára a következő sorok kerültek: „Első volt az elsők között és utolsónak maradt azok közül, akik hatalmas alkotóképességeikkel fél évszázadon át bolyongó színészetünket az első állandó magyar színház révébe vezették”. A társulat előadásairól megmaradt egyetlen színlapon „A háládatos öröm innep-napja” című művet hirdették. Ez azonos Hirschfeld Tündérkastély Magyarországon című darabjával. Vörösmarty Mihály silány kis műnek tartotta, de a jó szerepek miatt hosszabb jövőt jósolt neki. S valóban, a színtársulatoknak jó ideig kedvelt darabja volt, de a Nemzeti Színházban is több ízben játszották 1922-ig. Sikerét részben annak köszönhette, hogy eredeti magyar darabok híján magyarították, azaz a hazai nézők igényeinek megfelelően átdolgozták. Láng Ádám, a fordító jól ismerte a közönséget és a vándortársulatok adottságait. Így kevés szereplővel, fordulatos, vidám darabot állított színpadra. A szereplők között ott találjuk a kedélyes és nagylelkű atyát, Vámházy grófot, aki házassági terveket forgat fejében, s közben megmentőjének megjelenéséről ábrándozik. A társulat két fiatal színésznője játszotta a gyámleányok csekélyebb szerepét. A legnagyobb lehetőséget az énekesnő kapta, aki Marcsa szerepében kedves magyar népdalokkal ragadta meg a közönség figyelmét, ahogy ezt a Nemzetiben Déryné, Esztergomban Fügedi Zsuzsanna tette. Farkast, az obsitos katonát, a gróf titokzatos megmentőjét Esztergomban Nagy Pista játszotta. Hálás figurájával sok fővárosi színész aratott sikert a Nemzeti Színházban. A történetben aztán a szerelmesek természetesen egymásra találtak, s a gróf is leróhatta háláját, így a tündérkastélynak képzelt Vámházy-kastélyban mindenki boldogan ünnepelhetett. Fülöpék esztergomi bemutatkozása sikeres volt, ezt bizonyítja, hogy az ünnepi előadás után még egy hónapig szórakoztatták a város lakóit. „A színészeknek nem volt rossz dolguk Esztergomban, az előadásokat, dacára a farsangi időnek, mindig nagy közönség látogatta, melynek leginkább Fülöpné éneke és Anikó játéka tetszett” – emlékezik vissza Frankenburg naplójában. Az esztergomi színielőadásokra szívesen jártak a reformeszmékért lelkesedő, a magyar nyelv ügyét pártoló polgárok. A helybeli mesteremberek nemcsak házaikban látták szívesen a színészeket, de az előadásokon is lelkesen tapsoltak nekik. A diákok is gyakran látogattak a színházba, hódolva a fiatal színésznők szépségének, kellemes játékának s a magyar szó ügyének. Ezidőtájt szabály volt, hogy minden színtársulatnak kellett rendezni egy előadást a szegények javára. Ennek jövedelme a társulat költségeit leszámítva a szegények házát illette. Fülöpék február 4-én tartott előadásuk jövedelmét adták erre a célra. Beimel József nyomdájában, amely a mai Kossuth Lajos utcán lévő egykori Kis Pipa étterem helyén működött, készült az a 350 színlap, amit a társulat cédulaosztója széthordott városszerte. A színlaposztó nem fáradt hiába, mert a jótékony célra rendezett előadáson 41 forint 18 krajcár gyűlt össze. A színészet e korai szakaszában ez figyelemre méltó összeg, hiszen volt rá példa, hogy egyes társulatok alig pár forintot tudtak adni a szegények megsegítésére. Bármilyen jó dolga is volt a társaságnak Esztergomban, Frankenburgban feltámadt a lelkiismeret szava, s visszatért Budára. A társulat a neves színész tiszteletére búcsúvacsorát adott a Magyar Királyban. Később Fülöpék teljes kompániája is elhagyta Esztergomot, s az 1829-es nyár folyamán csatlakoztak Komlóssy Ferenc jó erőkből álló társulatához. Ezután együtt vándoroltak tovább, hogy más városok lakóit is megnyerjék a színészetnek és magyar nyelv ügyének.”