Szín-képek és kapcsolat-folyamok
Ruda Gábor, az MBKKE vezetőségi tagja a kiállítás kapcsán arról számolt be röviden a Hídlapnak, hogy a Rondella-kiállítást megelőzte februárban egy „Kapcsolat-folyam” nevű tárlat, melyet a Duna Múzeumban tartottak. A Rondellában látható festmények, rajzok, fotók és szobrok összeállítása egyfajta folytatása a februári kiállításnak.
Itt most 29 alkotó – név szerint: Bangó Miklós, Barcsai Tibor, Bugyács Sándor, Csikós Tibor, Czafrangó Sylvia, Czirok Ferenc, H. Dobos Mária, Ghyczy György, Hagymás István, Haraszti Zsolt, Hernádi Paula, Horváth György, Kalita Gábor, Kántor János, Kaposi Endre, Kiss Anikó, Kocsis Ernő, Lábik János, Nagy László, Németh László, Nyilasi Tibor, Ottmár Sándor, Ruda Gábor, Roland Schefferski, Turányi Sándor, Valkó János, Végh Éva – mutatta be műveit. Ruda Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy a tárlat megrendezésének alapgondolata pontosan az említett hármas kiállítás vezérfonala volt, ez pedig a kapcsolat, az alkotók és a közönség, a különböző tájegységek, a határon belül és a határon túli magyarok kapcsolata. A folytatás már most tudható, a tervek szerint a harmadik stáció a felvidéki Dunaszerdahelyen lesz, ott a Csallóközi Múzeum ad majd otthont a szándékok szerint közel negyven alkotó műveinek.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











