Szeptemberben kezdődik az egyetemi képzés

Negyven kérdés napirenden

2008-11-28 14:23:00
Esztergomban az advent előtti testületi ülésen negyven napirend került a képviselők elé. Zárt ülésen volt szó a Vaszary kórház adósságállományának helyzetéről, a Strigonium Zrt. és a gazdasági társaságok beszámolójáról valamint a közvilágítás közszolgáltatásának biztonságos ellátásának szervezeti kérdéseiről. Nyílt ülésen foglalkoztak a katolikus egyetem indulásának lehetőségével, a parkolóhelyek ügyeivel, nyilvános illemhelyek elhelyezésével és egyebekkel.

Ismét napirendre került a Pázmány Katolikus Egyetem Esztergomban induló mérnök informatikai karának ügye, amellyel kapcsolatban Meggyes Tamás polgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a néhány hét múlva megjelelő felvételi tájékoztatóban már szerepel az esztergomi egyetemi kar. Az új intézményben 2009 szeptemberétől ötven hallgatóval kezdődik meg a tanítás, a felújított volt Balassa iskola épületében. Közben elkezdődhet az egyetemi kar számára biztosított déli kanonoksor épületének felújítása. A testület egyetértett azzal, hogy az egyetem számára 2011 szeptember elsejétől felújítva és bebútorozva ingyenesen ötven évre használatba adja az épületet, egyúttal kötelezettséget vállalnak arra, hogy az ingatlant a 2009-es indítás esetén az első két évfolyam elhelyezéséhez szükséges mértékben felújítja és bebútorozva átadja. Az egyetem igényeinek megfelelően a kollégiumot és tornatermet 2010-től ütemezve megépíti, valamint az egyetemi oktatók számára szükséges oktatói létszám 30 százalékának megfelelő számú szolgálati lakást biztosít. Döntés született arról, hogy nyílt közbeszerzési pályázatot írnak ki huszonkét darab új építésű szolgálati lakás megvásárlására. Jövő év szeptember elsejétől az esztergom-kertvárosi Arany János Általános iskola új székhelye a Wesselényi utcában lévő volt Hell műszaki középiskola lesz. Az épületet a város idén teljes mértékig felújította és ideiglenesen ide helyezte el a Szent István Gimnáziumot. A folyamatban lévő felújítások során új tantermeket is kialakítanak és így lehetőség nyílik arra, hogy az Arany János Általános iskola szeptembertől a gimnáziummal közösen kezdhesse meg a tanítást. Parkolóhelyek megváltására kötelezik azokat az új építésű lakás tulajdonosokat, akik a lakáshoz tartozó garázst nem vásárolták meg. A teljes várost érintő járdaprogrammal együtt módosították a járdák burkolatbontási rendjét. A járdaépítésnél térkő borítású járdák kialakítását szorgalmazzák azokon a területeken, ahol építkezés miatt aszfalt járdát bontottak, így a Kossuth utcai Erzsébet háznál is viacolor burkolatú járda helyreállítást írnak elő a beruházó számára, a város az anyag biztosításával nyújt ehhez támogatást a kivitelezőnek. A JUROP TELEKOM Telekommunikációs Cég egyedüli jelentkezőként pályázott a város tulajdonában lévő hírközlési alépítmény húsz évre történő hasznosítására. A cég vállalta, hogy a rendszerhez szükséges hálózat kiépítését a járda és közút felújítások ütemezéséhez igazítja. A városközpontban két helyen is kialakításra kerülnek nyilvános illemhelyek.

 

 

A Mária Valéria Szálloda mélygarázsában lesz nyilvános illemhely és babapelenkázó kialakítva valamint a Kossuth utcai Erzsébet-ház mélygarázsának első szintjén vásárol a város területet nyilvános illemhely és babapelenkázó létesítésére. Megvásárolja a város a Pázmány utca 9. szám alatt lévő állami tulajdonú műemlék házat. A Török bégház néven ismert épületben képzőművészeti gyűjtemények kerülnek elhelyezésre.

Muzslai Ágnes
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe