Szent Adalbert, a magyarok térítője
Adalbert származásában is megjelenik ez a kettősség. Apja, a cseh Szlavnik fejedelem részéről szláv, anyja, Adilburg részéről pedig szász, tehát germán vér folyt az ereiben. Már származásának köszönhetően is sokat ígérő világi pályára szánták, ám a sors –mint annyiszor-, ismét áthúzta az emberek származását. Súlyos betegségbe esett, így szülei, a gyógyulás reményében Istennek szentelték. Az eredetileg Vojtechnek nevezett fiú 972-ben, bérmálásakor vette föl az Adalbert nevet. 981-ben Prágában szentelték pappá, majd Dietmar püspök halála után Prága népe egyhangúlag őt választotta főpásztorává, melyet II. Ottó császár is jóváhagyott. Befelé forduló természete, inkább a kolostor csendjére vágyó lelke azonban nem volt fölkészülve arra a küzdelemre, melyet a félig civilizált nép vezetése, a számtalan pogány maradvány, mint például a többnejűség, a rabszolgatartás igényelt. 990-ben végül a Rómában lévő aventinói kolostor bencés szerzetese lett. Nem sokáig élhetett azonban a vágyva vágyott elvonultságban. A pápa parancsára előbb Lengyelországba, majd Magyarországra kellett érkeznie, hogy misszionáriusként térítő munkát végezzen. Esztergomban ő keresztelte, majd bérmálta meg Szent Istvánt. Máig is ő az esztergomi egyházmegye védőszentje, később az első székesegyház is az ő nevét viselte, majd a Bazilikát is neki szentelték. 996-ban tért vissza Rómába, ahol abban az évben koronázták császárrá III. Ottót.
A püpspök és az ifjú császár jó barátok lettek. El is kísérte III. Ottót Németországba és hosszabb ideig nála maradt Mainzban. Jelentős része volt a császár vallásos és politikai gondolkodásának formálásában. Sikerült is megnyernie a keleti misszió fontosságának a kérdésében. Miután családját Prágában kegyetlenül meggyilkolták, ismét Lengyelországba ment és megalapította Meseritz kolostorát. Boleszláv fejedelem támogatta, hogy továbbutazzék az északon élő balti törzsekhez, akiket összefoglaló néven később poroszoknak neveztek, és még nem kerültek kapcsolatba a civilizált világgal. Két esztendei térítést követően úgy döntött, hogy a litvánokhoz megy tovább, ám még mielőtt elindulhatott volna, 997-ben a pogányok meggyilkolták Tentikkennél. A lengyel herceg kiváltotta testét a gyilkosoktól és Gnieznóban temette el. Már 999-ben a szentek sorába iktatta őt Szilveszter pápa. Sokan zarándokoltak ezután csodatévőnek tartott sírjához. A szent hely iránti tiszteletből a pápa Gneieznót érsekséggé avatta. Földi maradványait a csehek végül 1030-ban Prágába vitték. Tisztelete azóta is nőttön nő, s a prágaiak hazájuk védőszentjeként tisztelik.
Hozzászólások
- > Meggyes, Tétényi: együtt kell működni
- > Meggyes és Tétényi: együtt kell működni
- > Újra visszatér a foci Dömösre és Pilismarótra
- > Rekordot döntött a dorogi veszélyeshulladék-akció
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












