Szemvédő üveglapok
Nem biztos, hogy a trendi a legjobb
A Földet körülvevő ózonpajzs elvékonyodása miatt egyre erősebben támadó ultraibolya-sugarak nemcsak a bőr, hanem a szem számára is ártalmasak. Erős napsütésben, vagy autóvezetés közben hiába hunyorgunk, a sugarak behatolnak szemünkbe, károsítják a szemlencsét és a fényérzékelő receptorokat, ezért muszáj sötétített, UV-szűrő réteggel ellátott okuláréval védekezni. A napszemüveg a köztudatban elsősorban öltözködés-kiegészítőként szerepel, ami igaz is, hiszen a jól megválasztott darab tükrözi egyéniségünket, hozzátesz valami pluszt megjelenésünkhöz, így magabiztossá is tesz. A külsőségeknél azonban sokkal fontosabb az, hogy a divatos keretben lévő lencse hatékonyan óvjon a káros sugarak ellen. Mivel ezt a tulajdonságot ránézésre nem lehet megítélni, az a biztos, ha megbízható szakembernél, például az Optic World cégcsoporthoz tartozó Sasvári Kft. esztergomi, vagy dorogi Ofotért üzletében vásárolunk.
Hol, milyet, mennyiért?
A nyári hónapokban szinte mindenhol lehet vásárolni napszemüveget, vagy annak látszó tárgyat: a bevásárlóközpontokban ömlesztve párszáz forintért, piaci árusoknál egy-két ezerért, szaküzletekben pedig a néhány ezer forintos ártól a csillagos égig terjedő összegekért. A szemészorvosok és az optikusok, így Apró Zsuzsa, az Optic World szakembere is azt javasolja, hogy a magasabb árak ellenére mindenképpen szaküzletben vásároljunk, hiszen ez már önmagában garancia a minőségre. A tökéletes UV- és fényvédő képességről a szemüvegen feltüntetett európai minőségtanúsítvány, a „CE” jelzés, illetve az ibolyántúli sugarak elleni védelmet mérő műszer tanúskodik.
A legnagyobb veszélyt a sötétített, ám UV elleni védőréteggel nem ellátott szemüvegek rejtik, hiszen a sötét lencse miatt pupillánk kitágul, így még védtelenebbé válik a káros sugarakkal szemben. Ilyenek a játék-gyerekszemüvegek, tehát ne engedjük, hogy csemetéink ilyet hordjanak. Az olcsóbb árfekvésű napszemüvegek lencséin általában csak egy vékony filmszerű védőréteg van, amely kezdetben megszűri ugyan a sugarakat, de hatásuk folyamatosan gyengül. Az optikai szalonokban kapható szemüvegek védőfunkciója tartós, ráadásul egyéb, karcolódás, páralecsapódás elleni védőréteggel is el vannak látva, így mindenképpen érdemes vállalni a nagyobb befektetést.
Az ultraibolya sugarak elleni védelem mellett az éleslátást és a komfortérzetet biztosító fényszűrőképesség is fontos, amely a lencse színével és sötétségével befolyásolható. Vannak olyan keretek is, amelyben a fényviszonyoknak, az időjárásnak megfelelően cserélhető a lencse. A szürkés és a barnás árnyalatok erős napfényben előnyösek, előbbi a természetes színeket adja vissza, utóbbi a mélységet és a teret érzékelteti jól, így sportoláshoz, kerékpározáshoz tökéletes. Hasonló tulajdonságú a narancssárga árnyalatú szemüveg is, ám ez gyengébb fényben ajánlatos, akárcsak a kontrasztokat erősítő sárgás, illetve a rózsaszínes lencsék. A zöld árnyalat előnye szintén a természetes színlátás biztosítása.
Az utcán kapható, olcsóbb kategóriájú termékek esetében azzal is számolni kell, hogy a lencse torzít, szaknyelven szólva „feszültséges”, szem- és fejfájást okozhat – magyarázta Apró Zsuzsa.
Korrigál és véd
A legújabb optikai fejlesztéseknek köszönhetően ma már a dioptriás lencsét viselőknek sem kell lemondani a divatos napszemüvegekről. A már tetszőlegesen hajlítható optikai lencséknek köszönhetően akár az esztergomi, vagy dorogi üzletben is kérhetjük azt, hogy a kiválasztott – az optikai kereteknél általában jobban hajlított – napszemüvegkeretbe tegyenek a szemünknek megfelelő, akár bifokális, vagy multifokális optikai lencsét, tetszőleges színben és árnyalatban, természetesen UV-védelemmel ellátva. Egy darab lencse ára színezéssel, UV-szűrővel és karcvédő bevonattal 5 ezer forintnál kezdődik, de lehet kapni 70 ezer forintért is. A legújabb fényre sötétedő lencsék a korábbi típusokkal ellentétben már igen gyorsan reagálnak a fényviszonyok változásaira, ezért praktikus megoldást jelentenek a szemüvegeseknek, hiszen így elég egy okulárét maguknál tartani. Az autósoknak viszont nem ez a legjobb választás – hívta fel a figyelmet az Ofotért munkatársa -, mivel a lencse nem a fény erősségére, hanem az UV-sugárzásra reagál, a gépkocsi szélvédője ugyanakkor megszűri az ultraibolya sugarakat, ezért a volán mögött hiába várjuk a lencsék besötétedését. A sötétedő lencsék ára darabonként 8 ezer 500 forintnál kezdődik, a felső határ ez esetben is több tízezer forint.
Több gyártó kínál olyan speciális szemüvegkeretet, melyre mágnessel egy hozzá tartozó napszemüveg-előtétlap erősíthető. Előnye a praktikus „kettő az egyben” funkció, hátránya viszont az, hogy zárt helyiségbe lépve gondoskodnunk kell a sérülékeny előtét biztonságba helyezéséről. Ezeket a speciális termékeket – lencse nélkül – már 10 ezer forint körüli áron megvásárolhatjuk.
Régebbi, de még elsősorban az idősebbek által ma is keresett megoldás a látásjavító szemüvegre méretre készíttethető, rácsíptethető napvédő előtét, melyet 5 ezer forinttól vásárolhatunk meg. Előnye, hogy a sötét lencse egyszerűen felhajtható, viszont kevésbé esztétikus, és mivel ezt az elemet nem a keretre, hanem a lencsére rögzítik, megkarcolhatja, károsíthatja azt.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











