Szemelvények az esztergomi iskolaszék történetéből
Esztergom felfedezése, avagy a hely története
Mi volt az iskolaszék?
Az iskolaszék felsőfokú iskolai hatóság, amely a községi és felekezeti iskolák fenntartását, működését, tárgyi, személyi feltételeinek biztosítását látta el 1868-tól 1945-ig. A törvény megalkotása Eötvös József nevéhez fűződik. A törvény célja a széttagolt, feudális iskolarendszer felszámolása és ezzel egy időben az államilag ellenőrzött és egységesített közoktatási rendszer kiépítése volt. Függetlenül attól, hogy az iskolát egy község vagy egy felekezet, vagy az állam hozta létre, az iskolaszéket, illetve az állami iskolák esetében a gondnokságokat rendre megalakították. Az iskolaszékek legalább öt választott tagból álltak, olyanokból, akik értettek az oktatásügyhöz, írni és olvasni tudtak. Rajtuk kívül hivatalból kinevezett tagjai is voltak az iskolaszéknek, így például a helybeli lelkész, a település, városrész tanítója, vagy ahol több tanító is volt, ott a tanítótestület képviselője. Az iskolaszéki tagokat három évre választották, de a tagok mindannyiszor újraválaszthatók voltak. Az iskolaszék teendőit az 1876. XXVIII. Törvény 13 paragrafusa határozta meg. Ebben egyebek között megtalálhatjuk, hogy az okleveles tanítókat vagy tanítóképezdét végzett egyéneket segédtanítókat is meghívhat az iskolaszék az adott iskolákba. A törvény még kitért arra is, hogy a helybeli iskolákat egy tagja által az iskolaszék hetenként meglátogatja, vagy hogy az iskolaszék azon őrködik, hogy a tanköteles gyermekeket beírassák és rendesen járassák szüleik az iskolába. A mulasztó szülőket vagy gondviselőket első ízben a törvény szerint meg kellett inteni, aztán a mulasztások jegyzékét legalább minden két hétben a községi elöljáróságoknak a szülők (gyámok, gondviselők) megbüntetése végett át kellett adni.

Iskolaszék az első magyar városban
Esztergom a városrészek 1895-ös egyesülése idején természetszerűleg nem rendelkezett egységes iskolahálózattal. Ezért nehéz volt az ellenőrzés, az irányítás. A különböző városrészekben lévő kisiskolák miatt feltétlenül szükség volt közös igazgatóságra. A régi szabad királyi városban a budai „tanodai hatóság" már 1852-ben elrendelte, hogy a város bízza az iskolákat egy igazgató vezetésére. E rendelet értelmében a helyi iskolák felügyelője a lelkész volt. Esztergomban a városrészek 1895-ös egyesülése előtt minden önálló község rendelkezett iskolaszékkel. A csatlakozás után szerepüket természetesen Esztergom szabad királyi város iskolaszéke vette át. Az iskolák Szentgyörgymezőn, Szenttamáson és Vízivárosban egyaránt katolikus jellegűek voltak. Iskolaszékeik elnöke a mindenkori plébános volt. Az egyesülés után azonban egy községi iskolaszék fennhatósága alá kerültek, de megtarthatták katolikus jellegüket. Az 1890-es években az elemi iskolák igazgatója Fehér György pedagógus, plébános, prelátus-kanonok és nagyprépost volt. Az egyesülés után feltétlenül szükségessé vált, hogy az iskolák elsőfokú hatósága, az iskolaszék a város összes elemi- és felsőbb népiskolájára, valamint polgári iskolájára kiterjessze a fennhatóságát, ellenőrizze és irányítsa működésüket, betartassa a minisztérium rendeleteit, az iskolaügyi törvényeket. Az első esztergomi iskolaszék elnöke Malina Lajos polgármester lett, mellette négy plébános, Némethy Lajos, Perger Lajos, Fehér Gyula és Csernoch János, valamint a tanítótestület kiküldött két tagja, Fehér György, az elemi iskolák igazgatója és Obermayer György, a reáliskola igazgató-tanítója vált iskolaszéki taggá. Mellettük a város számos intézményének, vállalatának, iskolájának vezetői, tisztségviselői voltak időszakonként tagjai az iskolaszéknek.

Hosszú évtizedekig tartó története során az iskolaszék a gyakorlatot tekintve Esztergomban is elsősorban a tankötelesség, a szegények gyermekeinek tanítási költségei, illetve az iskolák fenntartási költségeinek és a tanítók, tanárok munkabérének és egzisztenciájának
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











