hídlap.net

Werni Emma

Amikor megtudtam, hogy a város önkormányzata Szabó Erna-díjat adományoz nekem, kissé összeszorult a szívem, és elkezdtem kételkedni magamban, hogy megérdemlem? Ezúton is szeretném megköszönni a városnak, hogy átvehettem ezt a díjat. A díj átadásakor Bense doktor úr megható és magasztos szavai közben magam mellé képzeltem munkatársaimat, és úgy éreztem, hogy ez mindannyiunké. Mint ahogy a gyermekek is, akiket a segítségre szoruló családok ránk bíznak. A gyermek nem csak a család, hanem mindannyiunk felelőssége, ahogy ezt Hermann Alice pedagógus megfogalmazta: „A gyermek a miénk is, az enyém, a tied, mindannyiunké”. Nem könnyű hivatás a mienk, hisz a szakmai tudás mellett egyfajta szociális érzékenységre és őszinte hivatástudatra is szükség van. Nagy családból származom, innen hoztam magammal a gyermekek szeretetét és a mások sorsa iránti érzékenységem. Vallásos neveltetésem és hitem végig kíséri munkámat. Dunapatajról kerültem a városba 1967.szeptember 1-jén. Az elhelyezkedési lehetőségek akkor sem voltak könnyebbek az Alföldön. Nagynénikém Leányváron élt tanítónőként, ő csalt magához. 1967-ben érettségi után a Városi Bölcsőde lehetőséget adott gyermekgondozónői pálya választására. Munka mellett végeztem tanulmányaimat. 1980-ig Leányvárról ingáztam, 1980-tól vagyok esztergomi lakos. A bölcsődei hálózat 1970-1980-as években élte fénykorát, sok bölcsőde létesült, így keresetté vált ez a hivatás. Részt vehettem a 41 év alatt nemcsak a bölcsődék virágozásában, hanem átéltem a 90-es években történt megszüntetéseket is, melyet a munkahelyek megszűnése, a gazdasági és társadalmi változások okoztak. Esztergom 4 bölcsődéjének 160 férőhelyéből 1992-től már csak a mi intézményünk maradt 40 férőhellyel. 2000-től már nem tudtunk minden igényt kielégíteni, és az épület is sürgős felújításra szorult. 1980-tól vagyok az intézmény vezetője. Munkám során mindig arra törekedtem, hogy a gyermekek magas szintű gondozásban és nevelésben részesüljenek. Munkatársaimmal együtt közös célunk volt az, hogy a nehéz sorsú, nagycsaládos szülőknek minden esetben rendelkezésükre álljunk. A kisgyermekek gondozása, napközbeni ellátása egyre fontosabb Európa gazdasági és szociális jólétének, egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unió politikájában a munka és a családi élet összeegyeztetése. Az önkormányzat mindezeket mérlegelve 2004-ben benyújtotta az európai uniós pályázatot a meglévő intézmény felújítására, bővítésére és el is nyerte, így a mai elvárásoknak megfelelően alakulhatott át és bővülhetett az Aprófalva Bölcsőde. Elmondhatom, hogy a ránk bízott gondozási-nevelési feladat a gyermekekhez fűződő szeretet, törődés, gondoskodás mindennap erőt ad az új befogadására, tenni akarásra, nehézségek leküzdésére. Köszönetem mindazoknak, akik segítették munkámat és hozzásegítettek ehhez az elismeréshez.

„Választhatsz, hogyan éled az életed.

Élhetsz úgy, hogy nem hiszel a csodákban,

De élhetsz úgy is, mintha minden egyes

Pillanat maga volna a csoda!”

(Einstein)

Csodák márpedig vannak. Aprófalván pici apró csodák, amelyeket becsempészünk a gyermeki hétköznapokba.

Felföldi Éva

– Mi indította el a pályán?

– A pályaválasztás, hivatásválasztás mindig nagy és felelősségteljes döntés. Látszólag mi magunk döntünk, igennel válaszolunk egy meghívásra. Ez nem ilyen egyszerű. Pozitív, negatív tapasztalatok, életpéldák, személyes megérintettség segítenek döntéseinkben. A háború utáni években, gyerekként sokszor voltam beteg, az akkor természetesnek tartott fertőző betegségek mindegyikén átestem, testvéreimmel együtt. Szüleink, nagyszüleink a sok nélkülözés, stresszek miatt szintén gyakran szorultak orvosi segítségre. Csodálatos, nagyszerű ember volt a mi Zeke doktor bácsink Hatvanban. Mindig számíthattunk a segítségére. Jött, ha kellett nappal ,ha kellett éjjel. Sürgős esetben előfordult, hogy csak házikabátban, pizsamában érkezett, és a szomszéd fuvaros hozta szekérrel Mindig barátságos volt, és honoráriumot nem fogadott el, illetve csak a fuvaros számára kért. A rendelőjében mindig tartogatott számunkra, gyerekek számára valami kis meglepetést A betegség, a szenvedés minden embert érzékennyé, fogékonnyá, együtt érzőbbé tesz mások iránt – ez gyermekek estében is igaz. Hét- nyolcéves koromban tudtam, hogy orvos szeretnék lenni, középiskolásként pedig már tudatosan készültem választott hivatásomra. Az egyetemen kiváló oktatóim voltak, akiktől nemcsak a tudományt tanulhattam meg, hanem példaként állnak előttem ma is műveltségükkel, emberségükkel, önzetlenségükkel.

– Mi volt pályája legnehezebb és legszebb pillanata?

– Mindkettőből sok volt. A legnehezebb talán kezdő orvosként szembesülni azzal, hogy bár sok mindent tanultam, de még mennyi mindent nem tudok, és ha mindent megteszünk is egy betegért, nem mindig tudjuk meggyógyítani. A legszebb? Ha reménytelennek, kilátástalannak látszó állapota ellenére bízni és küzdeni tudott a beteg is, lassan javult az állapota és végül hazament. Vagy, ha a testi gyógyuláson kívül segíteni tudtam abban is, hogy a szenvedésből, a megpróbáltatásból más emberként, jobb emberként jött ki, vagy segítségemmel keresztény emberként el tudta fogadni a megváltoztathatatlant, és hitét, reményét megtartva “nevelte” környezetét. Ha a haldokló megkaphatta a szent útravalót is, és ez segítette hátramaradó szeretteit is a veszteség elviselésében.

– Az egészségügy ma rossz helyzetben van, mégis mi lehet a reményünk?

– Valóban nem jó ma az egészségügy állapota, „betegsége” azonban már régen elkezdődött. Legfontosabb tünetei a pénztelenség, és az az erkölcsi válság, amelyet az átgondolatlan intézkedések sorozata, a betegek bizalmát gyengítő, sokszor igaztalan általánosítások, meggyőződés nélküli ítéletek orvosokról, ápolókról, valamint már a működést veszélyeztető létszámhiányból fakadó túlterhelés és kilátástalanság. Mégis bíznunk kell és lehet, mert betegek mindig lesznek és gyógyulást várnak, és ma is vannak idős és fiatal hivatásszerető, jól képzett egészségügyi dolgozók, akik hűségesen, a nehézségek ellenére kitartanak, és a betegek érdekeire figyelnek. Gyökössy Bandi bácsi szavait idézem: Boldogok, akik figyelnek mások hívására, anélkül hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők a remény és az öröm magvetői.

Szabó Erna rövid életrajza

A kitüntetés névadója, Erna nővér, Szabó Olga néven született 1912-ben. Tanári képesítést szerzett, majd belépett a rendbe. Oktatási munkáját Esztergomban kezdte, ahol 1936-ban kétéves betegápolói képzést indított a Vaszary Kolos kórház orvosainak és nővéreinek segítségével. Erna nővér különösen jó viszonyt alakított ki a betegként ápolt Babits Mihállyal, aki írásaiban meg is említette nevét. Miután a rendek feloszlatását követően elkerült városunkból, az ellátás nélkül maradt beteg szerzetesekről és apácákról gondoskodott az 1950-ben létrejött Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálaton belül. Hetven éves korában, 1982-ben hunyt el.