Spanyolországba importált esztergomi zene

2010-03-16 09:44:00
Szívesen adtuk volna azt a nem felleng­zős címet is, hogy az utcazenéléstől a madridi klubig, hiszen ez is igaz a Club Era együttesre. Az esztergomi muzsiku­sok számos hazai és nemzetközi siker után, most az ugyancsak muzikális spa­nyoloknak mutatták meg, hogy mi fán terem a street-folk-jam.

Tavaly történt, hogy a Club Era szólis­tája, Bakai Marci a Szigeten lépett fel a rövid idő alatt felkapott és rém trendi Kaukázus zenekarral. A vendégszereplés kitörő sikere is mutatta, hogy nemcsak a world music mániá­sok értik és kedvelik meg Marci és a Club Era színes játékát, de egy egész generáció mondott igent a fúziós muzsikára. Az esztergomi Club Era már évek óta nyerő szériában van, a hazai klubkoncertek, fesztiválfellépé­sek mellett Szlovákia, Német­ország, Franciaország, Lengyel­ország és Ausztria színpadai is felkínálkoztak az együttesnek. 2007-ben az utcazene műfa­jon belül ők lettek a legjob­bak, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon első díjat kaptak. A zenekar két éve nagyleme­zen összegezte zenei gondo­latait, a Kicsi nekem ez a ház című album egy az egyben adja vissza az indulástól nap­jainkig tartó fejlődési ívet.

 

 

Az is említésre méltó, hogy né­hány koncert erejéig a ma­gyar etno-dzsessz apostola, Dresch Mihály maga mellé vette a gyors kezű esztergomi hegedűst. A Club Era máricus 5-én érkezett Madridba, hogy ott a meghívó Fiesta Balcánica rendezvényen több koncertet is adjon. A zenekar alap­műfajának számító world music, egyik forrása az amúgy is számos nép – az arab, a cigány, a spanyol – zenéjéből felépü­lő flamenco. Ennek őshazájában zenélni nem kis dicsőség, de ismerve a Club Era elánját, nem kellett féltenünk őket, meg­táncoltatták a dúvad matadorokat.

 

p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe